Diverse

194 Programmer


ScrapShow - VIP jegy Køb Billetter
13 Event

A ScrapShow Magyarország első ScrapMechanik tematikájú rendezvénye. A résztvevők megtekinthetik a népszerű hazai tartalomgyártók által készített exkluzív videókat, személyesen találkozhatnak Balukával, együtt játszhatnak Balukával, Zondával és “Q”-val, valamint különleges ajándékokkal gazdagodhatnak.

Dr. Csernus Imre előadása Érden Køb Billetter
13 Event

Dr. Csernus Imre előadása Érden: Egy életed van! "Állj a tükör elé, és mondd ki, hogy imádom az életet, és ha közben búbánatos képpel nézed a tükröt, akkor hazudsz. Ha pozitív töltetű mondat után nincsen az arcodon szívből jövő mosoly, akkor hazudsz."

Minimax Gyerekhajó  -  Budapest Køb Billetter
13 Event

A Minimax Gyerekhajó az egyik legszuperebb gyerekprogram rengeteg játékkal, hajózással, neves gyerekegyüttesek koncertjével.

Dr. Csernus Imre előadása Salgótarjánban Køb Billetter
13 Event

Csernus Imre nevét szinte mindenki ismeri, hiszen ő volt az egyetlen pszichológus, aki média személyiséggé vált.

BŐSZE ÁDÁM: NAGY ZENÉSZEK, NAGY SZERELMEK Køb Billetter
13 Event

A kétszer negyven perces előadások Bősze Ádám immár talán megszokottnak mondható elegáns stílusát a standupjaiból ismerhető humorral ötvözve nyújtanak fesztelen hangvételű, de ismeretekben gazdag és szórakoztató programot a zene és a zeneszerzők iránt érdeklődők számára.

Görög Ibolya: Irány az élet! Køb Billetter
13 Event

Irány az élet...így is lehet! Érettségin túl és Felnőtteknek! - Görög Ibolya előadása Szegeden, nem csak főiskolásoknak.

Pál Feri Atya előadása: Végre megint értjük egymást! Társkapcsolati kommunikáció Køb Billetter
13 Event

Pál Feri római katolikus pap, mentálhigiénés szakember, aki sajátos előadásmódjával és témáival, rengeteg emberhez képes eljutni.

ONLINE előadás! Rangos esték: Kéri László Køb Billetter
13 Event

Rangos Katalin Kéri Lászlóval beszélget.

MAGDA, A SZABÓ - MINDEN BIZONYTALAN, CSAK A SZERELMÜNK BIZONYOS - életrajzi játék egy részben Køb Billetter
13 Event

Életrajzi játék egy részben Szabó Magda halálának évfordulója tiszteletére az Alle Management előadásában

Szente Vajk: Legénybúcsú Køb Billetter
13 Event

Egy szállodai szoba a helyszín, ahol két jó barát, két fiatal háziorvos fergeteges legénybúcsúra készül. Alex, a hűséges cimbora gondosan fölkészült Simon esküvője előtti utolsó kiruccanására, ám hiába az alapos tervezés, a dolgok mégsem úgy alakulnak, ahogy szeretnék. Rémes csapda tud lenni egy szállodai lakosztály, senki sem az, mint elsőre gondolni lehet róla..

Silvia Gribaudi (IT): Graces Køb Billetter
13 Event

Az olasz koreográfus bőséges humorral és mély empátiával emeli az emberi tökéletlenséget kliséktől és külsőségektől mentes művészetté. Tánccal és beszéddel, de legfőképp melegséggel és könnyedséggel tárja fel a darab az emberi természet velejét, melyben férfi és nő találkozik, szerepektől mentesen.

Franck Vigroux – CIE d'Autres Cordes (FR): Flesh Køb Billetter
13 Event

Egy autó kicsúszik az útról, egy furcsa és vad dimenzióba süllyed, eltemetve az időben. A néző szeme előtt fokozatosan tárul fel az a hely, ahol a valódi és az irreális összeolvad. Az előadás gerincét a zene, a vetítés, a narratíva és annak metafizikai dimenziója alkotja.

villa.séta Køb Billetter
13 Event

A látogatók Barabás Miklós nyomába eredhetnek a Budastep túravezetőjével. Bejárhatják a festőművész egykori kertjét, villáját, miközben érdekességeket tudhatnak meg a művészről, a helyről, valamint a környékről.

Hodworks: SUNDAY Køb Billetter
13 Event

A Hód Adrienn vezetésével működő Hodworks, többszörösen díjnyertes, nemzetközileg is jegyzett kortárstánc formáció. Előadásaikat a tabukkal szembemenő, vaskos, mégis finom, érzékeny humorú játék jellemzi, és az előítéletmentes, szabad, radikális testkutatás. Lábán-díjas Pirkad című előadásuk 2013 óta van a Trafó műsorán.

Dr. Csernus Imre: Egy életed van Køb Billetter
13 Event

Mindenki a saját sorsának a kovácsa - vallja a neves pszichiáter - aki most megosztja velünk nézeteit az életről, az emberhez méltó létről és a boldogságról.

Legyél Te is régész! Køb Billetter
13 Event

A 6-12 éves korosztálynak szóló játszóházi programjaink a történelem és a természettudományok világában kalauzolják el a családokat. Az interaktív, kreatív, játékos „felfedezés” célja, hogy minden érzékszervre hatva segítse az elmélyülést egy-egy témában.

„ElőadáSOKK” „A helyzet reménytelen, de nem súlyos!” Előadó: dr. habil. Forgács Attila Køb Billetter
13 Event

Valamennyi kapcsolatban előbb-utóbb súrlódások keletkeznek. A konfliktusok rombolhatnak, vagy éppen a fejlődést is szolgálhatják. Az előadás előtt egy önkitöltős (névtelen) teszttel lehetőséget adunk az érdeklődők konfliktuskezelő stratégiáinak azonosítására, majd az előadó az egyes stratégiák előnyeiről és csapdáiról fog beszélni.

Gina Køb Billetter
13 Event

Két – élsportoló fiára nagyon büszke – középosztálybeli házaspár élete gyökeresen felfordul, amikor egy napon a rendőrség azzal hívja fel őket, hogy a fiaikat letartóztatták, mert a hétvégi házibuliban hat másik társukkal együtt tudatmódosító szert (Gina) tettek egy tizenöt éves lány italába, majd levetkőztették és lefotózták... Fotók: Dömölky Dániel, a fotók jogdíjasak

ScrapShow - Normál jegy Køb Billetter
13 Event

A ScrapShow Magyarország első ScrapMechanik tematikájú rendezvénye. A résztvevők megtekinthetik a népszerű hazai tartalomgyártók által készített exkluzív videókat, személyesen találkozhatnak Balukával, együtt játszhatnak Balukával, Zondával és “Q”-val, valamint különleges ajándékokkal gazdagodhatnak.

greCSÓKOLlár - Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László zenés irodalmi estje Køb Billetter
13 Event

Kollár-Klemencz László, a dalszerző, szövegíró, frontember és Grecsó Krisztián, a sokkötetes író, színpadi szerző közös zenés irodalmi estje megmutatja, hogy az igényes, magas nívójú kortárs művészet is lehet magával ragadóan élvezetes.

Carmen - Székesfehérvári Balett Színház Køb Billetter
13 Event

Székesfehérvári Balett Színház szervezésében. Az estünk 3 egyfelvonásos táncműből áll, a Szeszélyből, az Aritmiából és a Carmen-ből.

Rejtélyes történelem - Liszt Ferenc titkai… – A zseni, a művész, a magánember rejtélyei Køb Billetter
13 Event

A Rejtélyes Történelem című művelődéstörténeti sorozatunkban minden hónap utolsó csütörtökén olyan titkokra, talányokra derül fény, amelyek nemcsak a történészeket foglalkoztatják régóta, hanem a közvéleményt is. A magyar- és a világtörténelem rejtélyeiről Csorba László történész beszélget meghívott vendégeivel, a témák kiemelkedő szakértőivel.

Pál Feri atya - Fordulat:a változás kulcsa Køb Billetter
13 Event

Hogyan lehet elviselni a nehéz változásokat? Amikor meghirdettük a Klauzál Akadémia következő előadását nem gondoltuk, hogy életünk legaktuálisabb kérdéseire kaphatunk választ a római katolikus pap, mentálhigiénés szakembertől.

Beyond the event
Jegy.hu Blog

Interesting facts, reviews and interviews to get ready for the experience!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Kære kunder

Like most websites Jegy.hu uses cookies to operate. I understand that InterTicket is collecting personal data in order to recommend special, personally tailored offers best suited for me. By clicking on “I accept”, I confirm that I have read and understood the data management rules in the Privacy Policy.

I accept