A VeszprémFest tájékoztatása a 2020-as fesztiválprogrammal és az arra megváltott belépőjegyekkel kapcsolatban.

FRISSÍTÉS: 2021.01.11.

Az alábbiakban olvasható a VeszprémFest szervezőinek közleménye.

Kedves közönségünk!

A koronavírus-járvány miatt 2020-ban nem tudtuk megrendezni a VeszprémFestet. Kárpótlásként a kimaradt évért, 2021-re minden eddigi évnél változatosabb és izgalmasabb fesztiválkínálatot ígérünk: eseményeink 7 napon át négy helyszínen - a História Kertben, a VeszprémArénában, a Várban, valamint a Jezsuita Romkertben - zajlanak majd, hagyományainkhoz hűen a világ zenei elitjéhez tartozó művészek fellépésével.

A teljes programot terveink szerint 2021 év elején hozzuk nyilvánosságra, legnagyobb örömünkre azonban két világsztár előadót már most bejelenthetünk: július 14-én Jamie Cullum lép a História Kert színpadára, július 18-án pedig Tom Jones ad koncertet a VeszprémArénában!

2021-es programunk összeállításakor 2020-ra tervezett fellépőinkkel, így a Postmodern Jukebox-szal és Juan Diego Flórezzel is egyeztetünk arról, hogy 2021-ben közönség elé lépjenek Veszprémben, a Jazz+Az esetében pedig már konkrét dátummal is szolgálhatunk: a koncert július 16-án lesz a História Kertben.

A jövő évi fesztiválízelítő után, megköszönve 2020-as programjainkra jeggyel rendelkező vásárlóink eddigi türelmét, az alábbiakról szeretnénk tájékoztatni őket belépőikkel kapcsolatban:

- A Jazz+Az, a Postmodern Jukebox és a Juan Diego Flórez koncertjegyek automatikusan érvényesek a 2021-es fesztiválra, ezen jegyek visszaváltásra nincs lehetőség.

- Legnagyobb sajnálatunkra DIDO nem vállal fellépéseket 2021-ben, ezért nem tudtuk átszervezni a következő fesztiválra. A művésznő koncertjeire jegyet váltott közönségünk számára két lehetőséget szeretnénk felajánlani, melyek közül 2021. május 15-ig választhatnak.

1. Belépőjegyüket azzal azonos értékű szabad felhasználású jegyre cseréljük, mely a 2021 évi fesztivál bármely koncertjére beváltható lesz, a szabad helyek függvényében egészen az utolsó nagyszínpados koncertünk időpontjáig bezárólag.

Amennyiben a választott új előadás jegyára magasabb, mint a szabad felhasználású jegy értéke, a különbözetet bankkártyával, vagy készpénzzel is kipótolható. Ha pedig a szabad felhasználású jegy értéke a magasabb, akkor akár több jegy vásárlásánál is felhasználható lesz.

Bízunk benne, hogy mindenki talál majd ízlésének megfelelő koncertet 2021. első felében bejelentett programjaink között, melyekről a szabad felhasználású jegy tulajdonosokat e-mailben külön is értesítjük. 

Ha netán mégsem lenne így, a szabad felhasználású jeggyel rendelkezők a teljes programismertetést követő 60 napon belül még mindig dönthetnek úgy, hogy 30 napra történően a jegyár visszafizetését kérik.

Mindazoknak, akik szabad felhasználású jegyet igényelnek, meglepetéssel is kedveskedünk: a 2021-es fesztiválon lefogyasztható, 1500 Ft-os italkupont ajánlunk fel, mellyel szeretnénk megköszönni, hogy bizalmat szavaztak fesztiválunknak és jövőre is terveznek a VeszprémFest programjaival.

Az igénylés feldolgozását követően a szabad felhasználású jegyet és az italkupont egy-egy külön e-mailben küldjük el kedves közönségünknek.

SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ JEGY IGÉNYLÉSÉHEZ KATTINTSON IDE

2. Azok számára, akik nem kívánnak élni a fentiekkel, belépőjegyük árát az igénylés feldolgozását követő 60 napon belül visszatérítjük.

A visszatérítés a jegyár teljes összegére vonatkozik, nem vonatkozik azonban a jegyárusító által korábban felszámolt kezelési költségekre. A visszatérítés a megvásárolt belépőjegy fizetési módjához igazodik: eredetileg készpénzes és bankkártyás fizetés esetén átutalással, SZÉP kártyás fizetés esetén pedig az arra történő átvezetéssel történik, az igénylés feldolgozását követő 60 napon belül.

JEGY VISSZAVÁLTÁSSAL KAPCSOLATOS IGÉNYÉT ITT JELEZHETI

A szabad felhasználású jegyre és jegy-visszaváltásra vonatkozó igények feldolgozását a leadásukra biztosított hosszú határidőn belül ütemesen végezzük el. A feldolgozás és a banki folyamat összetettségére tekintettel ez több hetes időt is jelenthet, szíves megértésüket és türelmüket kérjük.

Találkozzunk Veszprémben 2021-ben!

Barátsággal, a VeszprémFest munkatársai

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok