Fesztivál

151 program


2019. NEMZETI VÁGTA A HŐSÖK TERÉN Jegyvásárlás
13 Esemény

A Nemzeti Vágta minden évben az ország kiemelt hagyományőrző eseménye. Idén október 19-20 között gyűlnek össze Magyarország és a határon túli magyarság lovasai a Hősök terén, hogy kiderüljön, ki viheti haza a győztesnek járó Arany Sarkantyút.

Halloween a Ráday utcában - Csokit vagy Csalunk! Jegyvásárlás
13 Esemény

Idén is várunk benneteket szeretettel a Ráday utcába, a Csokit vagy Csalunk eseményre! Készülünk sok csokival, édességgel, amit idén is egy-egy „szellemes” táskába tudtok majd gyűjteni.

ANDREA BOCELLI 2019. Jegyvásárlás
13 Esemény

A nagy érdeklődésre való tekintettel, Andrea Bocelli 2019. november 17-én is fellép a Papp László Budapest Sportarénában! Napjaink egyik legnépszerűbb tenorja örömmel tesz eleget a hazai közönség kívánságának, örömmel vállalta a második koncertet. A művész ismert operarészletekkel, népszerű popalbumainak és a „Sí” legújabb lemezének dalaival készül a budapesti koncertekre, ahol szimfonikus zenekar és kórus kíséri majd.

Barabás Lőrinc: Metamorfózis Jegyvásárlás
13 Esemény

A koncert első felében Barabás Lőrinc legújabb, Algorythms című szólólemezéről játszik, majd a Metamorfózis ősbemutatója következik.

KÖLCSEY SZIMFONIK - Margaret Island koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Szimfonikus hangszerelésben csendülnek fel a Margaret Island slágerei és legfrissebb szerzeményei a 2019-es országjáró Csend turnén. A hét fős zenekart a Heuréka Pop Orchestra kíséri az este folyamán.

Tóth Vera és a Budapesti Jazz Orchestra, Vendégek: Pásztor Anna, Vitáris Iván Jegyvásárlás
13 Esemény

Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra mostanra összenőtt fogalom lett a magyar zenei palettán. Izgalmas koncertsorozataik a közönség egyik kedvenc szórakozásává váltak. Most egy újabb zenei csemegével veszik nyakukba a vidéki színháztermeket, művelődési központokat.

MAJKA és a 100 Tagú Cigányzenekar / exkluzív show / BUDAPEST Jegyvásárlás
13 Esemény

Az ózdi fenegyerek, és a Magyar Örökség és Hungarikum díjas 100 Tagú Cigányzenekar közös koncertre készül a Syma-csarnokban.

Nagy kínai újévi hangverseny Jegyvásárlás
13 Esemény

Az évente útrakelő Nagy kínai újévi hangverseny ötletét a Kelet és a Nyugat klasszikus zenei tradícióit, az európai és az ázsiai kultúrát egyesítő szándék adta. A nemes cél méltó megvalósításának érdekében a legkiválóbb kínai muzsikusokat szerződteti minden esztendőben a projektet jegyző Zezhou Wu. Az egyedülálló zenei vállalkozás 1998 óta a bécsi Musikvereintól az amszterdami Concertgebouw-n át a berlini Filharmóniáig nézők ezreit bűvölte el a klasszikus kínai hangszerekkel, a hagyományos zenével, az azzal harmonizáló öltözettel, és természetesen a vezető kínai együttesekből érkező muzsikusok magával ragadó előadásával.

Muzsikás Együttes - Karácsonyi koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

A világhírű Muzsikás együttes, mint minden évben, idén is a karácsony és a szilveszter közötti meghitt és ünnepi időszakban áll a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem pódiumára, hogy művészbarátai segítségével, a zene szárnyán egy régmúlt világba repítse a hallgatóságot.

Killer Queen - Queen Show from London Jegyvásárlás
13 Esemény

A koncertek, annyira valósághűek, amennyire csak lehetnek. Egy valódi Bohém rapszódia. Freddie él! Egy pop legenda visszatért közénk!" - The People

Kovács Kati Symphonic Live - Az Életmű koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Kovács Kati Liszt Ferenc-, Artisjus- és Kossuth-díjas előadóművész, dalszövegíró, színésznő, a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő egyénisége, aki a 20. század egyik legtermékenyebb és legsokoldalúbb művészei közé tartozik.

Titanic 2019: Árva Brooklyn - záróvetítés Jegyvásárlás
13 Esemény

amerikai krimi, dráma, 114 perc, 2019 angol nyelven, magyar felirattal

Lajkó Félix – Újévi koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Lajkó Félix mindig is egy volt a lélekre különleges érzékenységgel ható zenészek közül, olyan muzsikus, aki közvetítőként használja hangszereit önmaga és a világ között. Mindegy, mihez nyúl, kikkel lép színpadra: a végeredmény mindig kristálytiszta, ismeretlenül mély forrásból táplálkozó, ösztönös, zsigeri lélekzene-egyveleg.

KALÁKA 50 Jegyvásárlás
13 Esemény

Akusztikus koncert felnőtteknek

Budapest Klezmer Band újévi koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

Induljon az új év remek hangulatban a Budapest Klezmer Banddel!

Killer Queen - Queen Show from London Jegyvásárlás
13 Esemény

A koncertek, annyira valósághűek, amennyire csak lehetnek. Egy valódi Bohém rapszódia. Freddie él! Egy pop legenda visszatért közénk!" - The People

Killer Queen - Queen Show from London Jegyvásárlás
13 Esemény

A koncertek, annyira valósághűek, amennyire csak lehetnek. Egy valódi Bohém rapszódia. Freddie él! Egy pop legenda visszatért közénk!" - The People

II.Nemzetek Sajtfesztiválja Jegyvásárlás
13 Esemény

Sajtmennyországban érezhetik magukat azok, akik 2019. október 19-én ellátogatnak a II. SZEGA Nemzetek Sajtfesztiváljára: a világ 25 országából több mint 400 féle sajtot, valamint kiváló borokat kóstolhatnak, megismerkedhetnek a hazai sajtmanufaktúrák termékeivel, valamint színes gasztronómiai és szórakoztató programokban vehetnek részt.

ARANYAKKORD KONCERT Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Aranyakkord formációt Kiss Tibor (Quimby) és Vastag Gábor (A Kutya Vacsorája) hozta létre egy 2018-as ködös januári napon teljesen öntudatlanul. Egymás mellett ültek gitárral a kezükben és rájöttek, hogy megalakultak. Az Aranyakkord egy kísérleti műhely, dalkeltető, játék a zenével és a szöveggel. Sajátságos pszichedelikus-akusztikus hangulat, rock’n’roll rezervátum, szellemidézés, hangzásvilágát éppúgy jellemzi az utcai poros romantika, mint az éteri csilingelések.

Kovács Kati Symphonic Live - Az Életmű koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Kovács Kati Liszt Ferenc-, Artisjus- és Kossuth-díjas előadóművész, dalszövegíró, színésznő, a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő egyénisége, aki a 20. század egyik legtermékenyebb és legsokoldalúbb művészei közé tartozik.

Killer Queen - Queen Show from London Jegyvásárlás
13 Esemény

A koncertek, annyira valósághűek, amennyire csak lehetnek. Egy valódi Bohém rapszódia. Freddie él! Egy pop legenda visszatért közénk!" - The People

Bryn Terfel áriaestje Jegyvásárlás
13 Esemény

Bryn Terfel, miközben művészi portréja ma is folyvást új színekkel gazdagodik, már sok éve az operavilág élő legendája.

A HALLGATÁS NAPJA 2019 - egész napos zenei fesztivál 13 koncerttel (Concerto Budapest) Jegyvásárlás
13 Esemény

A HALLGATÁS NAPJA A Concerto Budapest és a BMC egynapos kortárs zenei fesztiválja

Lajkó Félix - Újévi szóló koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Már hívhatnánk tradíciónak, hogy Lajkó Félix az újévet a Zeneakadémián indítja – hiszen idén a 5. szóló koncertjét jelenthetjük be!

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok