Farkasházi Réka

Farkasházi Réka azután, hogy 52 alkalommal élőben mesélt a Facebook oldalán, újabb projektet álmodott meg, hogy szebbé tegye a mindennapokat.

„Idén sok minden másképp alakul, mint ahogy megszoktuk. A gyerekzenekarok háza táján ez most különösen igaz. Nagyon nagy felelősségünk van, nem csak annyi a dolgunk, hogy egy-egy órácska jókedvet, zenét adunk. Persze az sem lenne kevés. De igazából mi neveljük a jövő zeneértő közönségét. Ha már kisgyerekként megszereti valaki az élő zene varázsát, megéli az együtt éneklés, táncolás örömét a koncerteken, akkor felnőttként is szeret majd élő zenét, minőségi zenét hallgatni, koncertre, fesztiválra járni.”

Ebben a projektben Réka felkeresett számos előadót és zenekart, hogy együtt, közösen tudjanak valami igazán nagy dolgot alkotni a gyermekekért.

„Úgy gondolom, hogy ez a szakmánk életében igazi mérföldkő. Egy olyan összefogás részesei lettünk így együtt, amely átível generációkon és műfajokon. Egy megismételhetetlen pillanat, ami bízom benne, hogy nem csak nekünk alkotóknak, hanem a közönségnek is sokat fog jelenteni” – mondta Réka.

Farkasházi Réka a #támogasdakultúrát kampány második szavazásán a legnépszerűbb alkotónak bizonyult, így a döntésetek alapján lehetőségünk volt 100.000 Forinttal támogatnunk őt.

Az aktuális szavazáshoz látogass el a Facebook csoportunkba!

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.