Erlebnisprogramm

113 Programm


SHALOM, BUDA! - Séta a polgárvárosban a budai zsidóság nyomában Ticketkauf
13 Veranstaltung

Vajon ki volt Henel comes, Mendel Jakab, Szerencsés Imre vagy Schulhof Izsák? Hol található a budavári zsidó közösség középkori rituális fürdője, a Mikve, és hol lehettek a zsinagógáik? Melyek voltak a budai zsidóság fénykorai, amikor tudásukkal és  szorgalmukkal hozzájárultak a város gazdasági fejlődéséhez, szellemi és kulturális gyarapodásához, és melyek voltak várbéli történetük legsötétebb pillanatai, amikor az életük is veszélybe került?

Sisi, Magyarország szerelmese - Erzsébet királyné nyomában a Budavári Palotanegyedben Ticketkauf
13 Veranstaltung

Sétánkon Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné nyomdokain járunk: megismerjük kedvenc budai kertjeit, az Ybl Miklós tervei alapján épült, neoreneszánsz stílusú Várkert Bazárt, a róla elnevezett lépcsőházat, majd körbesétáljuk a Királyi Palota Erzsébethez fűződő helyszíneit.

-30%
lélekMETSZET - Az öltözködés ereje Ticketkauf
13 Veranstaltung

Bár gyakran emlegetjük a jól ismert mondást „Nem a ruha teszi az embert”, mégis nagy szerepe van öltözködésünknek abban, hogy milyen a rólunk kialakított első benyomás. Öltözködésünk, megjelenésünk sok mindent feltételez személyiségünkről, stílusunkról, a társadalomban elfoglalt helyünkről és szerepünkről.

Mesterművek panorámával - Séta a Magyar Nemzeti Galéria történetéről a kupola látogatásával Ticketkauf
13 Veranstaltung

Hogyan üzemel az ország legnagyobb magyar képzőművészeti gyűjteménye? Melyik volt eddigi történetének leglátogatottabb kiállítása? Mi volt a közelmúlt legdrágább műtárgyvásárlása? Hogyan szállítható egy középkori szárnyas oltár? Sétánk során feltárulnak a Magyar Nemzeti Galéria kulisszatitkai: megmutatjuk, hogyan alakult át a 19. századi fényűző királyi rezidencia a kultúra fellegvárává, elmeséljük a legemlékezetesebb kiállítások megszületését, és bepillantást nyerünk a galéria mindennapjaiba.

A főváros ékszerdoboza - A Várkert Bazár, ahogy még sosem látta Ticketkauf
13 Veranstaltung

Vajon miért és hogyan épült a Várhegy keleti oldalán, a Duna-parton hosszan elnyúló impozáns, neoreneszánsz épületegyüttes? Sétánkon megismerjük a „főváros ékszerdobozának” nevezett Várkert Bazár tervezőjét, Ybl Miklóst, miközben alkotásának lenyűgöző részleteiben, csillogó Zsolnay kerámiákban, művészien megformált kovácsoltvasakban, tökéletesen megfestett üvegablakokban és illatos rózsakertekben gyönyörködünk.

A művészet templomai – Bosch: A gyönyörök kertje - VÁRkert Mozi Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az évforduló alkalmából készült ismeretterjesztő film a rejtélyekkel övezett festő legismertebb művét, a madridi Prado Múzeum életmű-kiállításán bemutatott Gyönyörök kertjét állítja a középpontba.

Hauszmann paripái - Vezetett bejárás az újjáépült Lovarda épületében Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Nemzeti Hauszmann Program keretében újjászületett Lovarda egyedül a Budai Várséták tematikus vezetésével látogatható! Helyszíne, a Csikós udvar a második világháború okozta sérüléséket követően az 1950–60-as évek kultúrpolitikájának esett áldozatul, így a Lovarda, Főőrség és Stöckl lépcső épületegyüttesét elbontották

Habsburgok és holtak - Séta József nádor nyomában a királyi kertekben és a nádori kriptában Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Margitsziget fái, a Szépítő Bizottság, a Ludovika, a Vakok Intézete, a Műegyetem – csak néhány azok közül, amelyeket József nádor a fővárosunknak adott, ám a király utáni legmagasabb méltóságról keveset tudunk. Sétánkon a „legmagyarabb Habsburgként” emlegetett nádor, József Antal főherceg nyomába eredünk: megismerjük fél évszázados nádori tevékenységét és tragédiákkal teli családi életét.

A botanikai illusztráció múltja és jelene - Mi a botanikai illusztráció? Ticketkauf
13 Veranstaltung

A botanikai illusztráció a növények formáinak, színének, textúrájának és részleteinek ábrázolását jelenti. Ezeknek az illusztrációknak az aranykora 1750 és 1870 közé tehető, amikor egy görög botanikus, Pedanius Dioscorides elkészített, illetve illusztrált egy könyvet: a De Materia Medica-t. Ez a könyv segített akkoriban a növényfajok gyógyászati célú azonosításában.

Rejtélyes történelem - Liszt-rejtélyek: Lángész és titkok közelrőli Ticketkauf
13 Veranstaltung

Igaz-e, hogy Beethoven az első bécsi koncertjén homlokon csókolta a kisfiú Liszt Ferencet? Az Esterházy hercegek vajon segítették, vagy hátráltatták a csodagyerek művészi pályájának kibontakozását? A forradalmak szimpatizánsa volt, vagy az arisztokrata szalonok kedvence? Miért nem alapított „rendes” családot gyermekei anyjával, Marie d’Agoult grófnővel?

Ringató-foglalkozás a Pesti Vigadóban Ticketkauf
13 Veranstaltung

Vedd ölbe, ringasd, énekelj! – ezzel a gondolattal hívjuk a kisgyermekes családokat három év alatti gyerekekkel a Ringató-foglalkozásokra, ahol cél a zenei élmény.

Rajzműhely a palotában - Botanikai illusztráció workshop Ticketkauf
13 Veranstaltung

A botanikai illusztrációk, melyek egykor a tudományt és gyógyítást szolgálták, ma már esztétikai szerepet is betölthetnek. A botanikai művészet a növények bármilyen művészi, pontos ábrázolása. A művészek és az e terület szakértői megkülönböztetik a botanikai művészetet és a botanikai illusztrációt. Mindkettőnek botanikai és tudományos szempontból pontosnak kell lennie, ám a művészet szubjektívabb lehet és az esztétikára összpontosíthat.

Ajándékcsomag Pároknak Ticketkauf
13 Veranstaltung

Nem tud választani a számtalan lehetőség közül? Itt a megoldás: ezt az ajándékcsomagot kifejezetten a párok részére állította össze egy profi ajándékszakértő!

Adrenalin Extra ajándékcsomag Ticketkauf
13 Veranstaltung

Nem tud választani a számtalan lehetőség közül? Itt a megoldás: ezt az ajándékcsomagot kifejezetten a adrenalinfüggő felnőttek részére állította össze egy profi ajándékszakértő!

Próbáld ki a búvárkodást az AquaWorld-ben Ticketkauf
13 Veranstaltung

A próbamerülés alkalmával lehetőséged van kipróbálni a búvárkodást, ha még nincsen képesítésed. Megtapasztalhatod milyen súlytalannak lenni, milyen lélegezni a víz alatt, milyen része lenni a természetnek és nem kívülről szemlélni azt.

Varázsvilág - Titkok Kamrája családbarát szabadulós játék 2-6 fő részére 75 perces Ticketkauf
13 Veranstaltung

A két nagysikerű Varázsvilág pálya után jön a folytatás, ahol a kalandra éhes szabadulócsapatra a Titkok Kamrájában várnak az izgalmak.

PADI Kezdő búvártanfolyam plusz 2 kiegészítő tanfolyam ingyen Ticketkauf
13 Veranstaltung

Abban a pillanatban amikor lélegzetet veszel a víz alatt, elvarázsol. A súlytalanság, a béke, a közeg és az hogy olyan közel kerülsz a természethez (egy teljesen más, ősibb világhoz) amelyre eddig nem volt alkalmad. A halak és élőlények érdeklődve odaúsznak hozzád, a delfinek nem kényszerből játszanak veled, hanem azért mert ők akarják.

Játék Ajándékcsomag Ticketkauf
13 Veranstaltung

Nem tud választani a számtalan lehetőség közül? Itt a megoldás: ezt az ajándékcsomagot kifejezetten a játékos lelkű gyermekek és felnőttek részére állította össze egy profi ajándékszakértő!

Laptiming Driving Academy versenyző- és vezetéstechnikai képzés saját vagy bérelt sportautóval Ticketkauf
13 Veranstaltung

Ha van egy saját sport- vagy versenyautód, és szeretnéd kipróbálni mit tudtok kihozni magatokból, itt a helyed! Zárt versenypályán - biztonságos környezetben, lépcsős oktatási rendszerben tanulhatsz a népszerű Laptiming autós műsorból is megismert profi versenyzőktől.

Élményautózás profi versenyzőink mellett a Hungaroringen - Renault Megane RS sportautóval Ticketkauf
13 Veranstaltung

Gyere ki a Hungaroringre, és ülj be profi versenyzőink mellé pár körre! Meglátod, megéri. Széles versenyautó és sportautó kínálatunkból kiválaszthatod azt, ami a legközelebb áll a szívedhez. Egy biztos: adrenalinban nem lesz hiány! Versenytempó, benzingőz, fék- és gumiszag garantált. Tapasztald meg az igazi száguldást, légy pár körre Te is autóversenyző!

Élményautózás profi versenyzőink mellett a Hungaroringen BMW M3 E36 versenyautóval Ticketkauf
13 Veranstaltung

Gyere ki a Hungaroringre, és ülj be profi versenyzőink mellé pár körre! Meglátod, megéri. Széles versenyautó és sportautó kínálatunkból kiválaszthatod azt, ami a legközelebb áll a szívedhez. Egy biztos: adrenalinban nem lesz hiány! Versenytempó, benzingőz, fék- és gumiszag garantált. Tapasztald meg az igazi száguldást, légy pár körre Te is autóversenyző!

Élményautózás profi versenyzőink mellett a Hungaroringen Mazda MX5 Cup versenyautóval Ticketkauf
13 Veranstaltung

Gyere ki a Hungaroringre, és ülj be profi versenyzőink mellé pár körre! Meglátod, megéri. Széles versenyautó és sportautó kínálatunkból kiválaszthatod azt, ami a legközelebb áll a szívedhez. Egy biztos: adrenalinban nem lesz hiány! Versenytempó, benzingőz, fék- és gumiszag garantált. Tapasztald meg az igazi száguldást, légy pár körre Te is autóversenyző!

Élményautózás profi versenyzőink mellett a Hungaroringen Porsche Cayman GT4 sportautóval Ticketkauf
13 Veranstaltung

Gyere ki a Hungaroringre, és ülj be profi versenyzőink mellé pár körre! Meglátod, megéri. Széles versenyautó és sportautó kínálatunkból kiválaszthatod azt, ami a legközelebb áll a szívedhez. Egy biztos: adrenalinban nem lesz hiány! Versenytempó, benzingőz, fék- és gumiszag garantált. Tapasztald meg az igazi száguldást, légy pár körre Te is autóversenyző!

Varázsvilág - Odú családbarát szabadulós játék 2-6 fő részére Ticketkauf
13 Veranstaltung

Egy szabadulós játék, ahol a Varázslók világába világába csöppenhettek, varázslatos lényekkel, és tárgyakkal találkozhattok. Kipróbálhatjátok, milyen a hopponálás, sőt találkozhattok egy valódi sárkánnyal, és a kijutáshoz elengedhetetlen a varázspálca használata is...

Varázsvilág - A Varázslóbörtön foglya szabadulós játék 2-6 fő részére, 75 perces Ticketkauf
13 Veranstaltung

A népszerű Varázslóvilág pálya folytatásában egy újabb helyszínre utazhattok, ahol nem kisebb feladat jut a csapatnak, mint kiszabadítani a híres foglyot. A varázslóvilág börtöne, ahová a legrémisztőbb varázslókat zárják. Innen kell kijutnotok és kiszabadítani a legszigorúbban őrzött foglyot. A küldetés nem egyszerű, egy sor akadályon kell átküzdenetek magatokat, ráadásul az őrök a legváratlanabb helyzetben zavarják meg munkátokat.

Csernobil Csapdája szabadulós játék Ticketkauf
13 Veranstaltung

1986-ot írunk és nemsokára bekövetkezik a 20. század egyik legmeghatározóbb atomkatasztrófája. A Vlagyimir Iljics Lenin vagyis ismertebb nevén a Csernobili atomerőmű 4-es reaktorblokkjában meghibásodás történt, a reaktor túlmelegedett és hamarosan bekövetkezik a robbanás.

CSI Budapest A Hentes szabadulós játék - 75 perc játékidő Ticketkauf
13 Veranstaltung

Egy kegyetlen sorozatgyilkos tartja rettegésben Budapest lakóit. A rendőrkapitány a legjobb nyomozókból álló csapatot, Titeket rendelt az ügyhöz, hogy megállítsátok az elkövetőt. Eddig egy lépéssel mindig le vagytok maradva, így az áldozatok száma egyre csak nő…Talán ma végre sikerül pontot tenni az ügy végére?

A Pszichopata Gyilkos csapdája szabadulós játék Ticketkauf
13 Veranstaltung

Egy pszichopata gyilkos csapdájában találjátok magatokat hirtelen. Nem tudjátok, hogy kerültetek oda, s egyelőre azt sem, hogy miként tudtok kijutni. Napfény sehol nem szűrődik be, rémisztő ez a hely, de valahogy ki kell jutni! Ekkor megszólal egy hang, s tudatosul, hogy mindössze 1 órátok van arra, hogy szabaduljatok ebből a rémálomból.

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!


Sehr geehrter Benutzer!

Like most websites Jegy.hu uses cookies to operate. I understand that InterTicket is collecting personal data in order to recommend special, personally tailored offers best suited for me. By clicking on “I accept”, I confirm that I have read and understood the data management rules in the Privacy Policy.

I accept