Egyéb

300 program


Kalandozások Kameruntól a Zöld-foki Köztársaságig Jegyvásárlás
13 Esemény

Dr. Valiskó Gyöngyi több mint 30 éve indult el először önállóan hátizsákkal világot látni, és azóta 116 országba jutott el, de kedvenc földrésze Afrika. Eddig 32 afrikai országban utazott, ebben az előadásában nyugat-afrikai kalandozásairól mesél.

EKMK MIKULÁS - MASZKURA ÉS A TÜCSÖKRAJ ZENEKAR KONCERTJE Jegyvásárlás
13 Esemény

Ki mondta, hogy a Mikulás csak a gyerekekhez jön el? Szeretettel várjuk 16 éven felüli közönségünket egy fergeteges hangulatú Mikulás-bulira!

KV Társulat: Euripidész: MÉDEIA Jegyvásárlás
13 Esemény

Mi történik, ha egy látszólag jól működő házasságot hirtelen felrúg a férfi, és el akarja hagyni a nőt? Milyen kiutak maradnak a nő számára, ha ezt nem tudja, nem akarja elfogadni? Bevonhatja-e kettejük konfliktusába a gyerekeit?

Pál Feri atya: A szorongástól az önbecsülésig
13 Esemény

Szorongásaink, aggodalmaink, nehézségeink és gyöngeségeink rettenetesen megkeseríthetik az életünket. Hiába szeretnénk fejlődni, növekedni, a sebeink, a zavaraink akadályoznak minket és kapcsolatainkat, de a munkánkat is.

Csili Dancing Party Jegyvásárlás
13 Esemény

A 100 éves Csili színháztermében megújult névvel és alkalomról alkalomra más zenekarral várjuk az örökifjú, táncolni vágyó vendégeinket. Nagyszerű környezet, lendületes, hangulatos zene és kellemes társaság.

Yoko Retro Mikulás Party / Jászberény / December 7. Jegyvásárlás
13 Esemény

Zárjuk együtt a Yoko Retro bulisorozat 2019-es jászberényi évadát egy fergeteges buli keretén belül!

I. Galaktikus Családi Nap Jegyvásárlás
13 Esemény

Kiállítás, bemutatók, versenyek, találkozások, beszélgetések, sztárvendégek a Star Wars rajongói számára. Kisebbek és nagyobbak számára érdekes, látványos élmények a Csiliben.

villa.séta Jegyvásárlás
13 Esemény

A látogatók Barabás Miklós nyomába eredhetnek a Budastep túravezetőjével. Bejárhatják a festőművész egykori kertjét, villáját, miközben érdekességeket tudhatnak meg a művészről, a helyről, valamint a környékről.

A dzsungel könyve - a Veszprémi Pannon Várszínház előadásában Jegyvásárlás
13 Esemény

Az izgalmas és szép jelenetek zenei világa megrázó, felemelő és sokszor ellenállhatatlan humorral teli. A dalok, a szövegek ironikus rétege fergeteges szövegpoénokkal, kiemelkedő zenei stílusparódiákkal valósul meg. A dzsungel könyve azon ritka produkciók egyike, mely mindenekelőtt az ifjúságnak szól, ám életmodell-jellege minden korosztály számára alapvető felismeréseket, élményeket, katarzist nyújt.

Kokas László Zenés Színkör válogatása Jegyvásárlás
13 Esemény

Adventi lélekhangoló A Kokas László Zenés Színkör előadása.

villa.berek műhely Jegyvásárlás
13 Esemény

Ünnepre hangolódás a gyerekekkel

Végszó: Hegedűs D. Géza, Csáki Judit Jegyvásárlás
13 Esemény

Beszélgető-sorozat, amelyen Csáki Judit színikritikus kérdez és a végszóhoz szokott színészek, színházi emberek, filmesek, írók válaszolnak.

Nyitrai Brigitta: Hópihécske Jegyvásárlás
13 Esemény

A Hópihécske című balettel és komolyzenével átszőtt téli mesejáték a szeretetről, a barátságról és a bátorságról szól.

FŐZŐTANFOLYAM: Nyers vegán ételkészítő tanfolyam Jegyvásárlás
13 Esemény

Szeretne magához térni, mert állandóan fáradtnak érzi magát? Szeretne a természettel összhangba kerülni? A nyers vegán ételek nem csak kímélőek, hanem segítenek elvégezni a szervezetben a nagytakarítást is, és élettel töltik fel azt!

Kornis Előadások Jegyvásárlás
13 Esemény

Öt Rögtönzött este - Utazás bennem

Bencs estek - Többszemközt Kováts Dénessel Jegyvásárlás
13 Esemény

Amikor a hóhért akasztják – ez a mondás olyankor is elhangzik, amikor a kérdező kerül a kérdezett szerepébe. Nos, december 10-én, kedden 17.30-tól egy ilyen rendezvénynek ad otthont a Bencs Villa, ugyanis Kováts Dénes újságíró, szerkesztő, a Többszemközt estek házigazdája ezúttal a másik székben ül majd: kérdezett lesz.

Görög Ibolya: Az ünnepek gondjai és örömei – az ajándékozás és az étkezés protokollja Jegyvásárlás
13 Esemény

GÖRÖG IBOLYA protokoll tanácsadót 2019. december 10-én, kedden 18 órakor láthatjuk-hallhatjuk ismét a KMO-ban, Az ünnepek gondjai és örömei – az ajándékozás és az étkezés protokollja című előadásával!

Párhuzamos műfajok - Mesék és mesekönyvek Grimmtől Walt Disneyig Jegyvásárlás
13 Esemény

A költő és a festő. Az irodalom képei Az előadások során a magyar és egyetemes művészet nagy alkotásai és műcsoportjai kerülnek középpontba a szövegek és a hozzájuk készült illusztrációk alapján.

Jegyvásárlás
13 Esemény

A mindennapokban egyszer fent, egyszer lent érezzük magunkat. Vajon mitől függ a hangulatunk, mi határozza meg az érzéseinket, érzelmeinket vagy azt, hogy milyen emlékeket raktározunk? Hol a határ az egészséges hangulati hullámzás és a már kifejezett hangulatzavarok között? Az interaktív előadás ezeket a kérdéseket járja körbe a pszichiáter szemszögéből.

Kór-képek Jegyvásárlás
13 Esemény

A művészettörténet mesterművei és a mesterek betegségei

Takarásban - Jegyvásárlás
13 Esemény

Lőrinczy György művészeti menedzser vendége Fischl Mónika és Vadász Dániel

Second Life avagy Kétéletem Jegyvásárlás
13 Esemény

Nincs olyan ember, aki ne játszana el a gondolattal, mi lett volna belőle, ha valami vagy ha minden másképp alakul az életében. Az előadás alkotói ezúttal ezt a játékot veszik komolyan és ezen keresztül vallanak magukról, tévedéseikről és vágyaikról. Öt fiktív élettörténet jelenik meg, és ezekben találkoznak egymással az alkotók valós vagy elképzelt alteregói.

Jazz&Bor - Szerencsés meglepetéskoncert péntek 13-ára Jegyvásárlás
13 Esemény

A szombati koncertsorozat ezúttal 13-án PÉNTEKEN este várja a jazz-barátokat. A közönség ez alkalommal egy meglepetés koncertet kap ajándékba: pont péntek 13-án pont 12 zenész lép majd a PincePont színpadára. A műsorról elöljáróban csak annyit: pont, pont, pont... Pont Önnek!

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok