Festival

128 program


Gubik Petra: Mi van a zsebemben? Buy tickets
13 Event

Gubik Petra Junior Príma díjas, Honthy díjas színművész, színházi pályafutása mellett előadóművész-énekesként is tudatosan járja a saját útját. Két évvel ezelőtt adta ki első szólólemezét Ez van, ez! címmel, melyet Szirtes Edina Mókus és Müller Péter Sziámi alkotótársakkal közösen hoztak létre.

Frida, az élet múzsája Buy tickets
13 Event

Frida kultusza sokrétű, így sokféleképpen kapcsolódnak és vonzódnak hozzá az emberek: ideál, ikon, akinek életigenlése páratlan volt, pedig élete tragédiák és viharos szerelmek sokaságával volt tele. Sokaknak múzsa, hiszen különleges és egyedi karaktere mai napig sokakat ösztönöz, akár női egyenjogúságról, művészetről, bátorságról, akár előremutató eszmékről vagy bámulatos életerőről beszélünk.

Ne most, Drágám! Buy tickets
13 Event

Ray Cooney angol színész és drámaíró. Színészként kezdte pályafutását, majd a hatvanas években komédiát kezdett írni, és a bulvárszínház kedvence lett. Darabjait több mint negyven nyelvre ültették át, és számtalan előadásban játszották öt kontinens színházaiban. Bohózatai a klasszikus angol vígjátékhagyományt követik, a rá jellemző virtuóz cselekményvezetéssel, a különböző félreértések és helycserék már-már az abszurditásig való eltúlzásával, a szálak végletes összekuszálásával.

Simkó Beatrix – Grecsó Zoltán: #ORFEUSZ#EURÜDIKÉ Buy tickets
13 Event

színházterem
jegyár egységesen: 4000 Ft
támogatói jegy: 5000 Ft
időtartam: 50 perc
korosztály: 14+

HOBO - Vadászat 40 - DUNA FESzT Buy tickets
13 Event

A vadászat című, mára már ikonikus album 1984-ben jelent meg, idén ünnepli 40. évfordulóját. Hobo és nagyszerű zenekara a rangos jubileumhoz méltó koncerttel most a Győri Nemzeti Színházban is fellép.
Minden idők egyik legikonikusabb hazai rockalbuma hirtelen felindulásból született, mégis a műfaj meghatározó klasszikusává vált.
„A Budapest-Miskolc vonaton 40 szövegötletet jegyeztem le, majd az egészet egy taxiban felejtettem. Végül 26-ot sikerült felidéznem, és Pókáék konyhájában nekiálltunk a munkának. A felvételek kezdete előtt „csak” a szövegeket kellett bemutatnom a cenzúrának - tudják, egy A-moll vagy G-dúr nem lehet rendszerellenes... Nagy tisztesség, hogy az emberek érdeklődése fennmaradt és a dalok ma is élnek, de szomorú tény, hogy a mű aktualitását mindmáig nem vesztette el. Sőt, anélkül, hogy próféciákat mondanék, amíg ember lesz a Földön, az is marad” – emlékszik vissza Hobo.
Megjelenésekor a lemez a ritka koncertalbumok egyike volt, amely zeneileg és szövegileg gondosan megtervezett életképekben jelenítette meg a történelem és a társadalom keresztmetszetét. A bomba sikerű Budapest Sportcsarnok-beli telt házas lemezbemutató óta négy évtized telt el, de a Vadászat hatása, öröksége generációkon átívelő.

Többet magunkról - A Grecsó fivérek estje Buy tickets
13 Event

Áprilisban ismét jelentkezik a Várkert Bazár egyedülálló, saját irodalmi táncprodukciója, a Grecsó fivérek előadásában Többet magunkról címmel. Az est különös átmenet az irodalmi pódiumest és a színházi, zenés, táncos előadás között.

Carmen + Buy tickets
13 Event

Az emberben dúló harc az ösztönök világa és az intellektus között egy szimbolikus színpadi játékban mutatódik meg. A táncosok attraktív tánca és a zenekar ritmikus játéka izzó feszültséget teremt a mozdulatlan nézőben is, a zsigeri érzékelést előtérbe helyezve az intellektuális befogadás helyett.

Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola Kortárstánc szak:Mostantól szabadon Buy tickets
13 Event

színházterem
jegyár egységesen: 3500 Ft
támogatói jegy: 5000 Ft
időtartam: 60 perc
korosztály: 6+
English-friendly

Silhouette Balett Évzáró Gálaműsor Buy tickets
13 Event

A Silhouette Balett Tánccsoport az hagyományaikhoz hűen az idei évben is megrendezi évadzáró gálaműsorát a Vértes Agorájában. A gálán a csoport tatabányai és oroszlányi növendékei is színpadra lépnek.

Csaknekedtábor - 2 db sátorral - Fishing on Orfű 2024 Sold out
13 Event

FISHING ON ORFŰ 2023
2024. JÚNIUS 26-29.
Ezen az oldalon vásárolhatjátok meg a Fishing on Orfű 2024 kempingjegyeit. Válthattok sátor- vagy parcellajegyet, bérelhettek minikabint, ha pedig úgy tartja kedvetek, elvonulhattok az erdőbe az Erdei kempingbe.

Éjszaka van tábor - 3 db sátorral - Fishing on Orfű 2024 Sold out
13 Event

FISHING ON ORFŰ 2023
2024. JÚNIUS 26-29.
Ezen az oldalon vásárolhatjátok meg a Fishing on Orfű 2024 kempingjegyeit. Válthattok sátor- vagy parcellajegyet, bérelhettek minikabint, ha pedig úgy tartja kedvetek, elvonulhattok az erdőbe az Erdei kempingbe.

Elefánttábor - 30 db (egyenként is bérelhető!) sátorral - Fishing on Orfű 2024 Sold out
13 Event

FISHING ON ORFŰ 2023
2024. JÚNIUS 26-29.
Ezen az oldalon vásárolhatjátok meg a Fishing on Orfű 2024 kempingjegyeit. Válthattok sátor- vagy parcellajegyet, bérelhettek minikabint, ha pedig úgy tartja kedvetek, elvonulhattok az erdőbe az Erdei kempingbe.

IHM dűlő - Sátorjegy - Fishing on Orfű 2024 Sold out
13 Event

FISHING ON ORFŰ 2023
2024. JÚNIUS 26-29.
Ezen az oldalon vásárolhatjátok meg a Fishing on Orfű 2024 kempingjegyeit. Válthattok sátor- vagy parcellajegyet, bérelhettek minikabint, ha pedig úgy tartja kedvetek, elvonulhattok az erdőbe az Erdei kempingbe.

KISTEHÉN legelő - Sátorjegy - Fishing on Orfű 2024 Sold out
13 Event

FISHING ON ORFŰ 2023
2024. JÚNIUS 26-29.
Ezen az oldalon vásárolhatjátok meg a Fishing on Orfű 2024 kempingjegyeit. Válthattok sátor- vagy parcellajegyet, bérelhettek minikabint, ha pedig úgy tartja kedvetek, elvonulhattok az erdőbe az Erdei kempingbe.

Magasabb rendű életformák tábora - 2 db sátorral - Fishing on Orfű 2024 Sold out
13 Event

FISHING ON ORFŰ 2023
2024. JÚNIUS 26-29.
Ezen az oldalon vásárolhatjátok meg a Fishing on Orfű 2024 kempingjegyeit. Válthattok sátor- vagy parcellajegyet, bérelhettek minikabint, ha pedig úgy tartja kedvetek, elvonulhattok az erdőbe az Erdei kempingbe.

MUTÁNS pótkemping - Sátorjegy - Fishing on Orfű 2024 Sold out
13 Event

FISHING ON ORFŰ 2023
2024. JÚNIUS 26-29.
Ezen az oldalon vásárolhatjátok meg a Fishing on Orfű 2024 kempingjegyeit. Válthattok sátor- vagy parcellajegyet, bérelhettek minikabint, ha pedig úgy tartja kedvetek, elvonulhattok az erdőbe az Erdei kempingbe.

Parcellák és Minikabinok - Fishing on Orfű 2024 Sold out
13 Event

FISHING ON ORFŰ 2023
2024. JÚNIUS 26-29.
Ezen az oldalon vásárolhatjátok meg a Fishing on Orfű 2024 kempingjegyeit. Válthattok sátor- vagy parcellajegyet, bérelhettek minikabint, ha pedig úgy tartja kedvetek, elvonulhattok az erdőbe az Erdei kempingbe.

Távoli Galaxis - 10 db (egyenként is bérelhető!) sátorral - Fishing on Orfű 2024 Sold out
13 Event

FISHING ON ORFŰ 2023
2024. JÚNIUS 26-29.
Ezen az oldalon vásárolhatjátok meg a Fishing on Orfű 2024 kempingjegyeit. Válthattok sátor- vagy parcellajegyet, bérelhettek minikabint, ha pedig úgy tartja kedvetek, elvonulhattok az erdőbe az Erdei kempingbe.

Tudományos fantasztikus tábor - 5 db sátorral - Fishing on Orfű 2024 Sold out
13 Event

FISHING ON ORFŰ 2023
2024. JÚNIUS 26-29.
Ezen az oldalon vásárolhatjátok meg a Fishing on Orfű 2024 kempingjegyeit. Válthattok sátor- vagy parcellajegyet, bérelhettek minikabint, ha pedig úgy tartja kedvetek, elvonulhattok az erdőbe az Erdei kempingbe.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.