Cirkus

76 Programmer


Mozgalmas, pörgős időszak: gőzerővel készül a Fővárosi Nagycirkusz a „Csillagok, égbeli tűk” című előadásra

Péch Lóránt zongorista-zeneszerző 2023-ban azzal a céllal hívta életre trióját, hogy saját szerzeményeit combo hangszerelésben is megszólaltassa.

A „Popzene időgépben” koncepció mögött mindenki által ismert kortárs popsikerek és örökzöld popslágerek swingesített, jazzesített, doo-woposított, Motown-hangzású soulba ültetett feldolgozásai húzódnak meg. Egyszerű, de nagyszerű ötlet, ami tökéletesen működik.

Dee Dee Bridgewater hatodik évtizede van a pályán, és bár elmondása szerint sok munkát fordított rá, hogy megtalálja önmagát, immár kétség sem fér hozzá, hogy a jazzvilág intézményként tekint rá.

Csak a szeretet: az egyetlen és ősi, időn és téren átívelő, mindannyiunkat összekötő energiáról beszél Magyarország első számú újcirkusz-társulata, a Recirquel új produkciója. A Vági Bence művészeti vezető rendezte Solus Amor a társulattal való többéves közös munka során megteremtett „cirque danse” nyelvén megszólaló monumentális előadás korunk természet és csoda iránti vágyódásából meríti erejét.

A tavalyi évben a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia abban a megtiszteltetésben részesült, hogy elnyerte Szarvas város A Legígéretesebb Fiatal Tehetségek különdíját. Idei Nyárindító Gála Showműsorunkban éppen ezért igyekszünk felejthetetlen pillanatokat szerezni a cirkuszművészet kedvelőinek. Az összművészeti produkcióban a már nemzetközileg is ismert, a 15. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon is sikerrel bemutatkozó ifjú artistáink egyszerre szórakoztató és gyönyörködtető műsorát láthatja közönségünk.

Minden életrajzukban olvasható, hogy Quincy Jones szerint ők „a planéta legmenőbb énekes csókái” (azaz „the baddest vocal cats on the planet”). Ezt a véleményt valószínűleg osztotta Ray Charles, Ella Fitzgerald vagy Whitney Houston is, akiket a Take 6 partnereinek mondhatott.

Pejtsik Panna a magyar zenei élet egyik legsokoldalúbb egyénisége, akinek szakmai palettáján egyre nagyobb szerepet kapnak a saját szerzemények és az énekes-dalszerzői fellépések.

A SwingGirls három jól képzett énekesnőből álló énekformáció, mely a swing varázslatos világába repíti el a hallgatóságot. Koncertjeiken – a világszerte nagy népszerűségnek örvendő Postmodern Jukebox formációhoz hasonlóan – mai modern dalokat varázsolnak át a klasszikus jazz muzsika, az akusztikus hangzású leginkább a múlt század korai éveire jellemző swing világába.

Ősbemutató is lesz a tavaszi sorozatban, a darabok nagy része viszont már elhangzott, de általában csak egyszer, viszont a mostani elrendezésben új asszociációkat, új összefüggéseket fognak tudni általuk megmutatni.

Ősbemutató is lesz a tavaszi sorozatban, a darabok nagy része viszont már elhangzott, de általában csak egyszer, viszont a mostani elrendezésben új asszociációkat, új összefüggéseket fognak tudni általuk megmutatni.

A Subtones műfaji határokon átívelő, dalközpontú szerzeményeivel néhány év alatt közönségkedvenc koncertzenekarrá vált a hazai jazzpop színtéren. Azért, hogy még közvetlenebbül tudjanak kapcsolódni a hazai közönséghez, a Fonogram-díjas Lángolj című lemezükön kizárólag magyar nyelvű dalok hallhatók, amelyek szövegét a zenekar tagjai mellett Szepesi Mátyás és Závada Péter írták.

A triptichon ötlete 2022-ben született az európai jazz legfontosabb találkozási pontján, a brémai Jazzahead! fesztiválon. Hosszú érlelődés után most először lép közönség elé a formáció: az Opus Jazz Clubban teljesen új repertoárt bontakoztatnak ki, amellyel lemezfelvételre is készülnek.

Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: Parkszínpad (szabadtéri színpad)
Esemény kezdése: 2024. 05. 03. (péntek) 20.00

Chris Botti / JAZZTAVASZ 2024 Udsolgt
13 Event

Az ember soha nem felejti el az elsőt. Chris Botti először érkezik a Müpába, méghozzá nagy dobással.

Magyar és térségbeli újcirkusz előadások, munkabemutatók, szakmai beszélgetések, közösségi események és a MUCH MORE Showcase, a cirkuszi számok & előadás koncepciók szemléje.

Norvégia egyik legelismertebb népzenésze, Susanne Lundeng zenei múltja Észak-Norvégia népzenéjében gyökerezik, amelyből hegedűsként, zeneszerzőként, énekesként és zenei szabadgondolkodóként alakított ki nemzetközi figyelemre is számot tartó hangzásvilágot.

A huszonnyolc éves budapesti zongorista, Gerlóczy Zsigmond sokoldalú, kereső muzsikus.

Kinczel Dániel triója a zongorista-zeneszerző alkotásainak világába kalauzolja a hallgatót, amelyek a cool jazz és az impresszionista zene szerelemgyerekeként születtek, de vonásaikban bluest is örököltek.

Magyar és térségbeli újcirkusz előadások, munkabemutatók, szakmai beszélgetések, közösségi események és a MUCH MORE Showcase, a cirkuszi számok & előadás koncepciók szemléje.

Gitár a kézben, egy pohár bor az asztaloknál: színház + kávézó + közösség!

2021. szeptemberében 55. évadát kezdte meg a Dixie Klub a Pinceszínházban.

A Laughing Bastards zenéje abból a számtalan, viharos és törvénytelen szerelmi kapcsolatból született, amelyet a jazz a világ megannyi különböző zenéjével folytatott.

Kőszegi Imre az első olyan generációhoz tartozik Magyarországon, akik a modern jazzt önálló, a szórakoztató tánczenétől független műfajként közelíthették meg. Játékára a bebop és a free jazz gyakorolta a legnagyobb hatást.

Ezen a koncerten az Ella által híressé tett standardek, a legikonikusabb dalai hangzanak el, a jazz aranykorára jellemző hangszerelésekkel. A koncert fényét az ország legkiválóbb zenészeiből összeállt zenekar emeli.

Magyar és térségbeli újcirkusz előadások, munkabemutatók, szakmai beszélgetések, közösségi események és a MUCH MORE Showcase, a cirkuszi számok & előadás koncepciók szemléje.

Magyar és térségbeli újcirkusz előadások, munkabemutatók, szakmai beszélgetések, közösségi események és a MUCH MORE Showcase, a cirkuszi számok & előadás koncepciók szemléje.

Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: Parkszínpad (szabadtéri színpad)
Esemény kezdése: 2024. 05. 02. (csütörtök) 17.00

A Bágyi Balázs New Quartet zenéjében a post bop elemekből építkező, akusztikus, kortárs jazz dominál.

Budapest Jazz Orchestra Mester Dániel darabjait, hangszereléseit bemutató koncertje Tony Lakatos közreműködésével

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.