Egyéb

376 program


Dr. Domján Mihály előadása Segítő kéz a családban Jegyvásárlás
13 Esemény

Túl az ezredik randin - újrakezdés és társtalálás.
A válás, az elválás és az elengedés embert próbáló életleckék. Ezeken keresztül számos dolog tisztulhat le bennünk. Köztük az is, hogy az önmagunkra találást és az elégedettséget nem érdemes mástól elvárnunk, mert ezek személyes feladataink.

Muzikális bestiák – Bősze Ádám zenetörténész rémes előadás-sorozata Jegyvásárlás
13 Esemény

A zenetörténet legendás lényeiről hallhatunk a zenetörténész legújabb, kilencrészes sorozatában. Manókról, tündérekről, gonosz és jó szándékú bestiákról, az ókortól napjainkig megírt alkotásokban megjelenő fenevadakról, tüneményes jelenségekről. Operák fő- és mellékszereplői, szimfonikus művek ihletői, varázslatos kreatúrák ők, akik – ha úgy hozza a sors – a való világban is megjelennek.

Katona Csaba előadása - A repülő gyógyszerész, aki először repült Budapest fölött Jegyvásárlás
13 Esemény

A Budapest 150 programsorozat keretén belül tavasszal és nyáron három különleges ismeretterjesztő előadást láthatnak a KMO-ban, Katona Csaba történész tolmácsolásában.

Kérész Művek 81. - Hasítunk Jegyvásárlás
13 Esemény

Kérész Művek 81 - Hasítunk
A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza

Korareggeli túzokleső túra Apajpusztán Jegyvásárlás
13 Esemény

A túra során saját gépkocsikkal a madarak tartózkodási helyétől függően járunk be megfigyelési pontokat. Közben megismerkedünk a Felső-Kiskunság szikes pusztáinak jellegzetes madaraival (kiemelten a túzokkal), növényeivel és a térség arculatát alakító földhasználattal, annak természetvédelmi vonatkozásaival.

Parkolójegy Jegyvásárlás
13 Esemény

Vásárolja meg kedvezményes parkolójegyét a Papp László Sport Aréna P+R parkolójába.

Karthágó pusztulása - Didó, Hannibal és az elefántok Jegyvásárlás
13 Esemény

Elsüllyedt világok - letűnt kultúrák nyomában
Történelmi előadássorozat
Előadó: Antalffy Péter történész, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa

Világjáró sorozat Németh Györggyel - Angkor elsüllyedt világa, Kambodzsa Jegyvásárlás
13 Esemény

Az óriási érdeklődésre való tekintettel május 6-án ismételjük Világjáró sorozatunk előadását! Témánk: Angkor elsüllyedt világa, Kambodzsa!

Hajós városnézés koktéllal vagy sörrel a Dunán/Cocktail&Beer Cruise Jegyvásárlás
13 Esemény

Csodálja meg Budapest panorámáját a Dunáról naplementekor, egy hűsítő koktéllal a kezében! A jegyár tartalmaz 2 alkoholos, vagy alkoholmentes koktélt. A hajón csokoládé, mogyoró és tortilla chips kapható.

(K)Eiffel, Jancsi! Jegyvásárlás
13 Esemény

Vidám Háry-túra a csarnok tereiben

Pass Andrea: Eltűnő ingerek Jegyvásárlás
13 Esemény

„Hogy lehet halálhírt hitelesen közölni színpadon? Betegségről, szeretteink haláláról nem könnyű fogalmazni. A téma epikus, bár hordoz magában abszurditást és szürrealitást, ami segíthet. Viszont túl személyes. Miért terhelném ezzel a közönséget? Tisztázom magamban, miért is akarom ezt színpadra állítani.

Bunkertúra az esztergomi Strázsa-hegyen Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy kis időutazásban vesznek részt a túra résztvevői, visszalátogatnak a közelmúlt sötétebb időszakába. A volt szovjet hadsereg egyik harckocsi gyakorló terére, és az ott található bunkereket keresik fel.

12. Tánc-kiállítás – Junior korosztály versenye Jegyvásárlás
13 Esemény

Országos Modern és Kortárs Táncművészeti Verseny
A Berczik Sára Budai Táncklub szervezésében.

Katona Csaba előadása - A fővárosi sörfőzés története Jegyvásárlás
13 Esemény

A Budapest 150 programsorozat keretén belül tavasszal és nyáron három különleges ismeretterjesztő előadást láthatnak a KMO-ban, Katona Csaba történész tolmácsolásában.

SUB.LAB.PRO - Lander Patrick (PO): Catedral Jegyvásárlás
13 Esemény

SUB.LAB.PRO The Ensemble Programnak egy 9 hónapos kreatív platform pályakezdő táncosok számára. Professzionális társulati munkakörnyezetet imitálva kreatív alkotások réven teljes eszköztárat kínál az Ensemble táncosainak a professzionális művészeti területen való boldoguláshoz.

12. Tánc-kiállítás – Ifjúsági korosztály versenye Jegyvásárlás
13 Esemény

Országos Modern és Kortárs Táncművészeti Verseny
A Berczik Sára Budai Táncklub szervezésében.

Boglárka Börcsök (HU) / Andreas Bolm (DE): Figuring Age (in English) Jegyvásárlás
13 Esemény

Megindító szellemidézés: a Börcsök Boglárka által készített videofelvételek és a precíz megszemélyesítés segítségével három elhunyt táncos elevenedik meg - és velük együtt a modern tánc szabadságát és a 20. századi ideológiák elnyomását tükröző megható élettörténetük.

Bedő Imre előadása: Pénz és/vagy élet- milyen értékek mentén éljük az életünket? Jegyvásárlás
13 Esemény

Az évezredes minták odalettek, az életmód egyéni és túl változatos lett. Szembefordítottak a kultúránkkal, árkot ástak közénk és gyermekeink közé, nézzük, ahogy minden kisiklani látszik a kezünk közül.

Borterasz - Rosé kóstoló! Jegyvásárlás
13 Esemény

Nyár felé közeledve mi mással is kedveskedhetnénk Vendégeinknek mint egy könnyed, nyárindító rosé kóstolóval!

Feledi Project: Kozmikus konfliktus / Teremtett világ / Missa Duodecima Jegyvásárlás
13 Esemény

A Feledi Project két kortárs zeneszerző, Szentpáli Roland és Orbán György kompozíciói által inspirált táncdarabokat mutatott be a Liszt Ünnepen.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!