Diverse

450 Programmer


Börcsök Boglárka (HU) / Andreas Bolm (DE): Korszellemidézés Køb Billetter
13 Event

Megindító szellemidézés: a Börcsök Boglárka által készített videofelvételek és a precíz megszemélyesítés segítségével három elhunyt táncos elevenedik meg - és velük együtt a modern tánc szabadságát és a 20. századi ideológiák elnyomását tükröző megható élettörténetük.

A párnaember Køb Billetter
13 Event

Martin McDonagh: A PÁRNAEMBER
Fordította: Merényi Anna
Fotó: Dömölky Dániel, a fotók jogdíjasak

Legközelebbi ember Køb Billetter
13 Event

Március közepén kezdi próbálni Hajdu Szabolcs a Legközelebbi ember munkacímű ősbemutatót Berényi Nóra Blankával, Sodró Elizával, Porogi Ádámmal és Baki Dániellel. Azt a témát dolgozzák fel együtt, hogy minden emberhez kapcsolódik egy legközelebbi ember. Vannak közeli barátok, rokonok, testvérek, de szerencsés esetben az ember mellett áll egy legközelebbi ember, akivel megosztja az örömét, a problémáit, akit elsőként hív, ha baj van.

Azt meséld el, Pista! Køb Billetter
13 Event

Örkény István az életéről

Elmondja: Mácsai Pál

Üvegfal Køb Billetter
13 Event

A zenés szövegszínház Léna és Péter örvényszerű házasságát meséli el, a feleség és a férj szemszögéből egyaránt.

Beszélnünk kell Kevinről Køb Billetter
13 Event

Lionel Shriver amerikai írónő Orange-díjas regénye a mai napig betonszilárd tabukat feszeget; a gyerekvállalás előtt álló nők félelmeit és az anyai szeretetre való képtelenséget.

Willany Leó est - Itt mindenki fellép, aki látszik a sötétben! Køb Billetter
13 Event

A Willany Leó előadásoknál az a koncepció, hogy nincs koncepció. Különböző műfajokból érkező előadók találkoznak a Trafó stúdiójában azzal a céllal, hogy egy olyan előadást hozzanak létre amiről még ők sem tudnak semmit. Minden szerdán 21:30-tól várunk Titeket a Trafó stúdiójában!

Esőember Køb Billetter
13 Event

Egy színpadi előadás, amelyet hatalmas sikereket megélt film hívott életre. Az Esőember a szeretet felé vezető útról szól, arról a felszabadulásról, amit a materialitás levetkőzése jelent. Két egymásra utalt testvér közös úton indul el. Charlie ugyanis apja halála után nemcsak azt tudja meg, hogy mindössze néhány rózsabokor és egy rozzant autó az öröksége, hanem megismeri a hárommillió dollárnyi vagyonra szert tevő örököst is, aki nem más, mint az eltitkolt, intézetben élő Savant-szindrómás bátyja Raymond. A pénz megszerzésének reményében gyámságot vállal felette, majd kezdetét veszi közös életük.

Egy életem: Szinetár Dóra Køb Billetter
13 Event

11 évesen ötezer néző előtt énekelte a Nyomorultakat Szegeden. 14 évesen már popsztár volt, akit egy ország imádott. 18 évesen pedig már feleség és anya. Kicsit korán kezdett mindent. 35 éve énekel és játszik a színpadon. Legtöbbször a „szép lány” szerepét osztották rá, pedig a lelke mélyén mindig is Fiona szeretett volna lenni a Shrekből.

up to -2 225 Ft
Clauságok - Liptai Claudia önálló teste Køb Billetter
13 Event

Ajándékozza meg magát, családtagjait, szeretteit egy különleges élménnyel, váltson kedvezményes áron jegyet Liptai Claudia 2024. április 20-i önálló színházi estjére Keszthelyen, a Balaton Színházban. Húsvéti akció keretében minden páros jegy második jegye 50 % kedvezménnyel vásárolható meg online, vagy jegyirodánkban.

Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Végvárak, vitézek Køb Billetter
13 Event

Kalandos táncszínjáték Fekete István A koppányi aga testamentuma című regényének ihletésére.

VUK - táncos mese Køb Billetter
13 Event

Inversedance | Fodor Zoltán Társulat - Vuk
(gyermek táncjáték egy felvonásban)

Jézus menyasszonya Køb Billetter
13 Event

a Freeszfe Egyesület előadása

Talmud, Tóra és a többiek Køb Billetter
13 Event

Lehet-e életstratégiát kovácsolni a Tórából? Életfilozófiánk összeállításában segít-e a zsidó Biblia?

Szeretetkert - Gyula Køb Billetter
13 Event

Szereplők: Dr. Piczkó Katalin, Jordán Adél, Pálmai Anna, Szabó Kimmel Tamás, Simon Kornél

Tompos Kátya: Asszony a fronton Køb Billetter
13 Event

Több, mint száz éve - 1922. október 7-én - született az egyik legmegrázóbb második világháborús
emlékirat, az „Asszony a fronton” (1991) szerzője, Polcz Alaine. Az erőszakról való hallgatás tabuját töri
meg az előadás.

Pokorny Lia: A majdnem tökéletes boldogság receptje Køb Billetter
13 Event

A majdnem tökéletes boldogság receptje
Pokorny Lia egyszemélyes estje

Páratlan párok Køb Billetter
13 Event

Bősze Ádám és László Ferenc Páratlan párok c. előadássorozata harmadik évadának minden egyes estéjén hajdani kortársak kerülnek majd egymás mellé: egy nagy zeneszerző és egy koronás fő vagy jeles államférfiú.

Rettenetes szülők Køb Billetter
13 Event

Az ötszereplős, végletekig feszített színmű felér egy mesterkurzussal, ha érzelmi zsarolást, házassági titkolózást és szerelmen belüli hidegháborús taktikát tanulnánk. Persze az ilyen családi összecsapások tőlünk sem idegenek - de Kelemen József rendezésében megnézhetjük, hogyan csinálják ezt világszínvonalon a franciák.

Családfakutatás workshop Køb Billetter
13 Event

"Attól, hogy valaminek vége, még nem múlt el."

12. Tánc-kiállítás – Ifjúsági korosztály versenye Køb Billetter
13 Event

Országos Modern és Kortárs Táncművészeti Verseny
A Berczik Sára Budai Táncklub szervezésében.

Varázsnagymama / a Tintanyúl zenekar és a Kultúrbrigád előadása Køb Billetter
13 Event

Az Átrium zenés gyerekelőadása az egész családnak Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar rengeteg ismert és vadonatúj zenéjével.

Néptáncünnep Køb Billetter
13 Event

A Soproni Pendelyes Kulturális Egyesület hagyományos gálaműsorait láthatják a nézők a Barlangszínházban.

Carmen - Cakó Ferenc élő homokrajz előadása Køb Billetter
13 Event

Bizet Carmenje az operairodalom egyik legnépszerűbb alkotása, és a belőle készült zenekari szvitek is a közönség kedvencei közé tartoznak. Ezúttal Shchedrin zenei feldolgozása által ihletett képeket varázsol vászonra Cakó Ferenc Érdemes és kiváló grafikusművész, animációs filmrendező. A világon egyedülálló, a pillanat hatása alatt született produkció maradandó élményt jelent látogatóink számára.

Száll a kakukk fészkére Køb Billetter
13 Event

A Száll a kakukk fészkére a bele nem törődés, a bolondos anarchia bibliája, melynek köszönhetően Ken Kesey regényíró a beat-nemzedék és a fékezhetetlen szabadságvágy szimbolikus alakjává is vált.

Bedő Imre előadása: Pénz és/vagy élet- milyen értékek mentén éljük az életünket? Køb Billetter
13 Event

Az évezredes minták odalettek, az életmód egyéni és túl változatos lett. Szembefordítottak a kultúránkkal, árkot ástak közénk és gyermekeink közé, nézzük, ahogy minden kisiklani látszik a kezünk közül.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.