Egyéb

330 program


MAHAMUDRA - Láma Ole Nydahl - Tanítások a tudat természetéről Jegyvásárlás
13 Esemény

A mahamudra, magyarul Nagy Pecsét, a Gyémánt Út buddhizmus legmagasabb szintű tanítása, mely a tudat természetének közvetlen megtapasztalását célozza meg. A mahamudra átadása során egy megvalósított tanító a tudat határtalan természetének tapasztalatát osztja meg a tanítvánnyal.

Recirquel Újcirkusz Társulat: My Land Jegyvásárlás
13 Esemény

A nemzetközi hírű hazai újcirkusz-társulat, a Recirquel My Land című produkcióját 2018 augusztusában a világ egyik legrangosabb művészeti fesztiválján, az Edinburgh Festival Fringe keretében mutatta be, ahol a kritikusok több ezer produkció közül a legjobbnak ítélték.

Brian Tracy & Szabó Péter: IDŐ=ÉLET / egész napos konferencia Jegyvásárlás
13 Esemény

A világhírű előadó várva várt visszatérése Magyarországra! Brian Tracy és Szabó Péter az időgazdálkodás és időmenedzsment témájában tartanak egész napos konferenciát decemberben, ahol nemcsak az idővel való mindennapi, praktikus bánásmódot sajátíthatjuk el, de megismerhetjük az időről való gondolkodás egy másfajta megközelítését is. 2019. december 1.,10:00-18:00

SOHARÓZA – HALAS DÓRA – NAGY FRUZSINA – BARTHA MÁRK – FEKETE ÁDÁM: Az Ügy Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy hivatal napi működése, Kodály Zoltán műfaji újításai , improvizatív és kollektív zeneszerzői módszerek egy catwalk-koncert keretei között.

Kicsi Gesztenye Klub - Zenés mesejáték Jegyvásárlás
13 Esemény

A Minimaxon már 9 európai országban s hazánkban is hatalmas sikerrel futó ismeretterjesztő zenés mesejáték egy felvonásos színpadi showja varázslatos hangulattal, karokat és lábakat rögvest megmozgató dalokkal vár mindenkit, ahol a nevetés garantált!

Recirquel Újcirkusz Társulat: Non Solus Jegyvásárlás
13 Esemény

Recirquel Újcirkusz Társulat: Non Solus

Fricska - RitmusAkrobaták Jegyvásárlás
13 Esemény

Néptánc modern stílusban.Világrekorderek, egyedüliként fejjel lefelé táncolnak a levegőben.

Kepes András-est: Szikrázó mondatok Jegyvásárlás
13 Esemény

„A szavaknak hatalmuk van; tudat alatt irányítanak minket. Vannak mondatok, amelyek beégnek az emlékezetünkbe és meghatározzák gondolkodásunkat, értékrendünket. Vannak köztük felemelő, inspiráló és mérgező szavak, származhatnak szülőktől, tanároktól, barátoktól, sőt, ellenségektől is.” Kepes András azokról az emlékezetes mondatokról mesél, amelyek élete egy-egy szakaszán fontosak voltak számára.

Gloria Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy magazinszerkesztőség Manhattanben, valamikor a 2010-es években. Fotók: Dömölky Dániel, a fotók jogdíjasak.

Prof. Dr. Bagdy Emőke előadása Budapesten Jegyvásárlás
13 Esemény

Dr. Bagdy Emőke mindig is fontosnak tartotta a társadalommal folytatott párbeszédet, a lélektani ismeretek terjesztését, a szakmai közvélemény formálását.

Eastman - Sidi Larbi Cherkaoui (BE): Nomad Jegyvásárlás
13 Esemény

Lázálomszerű, szürreális képek, egyszerre érzéki és energikus táncosok, küzdelem a túlélésért egy elszigetelt, távoli világban. Mindez keveredik Sidi Larbi Cherkaoui Nomad című előadásában, amely – a koreográfus korábbi darabjaihoz hasonlóan – nagyon erősen hat az érzékeinkre és az érzelmeinkre.

Rambo V - Utolsó vér Jegyvásárlás
13 Esemény

John Rambo legendás alakja ötödik alkalommal tér vissza a filmvászonra az elnyűhetetlen Sylvester Stallone alakításában.

Lukács Mihály: Romépítés Jegyvásárlás
13 Esemény

Minden tett, szándéka ellenére, romépítés. Az elvakult és gyönyörű akarat, ahogyan megállíthatatlanul, szakadatlanul építjük saját életművünk, így: emlékművünk. Fodor Ákos haikuit használjuk kutatásunk ugródeszkájának. A haikuk téglák, melyből az előadás szerkezete épül fel. A színházi formákat a film nézőpontját használva bővítjük a nézői szerepet újragondoló valódi utazássá.

Borral folyó Kánaán - Borséta a budai Várnegyedben és a nyugati pincerendszerében Jegyvásárlás
13 Esemény

Tudta, hogy középkorban a budai bor volt a Várhegyen élők egyik legfontosabb kereskedelmi árucikke, egyben bevételi forrása? A budai és pesti polgárok között hosszú ideig vámháború dúlt? Fehérrel vagy vörössel koccintottak a budaiak? Tényleg egy fóti pincében született a fröccs? A király, I. Ferenc József és Jókai Mór személyesen beszélgettek a filoxéra elleni küzdelemről?

A szívemre hallgassak vagy az eszemre? Dr.Mérő László előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

Hogyan hozunk döntéseket és hogyan lenne érdemes döntéseket hoznunk? Az ember alapvetően nem racionális lény. Valóban ész érvek alapján mérlegelünk? Mit tegyünk, ha mást súg a szívünk, mint az eszünk?

SZÁZ TITOK KAVAROG - zenés irodalmi est Ady Endre halálának 100. évfordulóján Jegyvásárlás
13 Esemény

Zenés irodalmi est Ady Endre halálának 100. évfordulóján. „Úgy érzem s bátran vallom, hogy az európai magyar lelkének a szószólója vagyok.” (Ady Endre – Budapesti Napló, 1906)

Downton Abbey Jegyvásárlás
13 Esemény

Ősszel a világszerte méltán híres és kedvelt DOWNTON ABBEY sorozat világában játszódó nagyszabású mozifilm kerül a közönség elé.

Dr. Csernus Imre előadása Oroszlányban Jegyvásárlás
13 Esemény

Csernus Imre nevét szinte mindenki ismeri, hiszen ő volt az egyetlen pszichológus, aki média személyiséggé vált.

APOSZTRÓF - Szüret - Irodalmi borkalandozás – Várkert Irodalom Jegyvásárlás
13 Esemény

A Budapest Borfesztivál programjainak csodálatos környezete és a bor témakör kapcsolata volt az ötletadója annak, hogy a Várkert Irodalom sorozat ősztől megújuló, új névvel jelentkező első estjét exkluzív helyszínen a budai Vár történelmi falai között rendezzük meg. A gondolat megvalósításához sikerült megnyernünk a Magyar Nemzeti Galériát partnernek, így lehetővé vált, hogy az évadkezdő Aposztróf estünk igazán festői környezetben jöhessen létre.

PASS Andrea: Eltűnő ingerek Jegyvásárlás
13 Esemény

„Hogy lehet halálhírt hitelesen közölni színpadon? Betegségről, szeretteink haláláról nem könnyű fogalmazni. A téma epikus, bár hordoz magában abszurditást és szürrealitást, ami segíthet. Viszont túl személyes. Miért terhelném ezzel a közönséget? Tisztázom magamban, miért is akarom ezt színpadra állítani.

Háy János Kik vagytok ti? Jegyvásárlás
13 Esemény

Háy János beszélgetőpartnere Veiszer Alinda

Az Indiai Klasszikus Zene Mesterei XXVI. Purvi Parikh, Bharat Bhushan Goswami, Bhupinder Singh Chagg Jegyvásárlás
13 Esemény

Az indiai zene varázslatosan szól, de még az indiai klasszikus zenén belül is vannak különlegesen egzotikus hangzású, sőt varázserővel bíró rágák, illetve olyanok is, amiknek a hagyomány szerint mágikus tulajdonsága is van.

Triple Bill Jegyvásárlás
13 Esemény

Revolution DART Társulat Dance Student Programjának előadása Dry Bodies Siciliano Contemporary Balett Company /Berlini Kortárs Táncegyüttes/ -szünet- Nesama DART Társulat

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok