Összes kategória

2611 program


Elfújta a szél Jegyvásárlás
13 Esemény

A Budapesti Operettszínház az Elfújta a szél színpadra állításával a híres irodalmi művek adaptációinak sorát kívánta folytatni, maradandó értékeket és gondolati kalandokat biztosítva a zenés színház szerelmesei számára azért, hogy a szórakozás és feloldódás percei mellett igazi katartikus pillanatokkal is megörvendeztesse őket.

Kertész utcai Shaxpeare-mosó Jegyvásárlás
13 Esemény

William Shakespeare Rómeó és Júlia című drámája, Závada Péter átirata és a Társulat improvizációi alapján Rendező: Bodó Viktor 16 éven felülieknek!

Mamma Mia! Jegyvásárlás
13 Esemény

A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. A bemutató 2014 augusztusában a Szegedi Szabadtéri Játékokon, szeptemberben pedig a Madách Színházban volt.

BODIES 2.0. - A bennünk rejlő univerzum Jegyvásárlás
13 Esemény

A „BODIES 2.0 – A bennünk rejlő univerzum” kiállítás célja, hogy részletesen bemutassa testünk felépítését, különböző szerepeit és egyediségének lenyűgöző nagyszerűségét.

Isteni végjáték / David Javerbaum Jegyvásárlás
13 Esemény

Isten eljön hozzánk, mert nagyon sok mondanivalója van. Megosztja gondolatait az elmúlt néhány tízezer év történéseiről és tapasztalatairól, válaszol az időközben felmerült kérdésekre és bemutatja a projekt fejlesztésének további lépcsőit.

Zűrzavar 2045 Jegyvásárlás
13 Esemény

Lev Birinszkij Bolondok tánca című tragikomédiája alapján készült szövegkönyv megírására összeesküdtek: Bánki Gergely, Gábor Sára és Polgár Csaba

'84
13 Esemény

George Orwell 1948-ban írta meg disztópiáját, amely a 36 évvel későbbi jövőben játszódik. 2020-ban, a darab bemutatójakor pont 36 évvel leszünk a regény fiktív kora után.

Édes Anna Jegyvásárlás
13 Esemény

Kosztolányi Dezső drámai epikája tele van titkokkal és kérdőjelekkel. Címszereplője a magyar irodalom egyik legtöbbet vitatott-elemzett karaktere. A szerző ugyanis az élet titokzatos sokszínűségét, az ember megismételhetetlen egyediségét vallja.

Tündértánc - Nővarázs Jegyvásárlás
13 Esemény

A Tündértánc - Nővarázs című cirkuszi műsor 2020. szeptemberig lesz látható Budapesten a Fővárosi Nagycirkuszban. Idén a misztikus erőkkel és képességekkel bíró nők kerülnek a központba.

A Pál utcai fiúk Jegyvásárlás
13 Esemény

A magyar irodalom egyik legszívbemarkolóbb alkotása, felnőtteket, fiatalokat egyaránt megérint. Közös gondolkodásunk és közbeszédünk része lett a grund, amely a miénk, ahogy Dés-Geszti csupa érzelem, csupa dallam betétdalában éneklik a szereplők. Mindnyájan emlékezünk az einstandolásra, amikor a vörösinges Pásztorok elrabolják Nemecsek kedvenc üveggolyóit, emlékezünk a gittegyletre, a füvészkertre, a csatára a grundon, és Nemecsekre, aki feláldozta magát a grundért és a társaiért. Költészettel és emlékekkel teli hívószavak ezek, amelyeket minden generáció újra-és újra felfedez magának.

Gyilkosság az Orient Expresszen Jegyvásárlás
13 Esemény

Poirot nyomozó kényelmes hazaútra vágyik a legendás, káprázatos Orient Expresszen. Csakhogy az előkelő útitársak között akad valaki, aki nagyon gyanús. Annyira gyanús, hogy bele is hal. A gyilkos pedig közöttünk van, hölgyeim és uraim… és nem is biztos, hogy egyetlen áldozattal beéri.

Egy, kettő, három / Molnár Ferenc Jegyvásárlás
13 Esemény

Norrison bankigazgató a pihenésére készülődik, amikor a családjánál vendégeskedő lány – jónevű amerikai milliomosházaspár egyetlen gyermeke – vészhelyzetet jelent be: férjhez ment. Ami még rosszabb: a szülők megtud­ták, és útban vannak ide. Ami ennél is rosszabb: a férj egyáltalán nem gazdag. Sőt. Sőt. Sőt!

Menopauza Jegyvásárlás
13 Esemény

A mi történetünk ma játszódik, a new york-i Bloomingdale’s áruházban - de játszódhatna a világ bármelyik más áruházában is. A szereplőink négy nő, és velük is megesik az... Az, amiről nem szeretünk beszélni. Mert tabu. De mi most megdöntjük. Ismerős sorsok, világhírű slágerek, ellenállhatatlan humor.

Hogy szeret a másik Jegyvásárlás
13 Esemény

Három házaspár. Két hely. Két idő. Eközött kell ugrálni, különben baj lesz. Frank a főnöke Bob-nak és William-nek. Bob-nak viszonya van Frank feleségével, és állandó vitái a sajátjával. William felesége viszont ok nélkül gyanakszik, hogy férje megcsalja.

A padlás Jegyvásárlás
13 Esemény

Ezen a Padláson "Ég és Föld között" minden megtörténhet, akárcsak a mesékben. Egy fiatal tudós megszállottan dolgozik szuperintelligens számítógépén, és különféle titokzatos számításokat végez, de nyugalmát és munkáját állandóan megzavarják különféle halandó és halhatatlan lények...

Mágnás Miska Jegyvásárlás
13 Esemény

A Mágnás Miska a magyar operettirodalom egyik legsikeresebb műve, mely újra és újra repertoárra kerül zenés és prózai színházakban egyaránt. Ez egyrészt szatirikus, mulatságos történetének köszönhető, másrészt Szirmai Albert és Gábor Andor olyan pompás, örökzöld számainak, mint például A nő szívét ki ismeri, az Úgy szeretnék boldog lenni vagy a Cintányéros cudar világ.

A nagy Gatsby Jegyvásárlás
13 Esemény

A kultikus, világhírű regény titokzatos szereplői most a Víg színpadán is életre kelnek. Gatsby, a titokzatos múltú aranyifjú fényűző világot teremt maga körül, hogy visszaszerezze élete nagy szerelmét, Daisy-t.

PUNNANY MASSIF - ültetett koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

A Tokaj-hegyaljai Szüreti másNapok 2020 rendezvény egyik kiemelt eseménye a Punnany Massif zenekar koncertje október 2-án a Tokaj Fesztiválkatlanban!

Lót  Szodomában kövérebb a fű Jegyvásárlás
13 Esemény

Nem maga a vérfertőző paráznaság, hanem Lót történetének bonyolultsága és morális ellentmondásossága érlelte a gondolatot, hogy talán aktuális színpadi szöveggé formálódhatna ez a tulajdonképpen shakespeare-i dráma.

Pintér Béla és Társulata: Vérvörös Törtfehér Méregzöld Jegyvásárlás
13 Esemény

Szophoklész: Oidipusz király című drámája nyomán írta: Pintér Béla

A művészet templomai: Frida Kahlo – Viva la Vida Jegyvásárlás
13 Esemény

színes, feliratos olasz ismeretterjesztő film, 90 perc, 2020 eredeti nyelven, magyar felirattal

MACSKÁK Jegyvásárlás
13 Esemény

Macskabál van az elhagyott színház ódon színpadán. Minden évben egyszer megrendezik a bált, és erre összegyűlnek a környék - nagyon is emberi tulajdonságokkal felruházott - macskái. Eltáncolják és eldalolják életüket.

Carmina Burana Jegyvásárlás
13 Esemény

táncjáték egy felvonásban Egy civilizáció romjain tengődő, életben maradásáért küzdő, emberszerű barbár közösség rituálékkal teli életébe pillantunk be, akik félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a Sors rájuk ró.

Szirmai-Bakonyi-Gábor: Mágnás Miska Jegyvásárlás
13 Esemény

A Mágnás Miska érdekessége, hogy az operett irodalom azon ritka darabjai közé tartozik, amelyben a táncos-komikus és a szubrett a főszereplők.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok