Pécsi Harmadik Színház

FRISSÍTÉS 2020. 11. 19.

Kedves Nézőink!

A november 10-i kormányrendelet alapján színházunk 30 napra bezár a közönség előtt. Ennek következményeként minden novemberre meghirdetett előadásunk elmarad. Tekintettel a járványhelyzet kilátástalan alakulására, úgy döntöttünk, hogy az előadásokat később sem fogjuk pótolni. Az érvényes bérletek, illetve az előadásokra megváltott jegyek sorsáról az alábbiakból tájékozódhatnak:

1. A 2019-2020-as évadra szóló Bódis Irénke-bérlet és az Ajándék bérletek érvényességi idejét december 31-ről tovább hosszabbítottuk. Bérleteiket 2021. május 31-ig tudják beváltani (a szabad helyek függvényében). Ehhez újranyitásunk után továbbra is előzetes egyeztetés szükséges a 30/336-1560-as telefonszámon. Akik novemberi előadásra váltották be ezeket a bérleteket, szintén a korlátozás feloldása után tudják másik időpontra becserélni jegyeiket a fenti telefonszámon egyeztetve. Ajándék bérletet és Bódis Irénke-bérletet nem tudunk visszaváltani.

2. A novemberre INTERNETEN megvásárolt jegyeket az Interticket Kft. fogja kezelni. Azok a nézőink, akik vissza szeretnék váltani a jegyeiket, az alábbi linkre kattintva jelezhetik ezen  szándékukat 2020. december 17-ig, csütörtökig:

FONTOS: Ezen a felületen még csak visszaváltási igény leadás történik. A visszafizetést az InterTicket Kft. ügyfélszolgálata kezeli majd a visszajelzési határidő letelte után.

3. Azoknak a Nézőinknek, akik személyesen színházunkban vásárolták meg jegyeiket, 2020. december 17-ig, csütörtökig telefonos egyeztetést követően váltjuk vissza jegyeiket. Hunyadi Ágnesnek a 30/336-1560-as számon (hétfőtől csütörtökig 10 órától 16 óráig!!!) jelezzenek ezzel kapcsolatban! Mivel személyes jegyvisszaváltásra nincs lehetőség, minden ilyen esetben banki átutalással fogják megkapni jegyeik ellenértékét. Az ügymenet részleteiről szintén a fenti telefonszámon adunk felvilágosítást.

4. Azoknak a kedves nézőinknek, akik a tavaszi veszélyhelyzet idején létrejött #neváltsvisszajegyet mozgalom folytatásaként jegyeik árával támogatnák munkánkat, fennmaradásunkat, nincs további teendőjük. Ezúton is nagyon szépen köszönjük az efféle felajánlásokat!

Reméljük, hogy a veszélyhelyzet kihirdetését minél előbb visszavonják, és újra fogadhatjuk Önöket előadásainkon!

Türelmüket és megértésüket a jelen helyzetben külön köszönjük.

Jó egészséget kívánunk minden kedves Nézőnknek!

Tisztelettel:

A Pécsi Harmadik Színház szervezési csoportja

 


 

Ezúton tájékoztatjuk kedves Vásárlóinkat, hogy a Pécsi Harmadik Színház több előadása a koronavírus-veszélyhelyzet miatt elmaradt vagy új időpontban kerül megrendezésre. A már közzétett, érintett előadások:

 

Cím Dátum Új dátum
Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon 2020-03-18 19:00 2020.10.25. 19:00
Émile Ajar: Előttem az élet 2020-03-19 19:00 2020.10.15. 19:00
Örkény István: Kulcskeresők 2020-03-22 19:00 2020.09.29 19:00
A piszkosak 2020-04-01 17:30 2020.10.14 17:30
A piszkosak 2020-04-01 20:00 2020.10.14 20:00
Örömlányok végnapjai 2020.03.27. 19:00 2020.10.16 19:00
Rajkók - történelmi musical 2020.04.18. 19:00 Elmarad
Rajkók - történelmi musical 2020.04.19. 15:00 Elmarad
Örömlányok végnapjai 2020.05.09. 15:00 2020.10.17. 15.00
Örömlányok végnapjai 2020.05.09. 19:00 2020.10.17. 19:00
Nem lesz reggel Fred 2020.05.12. 19:00 Elmarad
Nem lesz reggel Fred 2020.05.13. 19:00 Elmarad
Nem lesz reggel Fred 2020.05.14. 19:00 Elmarad

Az itt nem szereplő, de érintett produkciókkal kapcsolatban keresse fel Pécsi Harmadik Színház weboldalát.

A Pécsi Harmadik Színház döntése értelmében a produkciókra online vásárolt jegyek árát visszautaljuk, amennyiben visszatérítési igényét május 31-ig jelzi az űrlapunkon. Dátumváltozás esetén a megváltott jegyek az új időpontra érvényesek. Amennyiben az új időpont Önnek nem megfelelő kérjük visszaváltási igényét május 31-ig az alábbi űrlapon jelezze. Az űrlap megnyitásához kattintson a lenti gombra. Amennyiben az űrlapon nem találja a keresett produkciót, kérjük, tájékozódjon a Pécsi Harmadik Színház honlapján. 

 

A szervező pénztárában megváltott jegyek visszaváltásáról tájékozódjon a program szervezőjének a honlapján.

A jegyirodában vásárolt jegyek visszaváltáshoz kattintson ide.

 

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.