Diverse

403 Programmer


Feledi Project: Kozmikus konfliktus / Teremtett világ / Missa Duodecima Køb Billetter
13 Event

A Feledi Project két kortárs zeneszerző, Szentpáli Roland és Orbán György kompozíciói által inspirált táncdarabokat mutatott be a Liszt Ünnepen.

A szentesi juhászöltönyről - Hagyományok Háza Szabadegyetem Køb Billetter
13 Event

„Előadásomban egy foglalkozási csoportnak, a pásztorságnak, azon belül is a juhászoknak dolgozó háromgenerációs magyarszabó-dinasztia munkásságáról és utolsó képviselőjéről: Jordán Zsigmondról (1925–1996) szólok. A szabónemzedék történetéről, a szentesi juhászöltöny és juhászmellény elterjedéséről, virágzásáról és utóéletéről számolok be. A dél-alföldi, így a csongrádi és csanádi pásztorokat kutatva többször elhangzott a szentesi szabó, Jordán Zsigmond neve. A juhászok őt keresték fel, hogy készítse el foglalkozásuk címerévé, saját identitásuk kifejezésévé váló viseleti darabokat: a kabátból, csizmanadrágból, mellényből álló együttest – ami későbbiekben pantallóval bővült –, amit mindannyian juhászöltönynek hívnak. Ebből következik, hogy szabómester-embertől ritkaságnak számít, hogy egy alkotótól ilyen számú viseleti darabot ismerünk.”


Szakrális körtánc - tavaszvárás Køb Billetter
13 Event

Egyszerű lépések, csodás dallamok - igazi tavasz-ünnep.

Vezeti: Szy-Fábián Nóra

POKET est - Szabó Borbála: Nincsenapám, seanyám Køb Billetter
13 Event

Résztvevők: Karafiáth Orsolya, Sallai László. Házigazda: Asztalos Emese

Nép-Tánc-Ház– Szent György-napi táncház Køb Billetter
13 Event

Csiki Gergely és a Göncöl Néptáncegyüttes közreműködésével.

ANALÍZIS (TÁRSASÁG) - #6. SZORONGÁS // Juhász Anna és Rácmolnár Lili Køb Billetter
13 Event

Az Analízis (Társaság) - Irodalmi találkozások önmagammal Juhász Anna (irodalmár) és Rácmolnár Lili (pszichológus) sorozata a K11-ben.

Kasza Tibi - Challenge VIP Klubkoncert Køb Billetter
13 Event

Kasza Tibi a Crystal zenekar énekeseként robbant be a köztudatba, majd szólókarrierbe kezdett, emellett sikeres tévés és rádiós műsorvezetőként is az ország kedvence lett.

Ahol fenn a len Køb Billetter
13 Event

Túránk a Pilisszentiván fölötti Borbás-gerincre vezet, mely a terület igazi szentélye.

Hadiösvény a Sas-hegyen Køb Billetter
13 Event

Túránk során szakértő vezetéssel ismerkedünk meg a hegy lábánál található Mária Terézia laktanya múltjával, jelenével.

Majd a hegycsúcsra vezető túrát hadi ösvényeken folytatjuk, ahol nem csak a Sas-hegy természeti értékeit, hanem a korábbi katonai használat nyomait is megfigyelhetik a látogatók.

HANGSZERELEM 3. SZÜLETÉSNAPI GÁLAKONCERT Udsolgt
13 Event

Színpadra lép a Hangszerelem Zenestúdió koncertegyüttese, hangszeres zenész csoportok, énekes szólisták, akik nagyrészt közismert magyar, valamint külföldi dalokat adnak elő élő zenei kísérettel.

Caracol Køb Billetter
13 Event

Az andalúz napfényt idéző tradicionális flamenco darabok zongorán és hegedűn szólalnak meg lüktető ritmikai kísérettel.

Madárdalos est a Madárdal tanösvényen Køb Billetter
13 Event

A tó esti körbejárása közben a legkülönfélébb nádi és parti madarak között hallanunk kell a nádas egyik legszebb madarának, a kékbegynek a hangját is.

Ismerős? Vendég: Thuróczy Szabolcs Køb Billetter
13 Event

Ismerős?
Vendég: THURÓCZY SZABOLCS színész

Pest, szabadság, szerelem Køb Billetter
13 Event

Fegya és Lutter Imre zenés versszínháza

Pál Feri előadása Udsolgt
13 Event

Hogyan lehetnék jobban? Elakadásaim feloldása.

Segítség! Iskola! Køb Billetter
13 Event

Nem mindennapi előadás és stand up mindannyiunk életének legvidámabb, esetleg leggyötrelmesebb próbatételéről: az általános iskoláról.

Anyák napi Láthatatlan vacsora Køb Billetter
13 Event

A Vakrepülés Színtársulat hozza el Önnek a már több helyen jól bevált láthatatlan vacsorát, ahol az étkezés valódi kalanddá válik, kiegészítvejátékos feladatokkal!
Ez nem csupán egy egyszerű vacsora, hanem egy lenyűgöző interaktív játékokkal teli szórakoz

Borterasz - Rosé kóstoló! Køb Billetter
13 Event

Nyár felé közeledve mi mással is kedveskedhetnénk Vendégeinknek mint egy könnyed, nyárindító rosé kóstolóval!

Hajnali madár hangok a Madárdal tanösvényen Køb Billetter
13 Event

Hányféle madár dalol a tanösvényen? A hajnali órák csodáit élhetjük meg a tanösvényen.

NLS Workshop 2024. Køb Billetter
13 Event

NLS Workshop a géppel rendelkező vagy csak a téma iránt érdeklődő felhasználóknak

Túrajó séták - Fiúk a bányából Køb Billetter
13 Event

Bányavárosi sétánkon a csingeri fekete gyémánt nyomába eredünk. Kövesd te is a lámpást, és dúdold velünk a bányászhimnuszt!

Bűvésztanoncok estje Køb Billetter
13 Event

A Molnár Bűvésziskola gálaműsora, melyen a bűvésztanoncok mutatkoznak be. Az iskola minden aktív tanulója lehetőséget kap, hogy bemutassa tudását a nagyérdemű közönség előtt.

Műegyetemi SzkéNéző Séta Køb Billetter
13 Event

Izgalmas városi túrára hívunk, ahol Görbe Márk művészettörténész lesz a vezetőd. A séta során megismerheted a Műegyetem épületének és környezetének történetét.

MESEKERT ŐRJÁRAT Køb Billetter
13 Event

Családi, zenés, mesés, kézműves délelőtt.
Jó időben helyszín a Marczi kertje. Rossz idő esetén a programot a művelődési központ belső tereiben tartjuk meg.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.