Egyéb

514 program


János Vitéz Jegyvásárlás
13 Esemény

A kalandokkal teli előadás játékosan hozza közel a gyerekekhez a tánc, a színház és Petőfi Sándor klasszikusának világát.

Mesebalett 12 éves korig

Talpuk alatt • Duna Táncműhely - Káva - NTSZ Jegyvásárlás
13 Esemény

2014-ben a Nemzeti Táncszínházban három komplex táncszínházi nevelési előadás valósult meg. (Horda2, 2014; Igaz Történet Alapján, 2016; Talpuk alatt, 2018). Mind a három előadás az ún. DTIE /dance theatre in education/ alapmódszertanát felhasználva alakította ki a foglalkozásokat, különböző korosztályok számára. Az előadásokra érkezők nemcsak nézői, de résztvevői és alakítói is az egyes előadásoknak.
A jubileum alkalmából a Talpuk alatt című interaktív előadásra, ezúttal a felnőtt közönséget várjuk.

Segítség! Iskola! Jegyvásárlás
13 Esemény

Nem mindennapi előadás és stand up mindannyiunk életének legvidámabb, esetleg leggyötrelmesebb próbatételéről: az általános iskoláról.

Bemutató - MELINDA • Badora Társulat Jegyvásárlás
13 Esemény

Melinda álmodott egy Hazáról, ahol békében élhet. Ahonnan nem kell gyerekként elmenekülnie a két bátyjával, mint kislányként a szülőhazájából, Spanyolországból, azért, mert veszélyben az élete. Azt hitte, hogy Magyarhonban megtalálta azt a hazát, ahol soha többé nem kell félnie.
Melinda tévedett.

Budapesti bemutató - Fekete hattyú • Szegedi Kortárs Balett sajnos elfogyott
13 Esemény

A hattyúk tava alapeszméje a "jó győzelme a rossz, a fényé a sötétség fölött".

Anyák napi Láthatatlan vacsora Jegyvásárlás
13 Esemény

A Vakrepülés Színtársulat hozza el Önnek a már több helyen jól bevált láthatatlan vacsorát, ahol az étkezés valódi kalanddá válik, kiegészítvejátékos feladatokkal!
Ez nem csupán egy egyszerű vacsora, hanem egy lenyűgöző interaktív játékokkal teli szórakoz

Borterasz - Rosé kóstoló! Jegyvásárlás
13 Esemény

Nyár felé közeledve mi mással is kedveskedhetnénk Vendégeinknek mint egy könnyed, nyárindító rosé kóstolóval!

Bemutató - DISCO 142 • Fehér Ferenc Jegyvásárlás
13 Esemény

Két fickó és egy nő a jövőből, a 142-es bolygóról érkezett vissza. csak azért, hogy egy kicsit újra felidézzék a régi időket: a discót, a bulit, a flörtölést, a sikereket. Szeretnének ismét berobbanni.

Hajnali madár hangok a Madárdal tanösvényen Jegyvásárlás
13 Esemény

Hányféle madár dalol a tanösvényen? A hajnali órák csodáit élhetjük meg a tanösvényen.

NLS Workshop 2024. Jegyvásárlás
13 Esemény

NLS Workshop a géppel rendelkező vagy csak a téma iránt érdeklődő felhasználóknak

Túrajó séták - Fiúk a bányából Jegyvásárlás
13 Esemény

Bányavárosi sétánkon a csingeri fekete gyémánt nyomába eredünk. Kövesd te is a lámpást, és dúdold velünk a bányászhimnuszt!

Bűvésztanoncok estje Jegyvásárlás
13 Esemény

A Molnár Bűvésziskola gálaműsora, melyen a bűvésztanoncok mutatkoznak be. Az iskola minden aktív tanulója lehetőséget kap, hogy bemutassa tudását a nagyérdemű közönség előtt.

Műegyetemi SzkéNéző Séta Jegyvásárlás
13 Esemény

Izgalmas városi túrára hívunk, ahol Görbe Márk művészettörténész lesz a vezetőd. A séta során megismerheted a Műegyetem épületének és környezetének történetét.

MESEKERT ŐRJÁRAT Jegyvásárlás
13 Esemény

Családi, zenés, mesés, kézműves délelőtt.
Jó időben helyszín a Marczi kertje. Rossz idő esetén a programot a művelődési központ belső tereiben tartjuk meg.

Szeánsz (Necromancy) - dokumentarista VR-performansz Jegyvásárlás
13 Esemény

A program időtartama 30 perc.

Fél óránként két fő vehet részt a programokon.

Ne sírj értem, Szarajevó! - Susan Sontag Szarajevóban Jegyvásárlás
13 Esemény

Susan Sontag 1993-ban érkezett az ostromlott Szarajevóba, hogy színre vigye a Godot-ra várva című darabot. A dokumentumfilm a darab alkotóival és szemtanúkkal készített interjúk segítségével megható beszámolót ad az ostromlott Szarajevóról, amibe Susan Sontag jelenlétével új erőt lehellt. Milomir Kovačević és Paul Lowe az ostrom alatt álló Szarajevóról készült fekete-fehér fotói és azok lenyűgöző egyszerűsége szolgáltak vizuális inspirációul Nihad Kreševljaković filmjéhez. A vetítés után könyvbemutatót és beszélgetést tartunk.

Kvíz-est - Minden, ami sport Jegyvásárlás
13 Esemény

Ezúttal a sport szerelmeseit várjuk kvízünkre. Olimpia, rekordok, autók, labdajátékok, sportolók, híres események, botrányok... Átevezünk a sportok vizén 50 kérdés folyamán!

Molnár / Vadas / Vass: game changer 1.0 Jegyvásárlás
13 Esemény

„Sorry. Próbáltuk, de nem sikerült. Próbáltunk visszatérni a normalitásba, a sötét színházterembe, létrehozni egy táncelőadást, és azzal foglalkozni, amihez a legjobban értünk – de nem sikerült. Próbáltuk az ellenkezőjét: valami mást csinálni, valahogy máshogy csinálni, megválaszolni a kérdést: mit tehet három alkotó gyökeres változásért az utolsó órában?

Horváth Péter versmondó estje Jegyvásárlás
13 Esemény

Versek és szövegek az álmokról és a valóságról, a múltról és a jelenről..

A Pink Floyd – avantgárd és klasszikus Jegyvásárlás
13 Esemény

Gimesy Péter művészettörténész rocktörténeti előadás-sorozata

Bemutató - BABAHÁZ • Kulcsár Noémi Tellabor Jegyvásárlás
13 Esemény

A Kulcsár Noémi Tellabor társulat új bemutatójában a tánc nyelvén próbálja megfogalmazni a Henrik Ibsen Nóra címen is ismert drámájában feltett kérdéseket, miközben próbálnak megválaszolni néhány sajátot is.

Győri Balett: Peer Gynt sajnos elfogyott
13 Esemény

A boldogságot, a szerelmet, a szeretetet széles e világon, számtalan kalandon keresztül hajszoló, a végső békét azonban mégiscsak kedvese karjai között meglelő Peer Gynt a 19. századi drámairodalom egyik legösszetettebb alakja. A darab színrevitele és befogadása mindig kivételes erőpróba a rendező és néző számára egyaránt.

Budapesti bemutató - Concordia • Forte Társulat & DADOR Project Jegyvásárlás
13 Esemény

A Forte Társulat és a Dador Projekt Zenekar Concordia című előadása a barokk zenetörténet olyan klasszikus szerzőinek műveire készülő koreográfia mint Francesco Cavalli, Tarquinio Merula, Claudio Monteverdi és Giovanni Battista Fontana. Az élő zenekarral és egy énekesnővel kísért táncjátékban 12 zeneműre, groteszk és lírai kettősök bomlanak ki Jean Anouilh Euridike című drámájának szenvedélyes dialógusaival ötvözve a tánc, az élő zene és a prózai szöveg szerves egységében.

Nasty • Susanna Leinonen Company Jegyvásárlás
13 Esemény

A Susanna Leinonen Company előadásai bámulatos technikai tudást igénylő mozgásművészetükről híresek.

MACKÓ KUCKÓ családi játszóház // A kis dongólány sajnos elfogyott
13 Esemény

Bábos anyanyelvi játszóház Bogyó és Babóca, Kippkopp, Boribon történeteivel és játék régi időkből való mackókkal, játékszerekkel, bababútorokkal, hintalóval, autókkal.

BÉLAMŰHELY HANGSZERCSÉPELŐ Jegyvásárlás
13 Esemény

BÉLAMŰHELY HANGSZERCSÉPELŐ
élménypedagógia – interakció – public art

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!