Cirkus

88 Programmer


Csillagok-Égbeli tűk Køb Billetter
13 Event

Mozgalmas, pörgős időszak: gőzerővel készül a Fővárosi Nagycirkusz a „Csillagok, égbeli tűk” című előadásra

ANYEGIN: SEREGSZÁMLA Udsolgt
13 Event

Zenés melodráma Pjotr Iljics Csajkovszkij operájának részletei, valamint Zalán Tibor „Seregszámla” c. kötetének versei alapján

Találkozások - Házigazda: Veiszer Alinda Køb Billetter
13 Event

Állami támogatás nélkül gyártották le a Landerer – jelenetet, amit több százezren néztek meg idén márciusban az interneten. Évek óta együtt dolgoznak, és építik Magyarország Kedvenc Műsorát a youtube-on. Barátok és pályatársak. Rainer- Micsinyei Nóra, Janklovics Péter és Lengyel Tamás lesznek Veiszer Alinda beszélgetőtársai.

Börcsök Boglárka (HU) / Andreas Bolm (DE): Korszellemidézés Køb Billetter
13 Event

Megindító szellemidézés: a Börcsök Boglárka által készített videofelvételek és a precíz megszemélyesítés segítségével három elhunyt táncos elevenedik meg - és velük együtt a modern tánc szabadságát és a 20. századi ideológiák elnyomását tükröző megható élettörténetük.

Nyárindító Cirkusz Show Køb Billetter
13 Event

A tavalyi évben a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia abban a megtiszteltetésben részesült, hogy elnyerte Szarvas város A Legígéretesebb Fiatal Tehetségek különdíját. Idei Nyárindító Gála Showműsorunkban éppen ezért igyekszünk felejthetetlen pillanatokat szerezni a cirkuszművészet kedvelőinek. Az összművészeti produkcióban a már nemzetközileg is ismert, a 15. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon is sikerrel bemutatkozó ifjú artistáink egyszerre szórakoztató és gyönyörködtető műsorát láthatja közönségünk.

Egy életem: Szinetár Dóra Køb Billetter
13 Event

11 évesen ötezer néző előtt énekelte a Nyomorultakat Szegeden. 14 évesen már popsztár volt, akit egy ország imádott. 18 évesen pedig már feleség és anya. Kicsit korán kezdett mindent. 35 éve énekel és játszik a színpadon. Legtöbbször a „szép lány” szerepét osztották rá, pedig a lelke mélyén mindig is Fiona szeretett volna lenni a Shrekből.

Újcirkusz Hétvége 2. NAPIJEGY / DAY TICKET (minden szombati előadásra érvényes) Køb Billetter
13 Event

Magyar és térségbeli újcirkusz előadások, munkabemutatók, szakmai beszélgetések, közösségi események és a MUCH MORE Showcase, a cirkuszi számok & előadás koncepciók szemléje.

Carmen - Cakó Ferenc élő homokrajz előadása Køb Billetter
13 Event

Bizet Carmenje az operairodalom egyik legnépszerűbb alkotása, és a belőle készült zenekari szvitek is a közönség kedvencei közé tartoznak. Ezúttal Shchedrin zenei feldolgozása által ihletett képeket varázsol vászonra Cakó Ferenc Érdemes és kiváló grafikusművész, animációs filmrendező. A világon egyedülálló, a pillanat hatása alatt született produkció maradandó élményt jelent látogatóink számára.

Ébredés - cirkusz-színházi előadás Køb Billetter
13 Event

Létra Kulturális Egyesület:
Ébredés - cirkusz-színházi előadás
zenés némajáték egy kötélre, két alakra, és számtalan tündérre

Kérész Művek 82. - Szeretettel Miklósnak! Køb Billetter
13 Event

A Bátorság
Az a gondom, hogy ahogyan én láttam Szüts Miklóst, és ahogyan Ő bennem él, annak nincs olyan aspektusa, ami kompatibilis lenne az elmúlással.

Újcirkusz Hétvége - Much More Showcase Køb Billetter
13 Event

Magyar és térségbeli újcirkusz előadások, munkabemutatók, szakmai beszélgetések, közösségi események és a MUCH MORE Showcase, a cirkuszi számok & előadás koncepciók szemléje.

Szeánsz (Necromancy) - dokumentarista VR-performansz Køb Billetter
13 Event

A program időtartama 30 perc.

Fél óránként két fő vehet részt a programokon.

Kérész Művek 81. - Hasítunk Køb Billetter
13 Event

Kérész Művek 81 - Hasítunk
A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza

Bedő Imre előadása: Pénz és/vagy élet- milyen értékek mentén éljük az életünket? Køb Billetter
13 Event

Az évezredes minták odalettek, az életmód egyéni és túl változatos lett. Szembefordítottak a kultúránkkal, árkot ástak közénk és gyermekeink közé, nézzük, ahogy minden kisiklani látszik a kezünk közül.

Tango Sabor - Örök érzések tánca Køb Billetter
13 Event

„A tangó nem olyan, mint az élet, a tangó maga az élet.”

Parkolójegy Køb Billetter
13 Event

Vásárolja meg kedvezményes parkolójegyét a Papp László Sport Aréna P+R parkolójába.

Jakupcsek Gabriella:A napos B oldal Køb Billetter
13 Event

A népszerű televíziós műsorvezető sikerkönyvéről szóló beszélgetésében betekintést enged személyes gondolataiba, megosztja tapasztalatait a változókorról, valamint a fiatalság mégsem annyira fájó elmúlásáról. Az előadás végén a közönségtalálkozón lehetőséged lesz közös fotó készítésére, könyvvásárlásra és dedikálásra is.

Divat&Te Újrakeretezve - Csalár Bence előadása Køb Billetter
13 Event

A jól átgondolt stílus az önismeret egyik origója.

Jimi Hendrix – a gitár határain túl Køb Billetter
13 Event

Gimesy Péter művészettörténész rocktörténeti előadás-sorozata

Újcirkusz Hétvége 1. NAPIJEGY / DAY TICKET (minden pénteki előadásra érvényes) Køb Billetter
13 Event

Magyar és térségbeli újcirkusz előadások, munkabemutatók, szakmai beszélgetések, közösségi események és a MUCH MORE Showcase, a cirkuszi számok & előadás koncepciók szemléje.

Muzikális bestiák – Bősze Ádám zenetörténész rémes előadás-sorozata Køb Billetter
13 Event

A zenetörténet legendás lényeiről hallhatunk a zenetörténész legújabb, kilencrészes sorozatában. Manókról, tündérekről, gonosz és jó szándékú bestiákról, az ókortól napjainkig megírt alkotásokban megjelenő fenevadakról, tüneményes jelenségekről. Operák fő- és mellékszereplői, szimfonikus művek ihletői, varázslatos kreatúrák ők, akik – ha úgy hozza a sors – a való világban is megjelennek.

Love story városjárás eljegyzésre készülőknek Køb Billetter
13 Event

Különleges eljegyzési ajándékot keresel?
A TRY: Budapest egyénre szabott Love Story városjárása csak Nektek készül!

Sümeg Városkártya Voucher Køb Billetter
13 Event

Szeretné megismerni Sümeg történelmét, hagyományait ? Akkor a legjobb választás a Városkártya, melynek megvásárlásával Ön 6 felejthetetlen helyszínt látogathat meg!

Online események Køb Billetter
13 Event

Kattintson az alábbi linkre: https://online.jegy.hu/#/

Láthatatlan vacsora - kalandos játékokkal a sötétben! Køb Billetter
13 Event

A Vakrepülés Színtársulat hozza el Önnek a már több helyen jól bevált láthatatlan vacsorát, ahol az étkezés valódi kalanddá válik, kiegészítvejátékos feladatokkal!
Ez nem csupán egy egyszerű vacsora, hanem egy lenyűgöző interaktív játékokkal teli szórakoz

Kiflihajó Zenekar koncertje Køb Billetter
13 Event

Közreműködik: Körmendy Dávid (ének, móka, kacagás), Sas Szilárd (gitárok), Székely Zoltán (fúvósok, vokál). Vendég: Tóth Boglárka (hegedű, ének)

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.