7 dolog, amit illik tudnod a japán komolyzenéről

Tokio Opera

Mennyit tud egy átlagos nyugati ember a japán zenéről? Legyünk őszinték: nem sokat. A filmekben néha hallani tradicionális japán népzenét, a fiatalabbaknak pedig talán eszébe juthat J-pop.

De mi a helyzet a klasszikus zenével? Mit tudunk a japánokról ilyen téren? Hallgatnak-e Mozartot? És van-e saját, kultikus zeneszerzőjük? A válasz mindkét esetben egyértelmű igen, de ez még csak a küszöbe egy kivételesen izgalmas, kulturális jelenségnek.

Az alábbiakban 7 pontban kalauzolunk körbe a japán komolyzene világában.

1.) A japánok jobban ismerik a nyugati klasszikus zenét, mint mi! Míg mi nem sokat tudunk a távol-keleti zenéről, ez fordítva (legalábbis a Japánok esetében) nem igaz. 1872 óta a magán- és közoktatásnak egyaránt kötelező eleme a nyugati klasszikus zene, sőt Shoichi Toyama, korabeli filozófus állítólag azt vallotta, hogy a japánoknak azért kell felvenniük a kereszténységet, hogy segítségével gyökeret verhessen a hazájukban a nyugati zene. De ez még semmi: mára olyan városok, mint Bécs, New York vagy London mellett a nyugati klasszikus zene fellegvára lett Tokió is. Nem véletlen az sem, hogy japán leghíresebb, 1901-ben alapított egyetemi zenekara Wagner nevét vette fel.

2.) Világhírű művészek! Csupán pár név kiragadva a sokból. Toru Takemicu nemzetközileg elismert zeneszerzőre Debussy és Messiaen hatott, de szívesen alkalmazott tradicionális japán hangszereket is. Ozava Szeidzsi egyebek mellett nem kisebb intézményeknek volt a zenei vezetője mint a Bostoni Szimfonikus Zenekar és a bécsi Staatsoper. Fujiko Hemming svéd-japán zongorista pedig koncertjeivel bejárta az egész világot.

3.) A japánok csinálják a világon a legtöbb zongorát! Szám szerint 360 338 darabot évente. A legfontosabb gyártó nem meglepő módon a Yamaha, akik sorra készítik a hagyományos zongorák mellett a különböző technikai csodákat is. Ilyen például a Clavinova CSP, amely a világ első olyan zongorája, amely teljesmértékben irányítható okoseszközökről is.

4.) Meglepő helyeken bukkan fel! A komolyzene népszerűségének egyik forrása a népszerű műkorcsolyázó bajnok, Mao Asada munkássága. A közkedvelt sportoló egyike annak a három nőnek, aki képes volt megcsinálni az olimpián a tripla axelt és az iránta érzett rajongás hamar átterjedt a mutatvány alatt elhangzó gyönyörű zenére is. Ennél azonban jóval meglepőbb, hogy a klasszikus zene elmaradhatatlan része a vígjátékok népszerű típusának, a Shin-kigekinek is. Komolyzenészekről egyébként készült több népszerű anime és manga sorozat is, ilyen például a Nodame Cantabile.

5.) Népszerű hangszer? A mandolin! Pedig nem feltétlenül a japánok jutnának eszünkbe a pengetős hangszerről. Népszerűsége a huszadik század elején kezdődött és számtalan zeneszerzőt ihletett meg, például Seiichi Suzukit, aki a korai Kurosawa filmeknek szerezte a zenéjét. Szintén többször komponált mandolin zenekarra Hiroshi Ohguri, akire nem más, mint Bartók Béla volt hatással és akinek a munkája nemsokára Budapesten is hallható.

6.) A legnagyobb élő filmzeneszerzők egyike: Hiszaisi Dzsó! Nem hallottál róla? Pedig biztos, hogy hallottál tőle! Ugyanis Mijazaki Hajao filmjeinek rendre ő komponálta a zenéit. A Japán Filmakadémia díját hétszer nyerte el és ő komponálta a Távozások című film zenéjét is, amely 2009-ben megkapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar díjat.

7.) Nem létezik! A „japán zene” elsősorban csak a nyugati ember fejében létezik: egy sokszínű, sokféle kultúráról beszélünk, amelynek a fejlődése ráadásul egyáltalán nem volt olyan független más nemzetek zenéjétől, ahogyan azt gyakran elképzeljük. Ugyanígy a nyugati „komolyzene” fogalom csak nehezen alkalmazható: lényegében csak a két kultúra találkozás után „jelent meg” a japán komolyzene.

Ha pedig élőben hallanád Hiroshi Ohguri, Hiszaisi Dzsó szerzeményeit vagy általában japán komolyzenét, akkor kattints ide és ide!