Egyéb

452 program


Résztvevők: Karafiáth Orsolya, Sallai László. Házigazda: Asztalos Emese

Történetünk középpontjában egy háromfős család áll: apa, anya és fiuk összetett, szövevényes lélektani viszonya. A készülő előadás célközönsége alapvetően a 13-18 éves korosztály, de rajtuk keresztül közvetve megszólítjuk a tizenéveseket tanító pedagógusok és a szülők generációját is.

Gyerek táncházak és azt követően kézműves foglalkozások péntek délutánonként a Hagyományok Háza Átriumában. A program hossza ~1,5 óra.

Csiki Gergely és a Göncöl Néptáncegyüttes közreműködésével.

Az Analízis (Társaság) - Irodalmi találkozások önmagammal Juhász Anna (irodalmár) és Rácmolnár Lili (pszichológus) sorozata a K11-ben.

George és Martha, a középkorú házaspár egy protokollparti után, az éjszaka kellős közepén áthívja magukhoz a férfi új egyetemi kollégáját és annak feleségét egy kis ismerkedésre. A laza iddogálós-beszélgetős este azonban hamarosan kínossá válik az ifjú vendégek számára: házigazdáik egyre durvábban szólogatnak be egymásnak, és szép lassan kiderül, itt nem egyszerű játszmázás zajlik, ez az este az öldöklő leszámolás ideje, amit senki sem úszhat meg sértetlenül.

Kasza Tibi - Challenge VIP Klubkoncert sajnos elfogyott
13 Esemény

Kasza Tibi a Crystal zenekar énekeseként robbant be a köztudatba, majd szólókarrierbe kezdett, emellett sikeres tévés és rádiós műsorvezetőként is az ország kedvence lett.


Túránk a Pilisszentiván fölötti Borbás-gerincre vezet, mely a terület igazi szentélye.

Túránk során szakértő vezetéssel ismerkedünk meg a hegy lábánál található Mária Terézia laktanya múltjával, jelenével.

Majd a hegycsúcsra vezető túrát hadi ösvényeken folytatjuk, ahol nem csak a Sas-hegy természeti értékeit, hanem a korábbi katonai használat nyomait is megfigyelhetik a látogatók.

Martin McDonagh: Hóhérok sajnos elfogyott
13 Esemény

MARTIN MCDONAGH
HÓHÉROK
fekete komédia
Fordította: Morcsányi Géza

HANGSZERELEM 3. SZÜLETÉSNAPI GÁLAKONCERT sajnos elfogyott
13 Esemény

Színpadra lép a Hangszerelem Zenestúdió koncertegyüttese, hangszeres zenész csoportok, énekes szólisták, akik nagyrészt közismert magyar, valamint külföldi dalokat adnak elő élő zenei kísérettel.

Táncvilágnapi Táncház
2024.04.27. 17:00-1:30-ig

Az andalúz napfényt idéző tradicionális flamenco darabok zongorán és hegedűn szólalnak meg lüktető ritmikai kísérettel.

A tó esti körbejárása közben a legkülönfélébb nádi és parti madarak között hallanunk kell a nádas egyik legszebb madarának, a kékbegynek a hangját is.

Vásárolja meg kedvezményes parkolójegyét a Papp László Sport Aréna P+R parkolójába.

Országos Modern és Kortárs Táncművészeti Verseny
A Berczik Sára Budai Táncklub szervezésében.

Sopronban a Tánc Világnapját megalapítása óta minden évben megünnepeljük egy olyan műsorral,

ahol a város tánccal foglalkozó csoportjai lépnek fel.

Kitano Takesi – Németh Ervin: Csillagbölcső
színpadi játék Kitano Takesi novelláinak motívumaiból

Fegya és Lutter Imre zenés versszínháza

Pál Feri előadása sajnos elfogyott
13 Esemény

Hogyan lehetnék jobban? Elakadásaim feloldása.

Az író (Kornis Mihály) elhatározta, hogy ír és előad egy művet, amelyet, most, hogy elkészült,
Önöknek fog előadni először, itt, ÉLŐ SZÍNHÁZ formájában.

Egy pszichiáter és egy, a világot megérteni akaró kamasz csodálatos története: a pszichiáter az objektív tapasztalatban, a fiú a lovak animális, zsigeri érzéseiben akarja látni a jövőt.

Nem mindennapi előadás és stand up mindannyiunk életének legvidámabb, esetleg leggyötrelmesebb próbatételéről: az általános iskoláról.

Egy sármos pesti nőcsábász története.

Oresztész szereti Hermionét, aki szereti Pürrhoszt, aki szereti Andromakhét, aki szereti Hektórt, aki halott...

Négy Budapesten élő romániai magyar alkotó úgy döntött, hogy színpadra adaptálja a magyar irodalom egyik legismertebb alkotását, a János vitézt. A Magical Deer egy vándorlástörténet, beilleszkedésre való kísérlet, otthonkeresési küzdelem, lehetőség egy közösségi élményre. .

Talmud, Tóra, Tradíció - A zsidó Noé, avagy mire használja a Talmud a Vízözönt?
Szunyogh Szabolcs előadása

Lehet-e életstratégiát kovácsolni a Tórából? Életfilozófiánk összeállításában segít-e a zsidó Biblia?

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!