A TÁMOGATÁS LEZÁRULT! KÖSZÖNJÜK AZ ADOMÁNYOKAT ÉS A KÖZREMŰKÖDÉST!


 

Bajban van a kultúra, és mindannyiunk közös felelőssége, hogy életben tartsuk a veszélyhelyzet alatt is. Hogy amikor kilépünk a karanténból, akkor ne pályát elhagyó művészek, bezárt színházak és lemondott koncertek várjanak minket.

Éppen ezért az InterTicket a Magyar Kultúráért Alapítvány nagyszabású gyűjtésbe kezd. A #támogasdakultúrát program azokat a művészeket és alkotó közösségeket segíti, akik ahelyett, hogy kétségbeestek vagy elvonultak volna a veszélyhelyzet alatt, tovább dolgoznak értünk: élő közvetítéseket tartanak, felolvasásokkal színesítik az irodalom órákat, elviselhetővé teszik a bezártságot. Mindezt teljesen ingyen.

A támogatott alkotókat, csoportokat kéthetente, nyílt szavazással választjuk ki a közönség segítségével a #támogasdakultúrát Facebook csoportban és a befolyt összeggel segítjük őket. A csoportban bárki javasolhat támogatásra érdemes kezdeményezéseket és amennyiben a gyűjtés feltételeinek megfelel, bekerül a szavazásba.

Ha számodra is fontos a kultúra és megteheted, akkor az alábbi módokon támogathatod a kezdeményezést:

Mecénás Támogatói Utalvány


Mecénás támogató utalvány

Válts ki egy Mecénás Támogatói Utalványt, amelynek a teljes értékét augusztus 1-től két évig felhasználhatod a Jegy.hu-n történő vásárláskor. Minden megvásárolt Mecénás Utalvány értékének 20%-ával megegyező összeget a Jegy.hu a vásárlásokat követően átutal az InterTicket a Magyar Kultúráért Alapítvány számára. Így nem csupán a jövőbeni nézőként támogatod a szervezőket és alkotókat, de a jelenben is segíted a művészeket a gyűjtéssel.

Tovább

Rajongó Támogatói Utalvány


Rajongó támogató utalvány

Válts ki egy Rajongó Támogatói Utalványt, amelynek az árát a Jegy.hu jóvoltából 120%-ban fordíthatod a Jegy.hu programjaira augusztus 1-től az azt követő két évben. Így mindenki egy kicsit több kultúrát fogyaszthat a veszélyhelyzet után, ezzel is támogatva az alkotókat.

Tovább

Közvetlen adományozás


Közvetlen adományozás

Amennyiben magadénak érzed az InterTicket a Magyar Kultúráért Alapítvány gyűjtésének a célját és megteheted, akkor közvetlenül is adományozhatsz az Alapítvány számára, ehhez kattints az alábbi gombra.

Tovább

 

Köszönjük, ha segíted a magyar alkotókat és előadói közösségeket!

Kövesd a gyűjtést a Facebook csoportban

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!