Festival

Ön vajon végiggondolta már, mi lenne, ha egyszer ötös találata lenne a lottón (vagy a sportkán)? El tudja képzelni, mit tenne, ha az ölébe hullana 2 millió euró? Úgy tenne, mintha mi sem történt volna, s szép csöndben újrarendezné az életét, vagy másnap felmondva, hátrahagyva mindent új életet kezdene?

Minden ember esendő, törékeny és tökéletlen. De mi ezzel nem tanulunk meg együttélni, inkább minden erőnkkel és mindenek felett elfedjük álmokkal, önbecsapással, vagy elfedi nekünk, helyettünk a média, amiben minden könnyednek, szépnek és gördülékenynek látszik az életben. Tennessee Williams műveinek fő témája az örökérvényű, ma is aktuális: a hamis vagy igaz álmokkal, vágyakkal és a gyöngeséggel terhes emberek vívódása szemben a céltudatosan törekvők elérhetetlen társadalmával.
Laura egyetlen mentsvára a sivár valóság ellen az apró, csillogó, törékeny üvegfiguráinak gyűjteménye. A külvilággal nehezen teremt kapcsolatot, ahogyan anyja, Amanda és testvére, Tom is egyre többször az emlékek, az álmok és a nyomorúságos valóság kereszttüzébe kerül. Illúziókkal teli életüket felkavarja, amikor Tom meghívja egyik munkatársát, Jimet, a gimnázium egykori sztárját, akibe Laura titkon szerelmes volt.
A világhírű amerikai drámaíró a négyszereplős művét memory playként (emlék-játékként) definiálja. A gyónásos-vallomásos történetbe Tom Wingfield visszaemlékezésén keresztül lépünk be, akit kezelhetünk Williams darabbéli alteregójának is akár: neveik kezdőbetűi megegyeznek, a drámaírót eredetileg Thomas Lanier Williamsnek hívták.
Tennessee Williams a színészi jutalomjátékokat kínáló Üvegfigurákkal aratta első nagy színházi sikerét, és az 1945-ös bemutató után elnyerte a New York-i Színikritikusok Körének díját (New York Drama Critics Circle Award). A darab alapján filmadaptációk születettek, és olyan híres színésznők játszották el Amandát színpadon és filmvásznon, mint Katharine Hepburn, Jessica Lange és Sally Field.

Jazz, bor, kulináris élmények a Margitszigeti Színházban a Víztorony udvarán!

Két utcazenész pakolászik egy parkban. Közvetlenül egy pad mellett állítják fel hangszereiket. Aztán elkezdenek játszani. Négy barát csatlakozik hozzájuk, akik évtizedek óta újra és újra ott találkoznak és ma ismét ott vannak, hogy visszatekintsenek a múltra, élvezzék a jelent és álmodozzanak a jövőről.

Mert hogyan is lehetne jobb a barátságot ünnepelni, mint zenével?

„Ne tégy rosszat, hátha nincs Isten, aki megbocsássa.” (Szép Ernő)

Mag és Maureen. Anya és lánya. Egy asszony és egy negyvenes vénlány. Valahol Írországban, avagy bárhol a világon, túl a végeken. Ahonnan elmegy mindenki. Angliába, Amerikába, akárhová.
Itt bármiféle szerelem vagy emberi kapcsolódás reménye veszélybe sodorhatja anya és lánya gyűlölettel terhes, végzetes magányt oldó együttlétét. Életekről döntő üzenetek és levelek lelik halálukat itt. Közben megy a tévé. És a falak mögött zajlik a kopár, történések nélküli vegetáció morbid izgalma. Majd a tragédiába torkolló kegyetlenség.
Két élet, amely örökre egybefonódott. Egymásnak gátjai, mégsem létezhetnek egymás nélkül. Akkor hát mi legyen?

Ray Cooney angol színész és drámaíró. Színészként kezdte pályafutását, majd a hatvanas években komédiát kezdett írni, és a bulvárszínház kedvence lett. Darabjait több mint negyven nyelvre ültették át, és számtalan előadásban játszották öt kontinens színházaiban. Bohózatai a klasszikus angol vígjátékhagyományt követik, a rá jellemző virtuóz cselekményvezetéssel, a különböző félreértések és helycserék már-már az abszurditásig való eltúlzásával, a szálak végletes összekuszálásával.

Cordelia O’Neill néhol szívmelengető, máskor szívfacsaró kétszereplőse biztos kézzel vezet végig bennünket egy nagy megpróbáltatás elé állított párkapcsolat lentjein és fentjein. Megingathatatlan arányérzékkel vegyít egymásba humort és megrendülést, gyászt és életigenlést.

Padozott, fedetlen lelátó