A Pécsi Nemzeti Színház közleménye

2020.11.10.

Kedves Közönségünk!
A november 10-én érvénybe lépő korlátozó intézkedések értelmében a november 10. és 30. között kitűzött előadásaink elmaradnak.
Az online vásárolt jegyeket az Interticket Kft automatikusan visszatéríti, ezzel nézőinknek nincs teendőjük. A pénztárban vásárolt jegyeket színházunk pénztárában tudják visszaváltani november 30-ig.
Az Ahogy Tetszik bérletek és az utalványok a 2020/2021-es évad végéig felhasználhatók.
Bízunk benne, hogy hamarosan újra találkozunk!

 


 

2020.11.05.

Tjákoztatjuk Kedves Nézőinket, hogy a november 4-től érvényes új járványügyi rendelkezések értelmében változtak a színház nézőterére vonatkozó szabályok.(a látogatók csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni és a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyek sem foglalhatók el, az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között is lehetőség szerint 1,5 méteres távolságot kell biztosítani. A rendelkezés alól az együtt érkező nézők sem tekinthetők kivételnek.)
Mivel a novemberi előadásainkra eladott jegyek száma meghaladja a rendelkezés szerint kiadható ülőhelyek számát, ezért sajnos nem tudjuk biztosítani, hogy nézőink az előre megváltott helyekre tud majd ülni.
Novemberi előadásainkon a helyek érkezési sorrendben foglalhatók el.

Lehetőséget adunk a jegyek visszaváltására - amennyiben ezt választják, kérjük visszaváltási igényüket jelezzék az alábbi linken található űrlapon, legkésőbb az adott előadás kezdetét megelőző 24 óráig:

 


2020. 10. 29.

Ezúton tájékoztatjuk kedves Vásárlóinkat, hogy a Pécsi Nemzeti Színház több előadása a koronavírus miatt elmarad vagy elmaradt. A már közzétett, érintett előadások:

A padlás október 29. és 30.

Játék a kastélyban október 31.

Balfácánt vacsorára november 2.

Csókos asszony november 5. és 6.

A padlás november 11.

Az itt nem szereplő, de érintett produkciókkal kapcsolatban keresse fel Pécsi Nemzeti Színház weboldalát.

A Pécsi Nemzeti Színház döntése értelmében az érintett produkciókra online vásárolt jegyek árát automatikusan visszautaljuk.


 

2020.10.26.

Kedves Közönségünk!

A március 11. és május 29. között, a járvány miatt elmaradt előadásokra szóló jegyek és bérlethányadok árának visszafizetését

október 27-től megkezdjük az alábbi módokon:

- Az online vásárolt jegyek és bérletek tulajdonosainak semmiféle teendőjük nincs. Ezen jegyek és bérlethányadok esetében az Interticket Kft automatikusan elindítja a bank felé a visszatérítést, arra a bankszámlára, amelyről a fizetés történt. (Az összeg a banki folyamatoktól függően 30-60 napon beleül kerül jóváírásra az ügyfél számláján.)

- A pénztárban vásárolt jegyeket a Pécsi Nemzeti Színház pénztárában válthatják vissza hétköznapokon 10.00-18.00 között.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a visszatérítés az igények felmerüléséig folyamatosan történik, ezért aki szeretné elkerülni a pénztárban való sorban állást, annak nem szükséges az első napokban érkeznie.

Továbbra is felajánlhatják jegyük árát támogatásként a színház számára - A részletekről érdeklődjön a Színház szervezési osztályán.

További kérdés esetén, kérjük, keressék munkatársainkat a jegy@pnsz.hu email címen.


 

Ezúton tájékoztatjuk kedves Vásárlóinkat, hogy a koronavírus-veszélyhelyzet miatt a Pécsi Nemzeti Színház 2020 március 11.-től meghirdetett összes előadása elmarad. 

A Pécsi Nemzeti Színház az alábbi opciókat ajánlja fel a jegyvásárlók számára:

Amennyiben Ön a jegye árával támogatná a Pécsi Nemzeti Színházat, kattintson a lenti gombra és töltse ki a megjelenő űrlapot 2020. június 20-ig. #neváltsvisszajegyet

A Pécsi Nemzeti Színház döntése értelmében a megváltott jegyek beválthatóak szabad felhasználású jegyekre, amelyek az eredeti jegy értékében felhasználhatóak egy későbbi előadás jegyvásárlása során, a Színház weboldalán (pnsz.hu) vagy jegypénztárában 2020. december 31-ig.

Amennyiben az új előadás jegyára magasabb, mint a szabad felhasználású jegy értéke, a különbözetet bankkártyával, vagy készpénzzel kifizetheti. Amennyiben a szabad felhasználású jegy értéke a magasabb, akkor akár több jegy vásárlásánál is felhasználhatja. 

A csere igényléséhez, kérjük töltse ki az alábbi űrlapot 2020. június 20-ig

Amennyiben egyik lehetőséggel sem kíván élni, a jegyek árát visszautaljuk.

Június 20-át követően, amint színházunk anyagi és technikai lehetőségei megengedik, tájékoztatjuk Önöket a visszaváltás idejéről és módjáról.

 

Tájékoztatjuk bérleteseinket, hogy elmaradt előadás esetén bérletük árának arányos részéről (bérlethányad) az alábbiak szerint rendelkezhetnek:

Amennyiben Ön az elmaradt előadások bérlethányadának árával támogatná a Pécsi Nemzeti Színházat, kattintson a lenti gombra és töltse ki a megjelenő űrlapot 2020. június 20-ig:

A fel nem használt bérlethányad beváltható szabad felhasználású jegyre, amely felhasználható egy későbbi előadás jegyvásárlása során, a Színház weboldalán (pnsz.hu) vagy jegypénztárában 2020. december 31-ig.

A csere igényléséhez, kérjük töltse ki az alábbi űrlapot 2020. június 20-ig:

Az Ahogy Tetszik szabadbérletre már kiváltott, de elmaradt előadásokra szóló jegyek 2020. december 31-ig kitűzött előadásokra cserélhetők majd a színház jegypénztárában, az augusztusi évadkezdést követően.

Az Ahogy Tetszik szabadbérletek és a PNSZ Ajándékutalványok érvényességét 2020. december 31-ig meghosszabbítjuk.

A csoportos bérlet-, és jegyvásárlókkal közönségszervezőink felveszik a kapcsolatot, nekik nem szükséges a fenti űrlapon kérni az utalványra váltást.

Megértésüket és támogatásukat köszönjük!

További kérdés esetén, kérjük, keressék munkatársainkat a jegy@pnsz.hu email címen.

 

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!