Experiences

387 Programmer


A patikus háza - Vezetett bejárás a De la Motte-Beer-palotában Køb Billetter
13 Event

Titkokat rejtő palota? Szellemi, históriai, építészettörténeti kalandozás? Mindez együtt és külön-külön is igaz az egykori patika- és lakóházra, amely a budai Várnegyedben, a Dísz téren található.

KALAMAZOO Udsolgt
13 Event

Komédia HERNÁDI JUDITTAL ÉS KERN ANDRÁSSAL

up to -50%
Lölöland (utolsó előadások!) Køb Billetter
13 Event

A világ úgy tudja, hogy Kaliforniában érnek véget a szerelmi álmok. Mi, magyarok tudjuk, hogy Szegeden is megtörténnek ilyenek. S ez olyan szép! Egyszer La La Land, máskor Lölöland. Vajon melyik a miénk? Az évadban már csak 5 alkalommal!

Urbán Erotika Køb Billetter
13 Event

Urbán Erotika 18+
Gyuricza Gergely Szabadesés című regényéből színpadra írta Egressy G. Tamás.
A főszereplő -Petra - kalandján keresztül megérthetjük, hogy milyen gátlásokkal és szorongásokkal kell megküzdenie egy nőnek, aki szeretné őszintén megélni a saját szexualitását.

Túrajó séták - Víziverzum Køb Billetter
13 Event

Járd be a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főépületét és csodálkozz rá a Balaton élettől nyüzsgő, gazdag vízi világára!

Csipke és csokoládé - Séta 20. századi asszonysorsok nyomában a budai Várban Køb Billetter
13 Event

A Budavári Palotanegyed története férfiaktól hangos: mintha kizárólag csak uralkodókról, államférfiakról, hadvezérekről, katonákról és építészekről szólna. A Budai Várséták legújabb programjában azonban a budavári nőké a főszerep!

Vadászat Mátyás királlyal - Vezetett bejárás egy ötszáz éves uralkodói udvarház feltárt romjainál Køb Billetter
13 Event

Ismerd meg velünk középkori királyaink egykori vadászkastélyának és kápolnájának történetét és maradványait! Sétálj festői környezetben, Budapest II. kerületében, az egykor itt húzódó királyi vadaskert közelében!

Újjászülető örökségünk - séta a Nemzeti Hauszmann Programban megújuló Budavári Palotanegyedben Køb Billetter
13 Event

Ismerd meg velünk legendás építészünk, Hauszmann Alajos munkásságát, valamint fő műve, a Budapest ikonikus épületegyüttesének számító Budavári Palota és környezete újjászületését, utána pedig fogyassz el egy frissítőt a jegyhez járó italkuponnal!

Dragomán György: Kalucsni Udsolgt
13 Event

A nemzetközileg és Magyarországon is sokszorosan elismert szerző, Dragomán György epikus pusztulástörténete a saját történelmünkről, a saját bizalmatlan társadalmunk mérgező beidegződéseiről is beszél, tele szívfacsaró, lefojtott, nagyon is ismerős emberi sorsokkal.

Vagy a szívem dobbant Køb Billetter
13 Event

megzenésített, szépernői prózavers BALLA ESZTERREL ÉS SZABÓ KIMMEL TAMÁSSAL

Ady és Adél Køb Billetter
13 Event

Adélnál vagyunk, aki 62 éves múlt, a betegágyán fekve összegzi életét, melyben fel-felcsillan az öröm a szenvedések tengerében. Gondolatai Adyra összpontosulnak, aki már 16 éve meghalt. Előveszi a tőle kapott régi, megsárgult leveleket, verseket. Ady hangja ott leng körülötte, miközben férje, Diósy Ödön, némán, segítőkészen szolgálja őt utolsó óráiban is...

Túrajó séták - Tokkal és vonóval - Auer exkluzív Udsolgt
13 Event

Szintén zenész? Kukkants be a világhírű veszprémi hegedűművész, Auer Lipót gyermekkori otthonában működő hegedűkészítő műhelybe, majd tarts velünk a helyi zsidó közösség mindennapjait felidéző sétánkon egészen az izraelita temetőig és ravatalozóig!

Køb Billetter
13 Event

Talán tudod már, hogy az erdő gyógyhatásainak egyike az illatokban rejlik. Ezen az erdőfürdőn a séta megkoronázásaként magammal hozom a tavasz és az erdő illatait, üvegbe zárt fitoncidfelhőt, amelyeket ételben, italban és levegőben kóstolhatunk majd.

Habsburgok és holtak - Séta József nádor nyomában a Budavári Palotanegyedben és a nádori kriptában Køb Billetter
13 Event

Ismerd meg velünk a főherceg és családjának életét, és járjuk be együtt a Habsburgok magyar ágának budavári temetkezőhelyét!

A KÉT PÁPA (Rózsavölgyi Szalon) Udsolgt
13 Event

Anthony McCarten előbb regénnyé, majd színdarabbá írta (film később lett belőle) a „furcsa pápapár” történetét, akik kölcsönösen hatással vannak egymás életére.

Weöres-versjáték Udsolgt
13 Event

Idén is megrendezzük a Weöres-versjátékot, ezúttal Weöres Sándor és kortárs költők verseinek feldolgozását állíthatják színpadra az általános iskolai csoportok.

Anya csak egy van / Vámos Miklós / a Kultúrbrigád előadása Køb Billetter
13 Event

Történik egy darabjaira hullott családban, amelynek tagjai nem képesek valóban beszélni sem magukról, sem egymásról. Az élet meg csak telik, amíg....

Matei Vişniec: III. Richárd betiltva - Vádli/Szkéné Køb Billetter
13 Event

Szabad átdolgozás Vszevolod Emiljevics Meyerhold utolsó rémálma nyomán, melyet 1940-ben álmodott, mielőtt kivégezték volna a börtönben Joszif Visszarjonovics Sztálin fővezér parancsára.

Botanikai illusztrációk workshop - A Nap szerelmese: a napraforgó Køb Billetter
13 Event

Vészabó Noémi Leonardo- és Michelangelo-díjas festőművész nagysikerű workshop-sorozata az YBL6 Művészeti Térben, a Várkert Bazár új helyszínén.

Pivarnyik Anikó: BESZÉLJ! Køb Billetter
13 Event

Domján Editnek állít emléket Pivarnyik Anikó színműve.

Mockinpott úr kínjai és meggyógyíttatása Køb Billetter
13 Event

képtelen játék 11 képben, 2 felvonásban; mintegy okulására a következő nemzedéknek, úgyszólván
/A Holdvilág Kamaraszínház előadása/

Fordította: Görgey Gábor

A világ és a vége Køb Billetter
13 Event

Adott egy világ, amelybe beletartoztunk, minden rezdülésünkkel, idegszálunkkal kötődtünk hozzá, biztos igazodási pont volt, és egyszer csak eltűnik a föld a talpunk alól. Hogyan lehet tovább élni?

Kartonpapa - Székesfehérvári Vörösmarty Színház Køb Billetter
13 Event

Tasnádi István: Kartonpapa
kortárs bohózat
A székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

Bármit mondhatsz - Kovács Patrícia, Schmied Zoltán Udsolgt
13 Event

Gary úgy érzi, mindent megad a családjának. Értük dolgozik állandóan, ügyfeleivel is ezért jár el golfozni, meccsekre. Maggie magányosnak és elveszettnek érzi magát a házasságukban. Nem tudja, mit akar, csak azt, hogy képtelen így folytatni. Két középkorú ember. Egykor elkötelezték magukat egymásnak, a hétköznapok sűrűjében azonban egyszer csak elsodródtak egymástól. Mások már a vágyaik, mások a céljaik.

Tom Schulman: Holt költők társasága Køb Billetter
13 Event

Carpe diem két részben
A produkciót a Kultúrbrigád hozta létre az Átriumban, a KULT2-vel együttműködésben.
A 2024 tavaszi színházbérlet harmadik előadása

Miért pont kivi? - Schneider Zoltán, Takács Katalin, Varga Ádám, Kiss Anna Gizella e.h. Køb Billetter
13 Event

Barnabé Leroux mániákusan precíz könyvelő. A panaszlevelek specialistája. Felesége halála óta magányosan él, csak ritkán látja fiát, Benoit-t, aki légiutaskísérő. Barnabé-ból hiányzik az empátia. Egyetlen igazi kapcsolata van a külvilággal: hetente egyszer pszichoterapeutához jár. Szabálykövető, semmit sem bíz a véletlenre. Aztán egyik nap észreveszi, hogy a joghurtja eltűnt a hűtőjéből. Pedig biztos benne, hogy előző nap még ott volt a joghurt! Mert ő a napok sorrendjébe állítja a joghurtokat a hűtőben. Péntekre esik az új-zélandi kivis, és az nincs a helyén. Hirtelen minden felborul körülötte… A helyzet persze aggasztja fiát, a terapeutával közösen azt hiszik, a férfi kezd leépülni. Barnabé Leroux amúgy csak elsőre tűnik elviselhetetlennek. Joghurtos története abszurditásával együtt nagyon is megindító.

Háy János: Elem - Szkéné/Ördögkatlan Køb Billetter
13 Event

A dráma a szerző egyik novellája nyomán készült, címe Elem. Egy idős házaspár hétköznapjaiba pillantunk bele: mindennapos, sokszor mulatságos zsörtölődéseikbe, fel-felbukkanó emlékképeikbe, a fiatalság fájdalmas elvesztésébe, a fenyegető, rájuk ereszkedő halál közeledésébe, az elmúlás abszurd, felfoghatatlan tényébe…

MERÉNYLET A SÁRGAKÖVES ÚTON - Vacsoraszínház Køb Billetter
13 Event

Nézz, ne csak láss! Figyelj, ne csak higgy! Találj, ne csak keress!
Négy bérgyilkos, két lövés. Egy hulla és egy áruló. Számtalan ellenség, egyetlen kérdés: Ki ölte meg Ózt? Mindenki gyanús, senki sem az, akinek látszik. Válasz sehol. Szerinted melyik bérgyilkos öl a legkevesebb nyomot maga után hagyva? A csábító? Az intelligens? A robbanékony? Vagy az álszent? Sok kérdés, egyetlen válasz, melyhez a megoldás a szemünk előtt van.

Nézz le! / Mentőcsónak-Novara Køb Billetter
13 Event

Ezek kitalált történetek. Egy fiktív országból. Csak színház.

Trojka Színházi Társulás | SZX_MCHN - avagy vágyaink meghurcoltatása - Køb Billetter
13 Event

Vajon tisztában vagyunk-e saját szexualitásunkkal? Vagy csak követjük az elvárásokat, melyeket a társadalom, barátaink, partnerünk vagy saját nemünk képviselői támasztanak velünk szemben?

Fehér nyuszi, vörös nyuszi / Nassim Soleimanpour Udsolgt
13 Event

Ennek a különleges darabjának nincs próbája, nincs díszlete, nincs jelmeze, nincs rendezője. Egy színész életében csak egyetlenegyszer adhatja elő a darabot, amely kísérlet a színház hatalmának demonstrálására, közös játék az író, a színész és a közönség részvételével, vagyis minden egyes este megismételhetetlen alkalom.

Stresszoldás. Nyugalom. Béke. Køb Billetter
13 Event

Stresszoldás. Nyugalom. Béke.
Hangtálterápiás jóga workshop a Pesti Vigadóban

Városi séta - Szeretők, művészek és a megfontolt beruházók Køb Billetter
13 Event

Városi séta a Szecesszió Art Deco Népművészet című kiállításhoz
Szeretők, művészek és a megfontolt beruházók - Ami a kiállítótérbe nem fért be...
Hagyományok Háza – Magyar Népi iparművészeti Múzeum szervezésében

Hétvégi Ringató a Pesti Vigadóban Køb Billetter
13 Event

Vedd ölbe, ringasd, énekelj! – ezzel a gondolattal hívjuk a kisgyermekes családokat három év alatti gyerekekkel a Ringató-foglalkozásokra, ahol cél a zenei élmény.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.