Nemzeti Filharmonikusok, 2018/19 évad - BÉRLETEK

 

Hamar Zsolt, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatójának évadajánlója:

„Tisztelt Közönségünk, Kedves Hangverseny-látogató Zenerajongó!

„A változás a mindenkit fölemelő, előrelendítő erő.” – hirdeti Tatiosz, az ókori bölcs. Tudjuk ezt mi is, a Nemzeti Filharmonikusok művészei. Ezért döntöttünk úgy, hogy közel száz éves tradícióval a hátunk mögött új utak keresésére indulunk. Ferencsik János öröksége, mely a „legnagyobb” magyar zenekarrá emelte, Kobayashi Ken-ichiro mágikus ereje, mely a „legkedveltebb” társulattá nemesítette, és Kocsis Zoltán zsenialitása, mely a legtökéletesebb” zenekari műhellyé csiszolta együttesünket, mind-mind arra kötelez bennünket, hogy további hegycsúcsok meghódítását tűzzük ki célul magunk elé. 

Ez pedig nem képzelhető el Önök nélkül. Hálával tölt el bennünket, hogy az elmúlt évadban oly nagy számban és oly lelkesen támogattak bennünket és egyre többen tisztelnek meg azzal, hogy meghallgatják a Nemzeti Filharmonikusok koncertjeit.

A 2018-19-es évad során is ezen az úton szeretnénk továbbhaladni.

Immáron két, önálló bérlettel jelentkezünk a Művészetek Palotájában, természetesen folytatjuk hagyományos zeneakadémiai sorozatunkat, és boldogok vagyunk, hogy a Pesti Vigadóban akusztikailag is és esztétikailag is csodálatos otthonra találtunk, ahol egy mini Beethoven-sorozattal szeretnénk kedveskedni Önöknek. Újdonság, hogy az ország legnagyobb és legkiválóbb kórusa, a Nemzeti Énekkar önálló bérletsorozattal jelentkezik az Olasz Intézetben. Új helyszínként ajánljuk Tükörtermi esték címmel Haydn-sorozatunkat a Festetics Palota egyedülállóan pompázatos hangversenytermében. Ugyancsak újdonságként kínáljuk Gin-Tonic címmel a Várkert Bazár izgalmas, újszerű színpadelrendezését, mely egy különlegesen érdekes zenei kalandozás helyszíneként fog szolgálni, összekötve a kortárs zene és a jazz világát. Ezzel együtt nem hiányozhat évadunkból hagyományosan nagysikerű kamarasorozatunk, a Próbatermi Vendégség sem.

Ami pedig vendégművészeinket illeti, igazi sztárparádéval készülünk.

Eljön hozzánk Dennis Russel Davies, Sylvain Cambreling, Ton Koopman, Andrey Boreyko. Ismét vendégünk lesz Bertrand de Billy, és természetesen üdvözölhetjük a pulpituson Kobayashi mestert is, hogy csak a karmesterek nevét említsük. Vendégül látjuk napjaink egyik legnagyobb énekes csillagát, Karita Mattila-t, a fantasztikus hegedűvirtuóz Vadim Gluzman-t, illetve elfogadta meghívásunkat egy igazi „zenei terminátor”, Tzimon Barto is. Továbbra is fontos feladatunknak tartjuk magyar művészek felléptetését. Napjaink – nemzetközileg is elismerten – egyik legjobb csellistája, Várdai István rezidens művészünk lesz az évadban, ami azt jelenti, hogy őt több ízben is hallhatjuk. Ezen kívül eljön hozzánk Baráti Kristóf, Szűcs Máté és Tarkövi Gábor, csupa olyan szólista, akik a világ bármely hangversenytermében teltházakat vonzanak. Tovább folytatjuk kortárs magyar zeneszerzők és műveik bemutatását. Ezúttal az Angliában élő, rendkívül tehetséges Antal Mária új műve csendül majd fel, ősbemutatóként.

Bízva abban, hogy kínálatunk elnyeri az Önök tetszését és továbbra is üdvözölhetjük Önöket hangversenyeinken, kívánok szép, zenei pillanatokban gazdag évadot mindannyiunknak!”

NEMZETI FILHARMONIKUSOK
2018/19 ÉVAD - BÉRLETEK

KOBAYASHI BÉRLET,  BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM, MÜPA

Ha Kobayashi Ken-Ichiro (1940) japán karmester a világ bármely pontján – így nálunk is – koncertezik, a legszemfülesebb zenebarátok pillanatok alatt szétkapkodják a belépőket. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar örökös tiszteletbeli elnök-karnagya, akit hazájában Kobakennek becéznek, a nevét viselő bérlet záró koncertjén fogja Verdi Requiem-jét vezényelni. A sorozat legfiatalabb szereplője a 23 éves Ránki Fülöp pedig a nyitó előadás szólistája lesz: Bartók I. zongoraversenyét játssza a szerző halálának 73. évfordulójának előestéjén.  A Bartók szerint „nagyon is nehéz” mű megszólaltatása minden közreműködőtől nagy felkészültséget, temperamentumot és virtuozitást igényel. Ismerve az összes szereplő képességeit: már az első koncert biztos sikert ígér! 

A bérlethez tartozó előadások:

Szept. 25.
K, 19:30
Kobayashi-bérlet 1. - vezényel: Hamar ZsoltMüpa - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Nov. 18.
V, 19:30
Kobayashi-bérlet 2. - vezényel: Hamar ZsoltMüpa - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Dec. 5.
Sz, 19:30
Kobayashi-bérlet 3. - vezényel: Ton KoopmanMüpa - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Jan. 16.
Sz, 19:30
Kobayashi-bérlet 4. - vezényel: Dennis Russell DaviesMüpa - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Márc. 22.
P, 19:30
Kobayashi-bérlet 5. - vezényel: Hamar ZsoltMüpa - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Ápr. 24.
Sz, 19:30
Kobayashi-bérlet 6. - vezényel: Kobayashi Ken-IchiroMüpa - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Vásárlás

 

KOCSIS BÉRLET, BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM, MÜPA

Kocsis Zoltán (1952-2016) rajongott a francia zeneszerzők munkáiért, ezért biztosan egyetértett volna, azzal hogy a sorozat francia szerzők műveivel kezdődjön. Valószínűleg hasonló véleményen lett volna a bérletben szereplő többi darabról, továbbá a közreműködők személyéről is, akik közül kiemelkedik a világ legkeresettebb magyar csellistája, a legendás Stradivari-csellón játszó Várdai István, továbbá Hartmut Haenchen német karmester, a legrangosabb koncerttermek és operaházak ünnepelt sztárja.

A bérlethez tartozó előadások:

Okt. 4.
Cs, 19:30
Kocsis-bérlet 1. - vezényel: Bertrand de BillyMüpa - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Nov. 29.
Cs, 19:30
Kocsis-bérlet 2. - vezényel: Hamar ZsoltMüpa - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Jan. 24.
Cs, 19:30
Kocsis-bérlet 3. - vezényel: Sylvain CambrelingMüpa - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Feb. 14.
Cs, 19:30
Kocsis-bérlet 4. - vezényel: Hartmut HaenchenMüpa - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Márc. 14.
Cs, 19:30
Kocsis-bérlet 5. - vezényel: Hamar ZsoltMüpa - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Máj. 2.
Cs, 19:30
Kocsis-bérlet 6. - vezényel: Hamar ZsoltMüpa - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Vásárlás 

 

FERENCSIK BÉRLET, ZENEAKADÉMIA

A Ferencsik János (1907-1984) bérlet azokra számít, akik szívesen kalandoznak a zenetörténet különböző korszakaiban és nyitottak a ritkaságok iránt. A műfajilag is gazdag választékot kínáló programból kiemelkedik Alexander von Zemlinsky osztrák szerző „A sellő” című szimfonikus meséje, továbbá Csajkovszkij, Szymanowski és Rachmaninov 1-1 monumentális szimfóniája, valamint a Hamar Zsolt zeneigazgató irányításával megszólaló gyászmise, Dvořák egyházi muzsikájának nagyszabású remeke.

A bérlethez tartozó előadások:

Okt. 11.
Cs, 19:30
Ferencsik-bérlet 1. - vezényel: Andrey BoreykoZeneakadémia Nagyterem

Nov. 1.
Cs, 19:30
Ferencsik-bérlet 2. - vezényel: Hamar ZsoltZeneakadémia Nagyterem

Dec. 13.
Cs, 19:30
Ferencsik-bérlet 3. - vezényel: Hamar ZsoltZeneakadémia Nagyterem

Jan. 11.
P, 19:30
Ferencsik-bérlet 4. - vezényel: Lukasz BorowiczZeneakadémia Nagyterem

Feb. 7.
Cs, 19:30
Ferencsik-bérlet 5. - vezényel: Kirill KarabitsZeneakadémia Nagyterem

Márc. 29.
P, 19:30
Ferencsik-bérlet 6. - vezényel: Hamar ZsoltZeneakadémia Nagyterem

Máj. 16.
Cs, 19:30
Ferencsik-bérlet 7. - vezényel: Hannu LintuZeneakadémia Nagyterem

Vásárlás 

  

LUKÁCS ERVIN BÉRLET, PESTI VIGADÓ

A Lukács Ervin (1928-2011) bérlet a Kossuth- és Liszt Ferenc díjas  karmester, érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Operaház Mesterművésze és örökös tagja emlékét őrzi, aki  1991 és 1994 között a Zenekar zeneigazgatója volt. Hamar Zsolt zeneigazgatón kívül 1-1 koncerten vezényel a szintén nemzetközi hírű Ton Koopman holland művész, továbbá a francia Sylvain Cambreling, a német Hartmut Haenchen és a finn Hannu Lintu is. A bérlet különlegessége, hogy  minden hangversenyen felcsendül egy Beethoven opusz.

A bérlethez tartozó előadások:

Okt. 12.
P, 19:30
Lukács Ervin-bérlet 1. - vezényel: Hamar ZsoltPesti Vigadó Díszterem

Nov. 17.
Sz, 19:30
Lukács Ervin-bérlet 2. - vezényel: Hamar ZsoltPesti Vigadó Díszterem

Dec. 7.
P, 19:30
Lukács Ervin-bérlet 3. - vezényel: Ton KoopmanPesti Vigadó Díszterem

Jan. 25.
P, 19:30
Lukács Ervin-bérlet 4. - vezényel: Sylvain CambrelingPesti Vigadó Díszterem

Feb. 15.
P, 19:30
Lukács Ervin-bérlet 5. - vezényel: Hartmut HaenchenPesti Vigadó Díszterem

Máj. 17.
P, 19:30
Lukács Ervin-bérlet 6. - vezényel: Hannu LintuPesti Vigadó Díszterem

Vásárlás 

 

PÁSZTI BÉRLET, OLASZ KULTÚRINTÉZET

Somos Csaba, a Nemzeti Énekkar karigazgatója:

Igazi ünnepi év lesz a Nemzeti Énekkar 2018/2019-es szezonja. Ez az év alapító karnagyunk, Pászti Miklós születésének 90. évfordulója, s ez alkalomból együttesünkkel Pászti bérletet indítunk az Olasz Kultúrintézetben.

A sorozat középpontjában a kórus áll, rendkívül változatos műsorral, közreműködő művészekkel, szólistákkal és zenekarokkal kínál csodálatos előadásokat. Nagy örömünkre a nyitóhangversenyhez, október 18-án a Nemzeti Filharmonikus Zenekar is társul, így együtt ünnepelhetünk Haydn Nelson- miséjével, és Orbán György, kiváló magyar komponistánk, Ricercare kompozíciójával. 

A XX. századi opera-repertoár két remeke is felcsendül az Olasz Intézetben, november 11-én Poulenc Az Emberi Hang, valamint Petrovics Emil Lysistrate, zeneigazgatónk Hamar Zsolt dirigálásával.

Igen izgalmas a decemberi 15-re tervezett koncertünk műsora, melyen az Exodus két különböző aspektusát hallhatjuk, többek között Schubert Mirjam győzelmi dalát és Rossini Mózes Egyiptomban c. operájának részleteit. Az olasz repertoárt behatóan ismerő Ács János végül Rossini Kis ünnepi miséjét vezényli.

A 2019-es év igazi műfaji kirándulással indul, melyhez a világszerte ismert Modern Art Orchestra is társul. A ritkán hallható Duke Ellington Sacred Music koncertje pezsgő újévi hangverseny lesz, melynek szólistája Szőke Nikoletta.

Az együttes repertoárjának és saját arculatának kialakításához rendkívül fontosnak érezzük az a capella repertoár tolmácsolását.

Bérletsorozatunk utolsó hangversenyén, február 23-án Bécsi muzsika címmel gyöngyszemeket hallhatunk Schuberttől Schönbergig, melynek vendégkarnagya Erwin Ortner a világszerte ismert Schönberg kórus művészeti vezetője. Az ezerarcú év programjaihoz szeretettel várjuk Önöket, legyen ott Ön is a megújuló Nemzeti Énekkar hangversenyein."

A bérlethez tartozó előadások:

Okt. 18.
Cs, 19:30
Pászti-bérlet 1. - vezényel: Somos CsabaOlasz Kultúrintézet

Nov. 11.
V, 19:30
Pászti-bérlet 2. - vezényel: Hamar ZsoltOlasz Kultúrintézet

Dec. 15.
Sz, 19:30
Pászti-bérlet 3. - vezényel: Ács JánosOlasz Kultúrintézet

Jan. 12.
Sz, 19:30
Pászti-bérlet 4. - vezényel: Somos CsabaOlasz Kultúrintézet

Feb. 23.
Sz, 19:30
Pászti-bérlet 5. - vezényel: Erwin OrtnerOlasz Kultúrintézet

Vásárlás

 

TÜKÖRTERMI ESTÉK, HAYDN BÉRLET, FESTETICS PALOTA

 A Nemzeti Filharmonikusok Haydn sorozata

A budapesti Haydn-rajongók helyzetét megkönnyíti ez a bérlet, hiszen nem kell Fertődre vagy Eisenstadtba utazniuk, ha a klasszikus mester műveit kiváló előadásban és palotai környezetben szeretnék meghallgatni. A „Haydn-bérlet” helyszíne a Nemzeti Múzeum mögötti téren (a Palota negyedben) álló Festetics-palota. A kastély ékköve az intarziás parkettával, velencei tükrökkel és kristálycsillárokkal díszített „tükörterem”, amely nemcsak szemkápráztatóan gyönyörű, de kiváló az akusztikája is. A koncerteken a Nemzeti Filharmonikusok tagjaiból alakult Kamarazenekar játszik Hamar Zsolt zeneigazgató irányításával.

A bérlethez tartozó előadások:

Okt. 25.
Cs, 19:30
Tükörtermi esték - Haydn-bérlet 1.Festetics Palota

Dec. 20.
Cs, 19:30
Tükörtermi esték - Haydn-bérlet 2.Festetics Palota

Márc. 7.
Cs, 19:30
Tükörtermi esték - Haydn-bérlet 3.Festetics Palota

Máj. 9.
Cs, 19:30
Tükörtermi esték - Haydn-bérlet 4.Festetics Palota

Vásárlás

 

GIN-TONIC KORTÁRS+JAZZ BÉRLET, VÁRKERT BAZÁR

A közreműködők neve, az exkluzív helyszín, továbbá a csábítóan hangzó „Gin-tonic Kortárs+Jazz” cím minden bizonnyal felkelti a műfaj rajongóinak figyelmét. A magyar zenei élet három szupersztárja – Szakcsi Lakatos Béla, Dés László, Lukács Miklós – zenél együtt a Nemzeti Filharmonikusokkal, akiktől a jazz sem áll távol. A koncertek helyszíne, a turisták által kedvelt Várkert Bazár,  a főváros egyik ékszerdoboza, ahol művészet és természet együtt, egymást kiegészítve él.

A bérlethez tartozó előadások:

Feb. 18.
H, 19:30
Gin-tonic - Kortárs+Jazz bérlet 1.Várkert Bazár

Márc. 18.
H, 19:30
Gin-tonic - Kortárs+Jazz bérlet 2.Várkert Bazár

Máj. 13.
H, 19:30
Gin-tonic - Kortárs+Jazz bérlet 3.Várkert Bazár

Vásárlás

 

ZENEMÁNIA – AVAGY MINDEN, AMI ZENE, IFJÚSÁGI BÉRLET, FESZTIVÁL SZÍNHÁZ, MÜPA (11:00 órakor)

Három koncert, három romantikus remekmű a Nemzeti Filharmonikusokkal és Dinyés Dániel házigazda-karmesterrel a Müpa Fesztivál Színházában. Azok, akik a karmesteri magyarázatokkal színesített pompás programokat végighallgatják, garantáltan az értékes zene szerelmesei lesznek.

A bérlethez tartozó előadások:

Okt. 28.
V, 11:00
Zenemánia - avagy minden, ami Zene - Ifjúsági bérlet 1.Müpa - Fesztivál Színház

Jan. 27.
V, 11:00
Zenemánia - avagy minden, ami Zene - Ifjúsági bérlet 2.Müpa - Fesztivál Színház

Márc. 24.
V, 11:00
Zenemánia - avagy minden, ami Zene - Ifjúsági bérlet 3.Müpa - Fesztivál Színház

Vásárlás

 

ZENEMÁNIA – AVAGY MINDEN, AMI ZENE, IFJÚSÁGI BÉRLET, FESZTIVÁL SZÍNHÁZ, MÜPA (15:00 órakor)

Három koncert, három romantikus remekmű a Nemzeti Filharmonikusokkal és Dinyés Dániel házigazda-karmesterrel a Müpa Fesztivál Színházában. Azok, akik a karmesteri magyarázatokkal színesített pompás programokat végighallgatják, garantáltan az értékes zene szerelmesei lesznek.

A bérlethez tartozó előadások:

Okt. 28.
V, 15:00
Zenemánia - avagy minden, ami Zene - Ifjúsági bérlet 1.Müpa - Fesztivál Színház

Jan. 27.
V, 15:00
Zenemánia - avagy minden, ami Zene - Ifjúsági bérlet 2.Müpa - Fesztivál Színház

Márc. 24.
V, 15:00
Zenemánia - avagy minden, ami Zene - Ifjúsági bérlet 3.Müpa - Fesztivál Színház

Vásárlás

 

PRÓBATERMI VENDÉGSÉG, NFZ PRÓBATERME, MÜPA  

A Próbatermi vendégség sorozatban – amely évek óta hagyomány a Nemzeti Filharmonikusoknál – a Zenekar próbatermébe invitáljuk a közönséget. Ezek a koncertek a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar művészei számára is különlegesek, hiszen a kamaraformációkban közvetlenebb kapcsolatot teremthetnek a közönséggel. 

A bérlethez tartozó előadások:

Okt. 6.
Sz, 18:00
Próbatermi vendégség - Kamarazenei bérlet 1.Müpa - NFZ Próbaterem

Dec. 1.
Sz, 18:00
Próbatermi vendégség - Kamarazenei bérlet 2.Müpa - NFZ Próbaterem

Feb. 2.
Sz, 18:00
Próbatermi vendégség - Kamarazenei bérlet 3.Müpa - NFZ Próbaterem

Ápr. 27.
Sz, 18:00
Próbatermi vendégség - Kamarazenei bérlet 4.Müpa - NFZ Próbaterem

Vásárlás

 

 

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.