Weiteres

91 Programm


Hájim öröksége - Élményséta – középkori titkok nyomában a budai Vár alatt Ticketkauf
13 Veranstaltung

Jöjjön el Budapest egyik legújabb és izgalmas tematikus sétájára, amelyen bemutatjuk a középkori budai zsidóság ünnep- és hétköznapjait! A Budai Várséták új tematikus programján feltárul előttünk az egykori Zsidó utca egyik házának kapuja, és bepillanthatunk egy család mindennapjaiba.

Pál Ferenc: Elégedetten az élettel Ticketkauf
13 Veranstaltung

Művészetek Háza Gödöllő Színházterem Esemény kezdése: 2021.május 27, csütörtök, 19.00 Vágyak, célok, küzdelmek, Nyitott Akadémia előadás 90 perc, szünet nélkül

ALFÖLDI RÓBERT & VEISZER ALINDA pódiumbeszélgetés Ticketkauf
13 Veranstaltung

Gondolatok, történetek, múlt és jelen, közélet és nem utolsó sorban színház. Izgalmas, szórakoztató és egyben elgondolkodtató este Alföldi Róbert Jászai Mari-díjas színművésszel, rendezővel.

Hauszmann paripái - Vezetett bejárás az újjáépült Lovarda épületében Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Nemzeti Hauszmann Program keretében újjászületett épület, a Lovarda, a Budai Várséták tematikus vezetésén látogatható először! Helyszíne, a Csikós udvar a II. világháború okozta sérüléséket követően az 1950-es évek kultúrpolitikájának esett áldozatul, így a Lovarda, Főőrség és Stöckl lépcső épületegyüttesét elbontották.

Buda Vára - Buda világhírű látnivalói egy könnyed sétában Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Budai Várséták csapatával minden nap azon dolgozunk, hogy látogatóinknak megmutassuk a Várnegyed csodáit. Buda Vára című programunkon körbesétáljuk a Várhegy leghíresebb látnivalóit, mint a Budavári Palota, a Sándor-palota, a Karmelita épületegyüttes, a Mátyás-templom, vagy a Halászbástya, miközben lélegzetelállító panorámában gyönyörködünk.

EZERARCÚ DÉLVIDÉK - Dunamenti táncparádé Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az előadás a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be a Délvidéken élő népek: magyarok, szerbek, horvátok, ruszinok, szlovákok, románok, cigányok sokszínű és gazdag tradícióját, amely egyedülálló módon hordozza magában Közép-Európa és a Balkán sajátos világát.

Love story városjárás eljegyzésre készülőknek Ticketkauf
13 Veranstaltung

Különleges eljegyzési ajándékot keresel? A TRY: Budapest egyénre szabott Love Story városjárása csak Nektek készül!

VR Vidámpark ajándékjegy - bármely VR Vidámpark élményre felhasználható Ticketkauf
13 Veranstaltung

Szabadon felhasználható a keretösszeg erejéig bármely VR Vidámpark jegy vásárlásakor. A jegyet időpont nélkül lehet megvásárolni, és a VR Vidámpark Felhasználási Garanciája értelmében több, mint egy évig, 2021.12.31-ig be lehet váltani.

HARLEM GLOBETROTTERS - Magic Pass Meet&Greet 2021 Ticketkauf
13 Veranstaltung

Magic Pass Pre-Show – Meet&Greet jegy Csatlakozz a meccs előtti Magic Pass Pre-Show-hoz! A meccs előtt, egy 30 perces interaktív esemény részese lehetsz, ahol személyesen találkozhatsz a Harlem Globetrotters játékosaival, autogramot gyűjthetsz és fényképeket is készíthetsz velük.

London, Párizs, New York - Boeing szimulátor 60 perc Ticketkauf
-10 000 Ft
13 Veranstaltung

A világ szinte bármely nagyvárosát megnézhetik abból a szögből, ami csak egy szűk kiválasztott csoportnak adatik meg.

Online események Ticketkauf
13 Veranstaltung

Kattintson az alábbi linkre: https://online.jegy.hu/#/

Vegán főzőest - főszerepben a cukkini! Ticketkauf
13 Veranstaltung

Akik jártak már Nina Vegán estjein, azoknak nem kell bemutatni a workshopok-at: vegán, mindenmentes, teljesértékű, hedonista összejövetelek ezek! A belépő magában foglalja a kóstolókat is.

Démonok között 3 - Az ördög kényszerített Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az elmúlt évtized talán legsikeresebb és legkülönösebb horrorfilmjei a Démonok között-sorozatból kerültek ki. A hátborzongatóan rémes történetek különlegessége, hogy megtörtént esetek alapján készülnek: a démonűzéssel foglalkozó Warren-házaspár valódi feljegyzései alapján.

Nemzeti parki belépőkártya - Heti jegy Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az alábbi területekre érvényes a belépőkártya: Szálkahalmi tanösvény, Hortobágy‐halastavi tanösvény, Górési tanösvény és Fekete‐rét tanösvény, A Hortobágyi Halgazdaság Zrt. kezelésében lévő halastavakra

Nemzeti parki belépőkártya - Napi jegy Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az alábbi területekre érvényes a belépőkártya: Szálkahalmi tanösvény, Hortobágy‐halastavi tanösvény, Górési tanösvény és Fekete‐rét tanösvény, A Hortobágyi Halgazdaság Zrt. kezelésében lévő halastavakra

Szente Vajk: Legénybúcsú Ticketkauf
13 Veranstaltung

Egy szállodai szoba a helyszín, ahol két jó barát, két fiatal háziorvos fergeteges legénybúcsúra készül. Alex, a hűséges cimbora gondosan fölkészült Simon esküvője előtti utolsó kiruccanására, ám hiába az alapos tervezés, a dolgok mégsem úgy alakulnak, ahogy szeretnék. Rémes csapda tud lenni egy szállodai lakosztály, senki sem az, mint elsőre gondolni lehet róla..

Sisi, Magyarország szerelmese - Erzsébet királyné nyomában a Budavári Palotanegyedben Ticketkauf
13 Veranstaltung

Erzsébet királyné nyomában a budai Palotanegyedben - Budai Vársétánkon Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné nyomdokain járunk: bejárjuk kedvenc budai kertjeit, az Ybl Miklós tervei alapján épült, neoreneszánsz stílusú Várkert Bazárt és körbesétáljuk a Királyi Palota Erzsébethez fűződő helyszíneit. Közben megismerjük életének legfontosabb részleteit:

A Somlói Borrend bemutatja - Célkeresztben:Juhfark Ticketkauf
13 Veranstaltung

A rendezvény a hatályos járványügyi szabályozásoknak megfelelően látogatható.

Kisvakond klub Ticketkauf
13 Veranstaltung

Megmutatjuk, hogy a város közepén is lehet fenntartható módon élni, készíthetünk saját komposztot, ezáltal csökkentjük a konyhai hulladékot, kevesebb szemét kerül a kukákba, és ráadásul a növényeid is meghálálják a mikroorganizmusokban és szerves anyagokban gazdag tápanyag utánpótlást.

Hortobágy-Halastavi Kisvasút menettérti jegy Ticketkauf
13 Veranstaltung

Hortobágy-Halastón az elmúlt több mint 40 év alatt közel 300 madárfajt figyeltek meg, ezzel a halastórendszer Közép- Európa egyik legismertebb madár élőhelyévé vált. A kisvasúttal – mely az egyetlen halastavi környezetben futó személyszállító kisvasút Magyarországon – kellemes utazás tehető, hogy a vendégek felfedezzék az egyedülálló tájat és a halastavak gazdag madárvilágát.

Olvasó kör Závada Pállal Ticketkauf
13 Veranstaltung

Ismét olvasó kör! Ezúttal Závada Pállal találkozhatnak egy kellemes beszélgetésre. Programjainkat kizárólag azok látogathatják, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek, és azt munkatársunknak belépéskor a személyi igazolvánnyal együtt felmutatják. Kiskorúak csak felnőtt kíséretében vagy védettségi igazolvánnyal látogathatják a rendezvényt.

Zumba - Line Dance Ticketkauf
13 Veranstaltung

Könnyített zenés torna nem csak szépkorúaknak.

Könyvbemutató - Szeifert Judit: Majoros Áron Zsolt Ticketkauf
13 Veranstaltung

Kerekasztal-beszélgetés Szeifert Judit művészettörténész Majoros Áron Zsolt szobrászművészt bemutató, nemrég elkészült albumáról.

CHILL GARDEN Zene - fény - irodalom Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az esti rendezvények előtt TÁRGY | KÍSÉRLETEK – Műtárgyséta a Róth Miksa Emlékházban. 5 műtárgy, amelyek látszólag nem kötődnek egymáshoz, mi most mégis hálót szövünk belőlük. A Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény tárgyai kilépnek a komfortzónájukból, és egy-egy fogalom köré szerveződve mutatkoznak be a közönségnek.

Világörökség Buda - 2 órás városjárás Ticketkauf
13 Veranstaltung

Nyerjünk közösen új energiákat! 2 órás vezetett városjárás.

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Sehr geehrter Benutzer!

Like most websites Jegy.hu uses cookies to operate. I understand that InterTicket is collecting personal data in order to recommend special, personally tailored offers best suited for me. By clicking on “I accept”, I confirm that I have read and understood the data management rules in the Privacy Policy.

I accept