MagyarFeszt az Operaházban 2017. május 10. – június 10. között - 50%-os akció!

MagyarFeszt2017

Az első fennmaradt magyar opera alapjául szolgáló mű bemutatásának bicentenáriumán, Kodály Zoltán halálának 50., Bartók Béla A fából faragott királyfija bemutatásának pedig a 100. évfordulóján magyar tematikájú évadot hirdetett a Magyar Állami Operaház. 2017. május 10. és június 10. között négy hét alatt lepereg a magyar operatörténet két évszázada Ruzitska Józseftől Varga Juditig és Gyöngyösi Leventéig, minden jelentős operaszerző és több kihagyhatatlan koreográfus művészete is jelen lesz a nagy sorozatban. A döntően szcenírozott színházi előadásokból – és csak kisebb részben koncertszerű estékből illetve néha operaelőadások felvételeiből – álló MagyarFeszt színpadi operaeseményeiből hangfelvétel készül: a teljes lemezsorozatot közgyűjtemények kapják majd muzikológusok értő tanulmányaival egybekötve.  '56 tiszteletére a MagyarFeszt épp ennyi művet szemléz magyar zeneszerzők, koreográfusok munkáiból.

A Magyar Állami Operaház a MagyarFeszt alábbi előadásaira 50%-os online kedvezményt ad:

Utolsó keringő (hangv.)

Madarász Iván (1949-) 1999-ben írt egyfelvonásos operáját 2003. június 21-én a Magyar Állami Operaház mutatta be. Szövegkönyvét Görgey Gábor és a zeneszerző közösen írta. A múltba révedő idős asszony és környezetének szereplői, családtagjai egyaránt redukált lények. Ahogy egyik kritikusa írta, a „monomániás zene” jól illik a figurák megszállottságához. „A Feleség az egész darab során egy elfelejtett dallamot keres, azt a keringőt, amelyre az első bálján az akkor megismert férjével táncolt. Halála pillanatában találja meg” – nyilatkozta Madarász műve cselekményéről.

2017. május 14. 11:00 - Erkel Színház

kedvezményes jegyvásárlás

 

Béla futása / Pikkó hertzeg

Chudy József bécsi magyar zeneszerző, karmester Pikkó Hertzeg és Jutka Perzsi (1793) című műve az első magyar opera, amelynek azonban teljes zenei anyaga elveszett. Alig több mint két évtizeddel a Pikkó hertzeg bemutatása után keletkezett Ruzitska József műve, a Béla futása (1822), amelynek a zenéje és a szövege fennmaradt, ezért egyes források ezt tekintik az első magyar operának. Ennek a magyar operatörténet szempontjából kiemelkedően fontos két műnek szentelünk egy estét: az elveszett mű helyett Orbán György a zenei anyag mellett új librettót is írt a Pikkó hertzeghez amelyben a befejezés kivételével hűen követi az eredeti mű cselekményét.

 

2017. május 19. 18:00 - Erkel Színház

kedvezményes jegyvásárlás

 

Sába királynője

Az antik mesék tanúsága szerint Sába királynője a Bölcsesség megszállottja volt, s azért utazott a kor legbölcsebbnek tartott uralkodójához, Salamonhoz, hogy próbára tegye tudását. A Bécsben élő, vallásos zsidó családba született, magyarságát híven őrző Goldmarkot egyik tanítványának szépsége ihlette a különös, bibliai tárgyú, túlfűtött szerelmi háromszögtörténet megírására a szeszélyes királynő, egy fiatal jeruzsálemi diplomata és a főpap lánya között.Káel Csaba rendezésében a júliusi, margitszigeti előbemutató után a nagyszabású, látványos előadás az Erkel Színházba költözik, a szerző halálának 100. évfordulóján.

 

2017. május 20. 18: - Erkel Színház

kedvezményes jegyvásárlás

  

A tavasz ébredése/La Violetta

David McVicar döbbenetes erejű víziójában az operairodalom megannyi slágerét felvonultató remekmű lenyűgöző atmoszférában elevenedik meg előttünk. Ennek egyik záloga a címszereplő személye: a féltékeny primadonna alakjában Kristine Opolaist üdvözölhetjük. A lett szoprán, aki a Puccini-szerepek egyik legavatottabb megformálója, 2006 óta a világ szinte valamennyi jelentős operaházában fellépett már. Néhány éve elképesztő bravúrt vitt véghez, amikor huszonnégy óra leforgása alatt két Puccini-főszerepben is debütált a Metropolitanben: a Bohémélet Mimìjére mindössze öt és fél órával az előadás előtt mondott igent, miután előző este Cso-cso-szánt énekelt a Pillangókisasszonyban. A mostani Toscában forradalmi lelkületű művész szeretőjét, Cavaradossit a különleges hangi és drámai adottságokkal rendelkező olasz tenor, Vittorio Grigolo énekli, aki a Covent Gardenben vált elismert Puccini-énekessé egy 2010-es Manon Lescaut-előadáson. A szereposztás további szenzációkkal is szolgál, hiszen a szörnyeteg rendőrfőnök figuráját egy világhírű „rosszfiú”, Bryn Terfel kelti életre. A karmester a New York-i operaház gyakori vendégművésze - „civilben” Kristine Opolais férje -, Andris Nelsons, a sekrestyés szerepében pedig Patrick Carfizzit láthatjuk, aki szintén a Metropolitan oszlopos tagja, de más amerikai dalszínházaknak is keresett művésze. 

2017. május 21. 19:00 - Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

kedvezményes jegyvásárlás

2017. május 23. 19:00 - Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

kedvezményes jegyvásárlás

  

Space Fantasy

Godfrey Reggio 1982-es kultuszfilmje, melynek zenéjét Philip Glass írta, az egyensúlyát vesztett modern ember életét különös erejű képekben ábrázoló, szöveg nélküli költemény. 
Most Barta Dóra álmodja az Erkel színpadára ezt a sajátos „elidegenedés-mitológiát”, a természettel azóta még inkább pusztító tékozlással bánó emberi létállapot tragikumáról, egy másik néma vizualitású nyelven, a táncén, ugyancsak Glass repetitív zenéjére. A magyar cím Hamlet apokaliptikus hatású szavainak parafrázisa, ezzel is visszacsatolva kicsit a 2015-16-os évad Shakespeare-tematikájához.

2017. május 21. 19:00 - Erkel Színház 

kedvezményes jegyvásárlás

2017. május 23. 19:00 - Erkel Színház 

kedvezményes jegyvásárlás

 

A kék kalap (hangv.)

A kék kalap. Vígopera két felvonásban (1948-1950) (szöveg: Salvador de Madariaga) Budapesten egyszer adta elő a Kolozsvári Magyar Opera Társulata a Thália Színházban.
Különös állomáshoz érkezett a magyar opera második világháború utáni története Lajtha László A kék kalap címû komédiájával. Bennfentesek kérdezhetik: egyáltalán a magyar opera érkezett-e különös állomáshoz, avagy talán a francia? Vagy a spanyol? Vagy az angol? Indokolt kérdések: a komédia szövegét a spanyol irodalmár, Salvador Madariaga írta, Londonban, a frankofil zeneszerzõ számára francia nyelven. Eredeti címe: Le chapeau bleu.

2017. május 22. 19:00 - Erkel Színház

kedvezményes jegyvásárlás

 

A tenor

Mi történik, ha a klasszikus polgári értékrend szerint működő dalkör kénytelen befogadni egy tehetséges, ám züllött és nincstelen zenészt? Az őserejű, igazi érzelmek szétfeszítik a hazug konvenciók rácsait. Vagy mégsem? Ezt a témát járja körbe a ’30-as évek legünnepeltebb magyar vígoperája, A tenor.
Dohnányi Ernő és Góth Ernő fergeteges komédiája több mint 70 év után – megidézve az operett, a bollywoodi filmek színes világát, az előadást álomszerű forgataggá változtatva – új köntösben került a nézők elé. Almási-Tóth András vezetésével fiatal művészeink lubickolnak a jobbnál jobb karakterszerepekben.

2017. május 25. 19:00 - Erkel Színház 

kedvezményes jegyvásárlás

2017. május 27. 19:00 - Erkel Színház 

kedvezményes jegyvásárlás

 

Le grand macabre (hangv.)

Ligeti György (1923-2006) a huszadik századi zene emblematikus figurája volt. A kétfelvonásos, négy képből álló operája, a Le grand macabre a belga Michel de Ghelderode hasonló című drámája nyomán született. Az ősbemutatót 1978-ban Stockholmban tartották, Budapesten 20 évvel később, a Thália Színházban játszották először. Ligeti így beszélt Ghelderode művéről: „A darabot mintha csak az én zenei-drámai elképzeléseim kedvéért alkották volna meg: világvége, amely igazából meg sem történik, a halál mint hős, aki talán csak egy kis kókler, a képzeletbeli ’Brueghelland’ tönkrement és mégis boldogan gyarapodó, részeges, elkurvult világa.” A kusza, groteszk jelenetsorozat a középkori misztériumjátékok hangulatát idézi fel.

2017. május 26. 19:00 - Erkel Színház 

kedvezményes jegyvásárlás

 

Két nő

Gryllus Samu a negyvenes zeneszerző-generáció gondolkodásmódjában legszínházközelibb alakja. Műveiben a színpadi megvalósítás legtöbbször a kompozíció részét képezi, így a hangok mellett a szereplők akcióit is annotálja műveiben. A Két nő főszereplője – meta-szereplője, hiszen személyesen sosem jelenik meg – maga is színházi ember: operaházi kottatáros és alkalmi súgó.
„Hát vénségére Zsigó bátyánk is megbolondult” – szól a mű kezdősora. Az Agyközpont felbolydult dolgozói pedig minden erejüket megfeszítve próbálnak rendet tenni Zsigó érzéseinek, vágyainak, gondolatainak kavalkádjában, hogy megértsék az okokat.

2017. május 26. 23:00 - Magyar Állami Operaház - Aula 

kedvezményes jegyvásárlás

 

Leánder és Lenszirom

Leánder, a kobold és Lenszirom királylány története sok varázslattal, megtörhetetlennek tetsző átokkal tarkított, fordulatokban gazdag, igazi jó mese. Szilágyi Andor mesejátékából Szöllősi Barnabás írt librettót; Tallér Zsófia Erkel-díjas zeneszerző az Operaház felkérésére komponált igényes, kifejező és szórakoztató zenéje pedig nem csak a gyerekek, de a felnőttek számára is élvezetessé teszi ezt az új magyar meseoperát, amely a 2014/15-ös évad szenzációs ősbemutatójából, reméljük, egyszer klasszikussá válik.

2017. május 27. 11:00 - Erkel Színház 

kedvezményes jegyvásárlás

2017. május 28. 11:00 - Erkel Színház 

kedvezményes jegyvásárlás

 

Vérnász

Szokolay Sándor első egész estés operáját 1964-ben mutatták be az Operaházban, majd hamarosan több európai színház is műsorára tűzte; máig több mint húsz helyen mutatták be. A darab a Federico García Lorca főművének tartott Vérnászt dolgozza fel. A tragikus végzetet magában hordozó szerelmi szenvedélyt, a mély és gazdag lorcai érzelemvilágot elementáris erővel bemutató expresszív zenei világ Szokolay művét a 20. századi magyar operairodalom egyik legfontosabb alkotásává teszi. Kovalik Balázs rendezése újra látható az Erkel színpadán.

2017. május 28. 19:00 - Erkel Színház 

kedvezményes jegyvásárlás

 

A gólyakalifa (hangv.)

A kolozsvári születésű Gyöngyösi Levente (1975-) kétfelvonásos operájának, A gólyakalifának a teljes értékű színpadi bemutatójára 2005. május 28-án az Operaházban került sor, Harangi Mária rendezésében. „Engem a személyiség kibomlása és felbomlása vonzott elsősorban, az az átmenet, amely során egy fiatal ember teljesen napsugaras lénye és helyzete a legsötétebb tragédiába fordul” – mondta Gyöngyösi a Babits Mihály regénye nyomán, Balla Zsófia librettójára készült művéről. Az eminens diák, Tábory Elemér és az álmaiban megjelenő másik én, az asztalosinas vérre menő küzdelme valódi tragédiává növekszik az operában.

2017. május 29. 19:00 - Magyar Állami Operaház 

kedvezményes jegyvásárlás

 

Mario és a varázsló / A kékszakállú herceg 

Mennyire engedjünk be valakit az elménkbe, a lelkünkbe, a múltunkba? És mi történik, ha valaki annak ellenére hatol a tudatunkba, hogy mi beengedtük volna? Bartók Béla és Balázs Béla világhírű operája férfi és nő kapcsolatának különböző rétegeibe, állomásaiba enged betekinteni, a Vajda János-mű pedig a híres Mann-regény nyomán az elvakult szélsőségesség és a tömeghipnózis hatásait mutatja be. Két zseniális XX. századi magyar egyfelvonásos egy estén az emberi lélek, psziché mélységeiről, működéséről, befolyásolhatóságáról.

2017. június 2. 19:00 - Magyar Állami Operaház

kedvezményes jegyvásárlás

 

Székely fonó 

„Egy nép legjobban a népdalain keresztül ismerhető meg” – vallotta Kodály Zoltán, a magyar zene egyik legmeghatározóbb képviselője, akinek szívügye komponistaként, népdalgyűjtőként és zenepedagógusként egyaránt a magyar népzene iránti szeretet elültetése és egy értő közönség felnevelése volt. 
A Székely fonó Kodály törekvéseinek kvintesszenciája. Mikor az Operaház 1931-ben megrendelte a szerzőtől a mű egész estét változatát, Kodály nem operát akart írni – a magyar népdalt szerette volna újra felfedezni, és közvetíteni annak drámai, színpadi erejét.

2017. június 3. 19:00 - Magyar Állami Operaház 

kedvezményes jegyvásárlás

 

A makrancos királylány (hangv.)

A hazai zeneszerzés és zenepedagógia legendás alakjának, Szőnyi Erzsébetnek (1924-) a meseoperáját mutatja be a Magyar Állami Operaház Gyermekkara. A makrancos királylány címszereplője szigorú rend szerint éli életét a királyi udvarban, míg egy szép napon úgy nem dönt, hogy fellázad. A királyi atya és az udvaroncok mindennel próbálkoznak, a valódi gyógymódot azonban képtelenek megtalálni.  

2017. június 4. 16:00 - Erkel Színház 

kedvezményes jegyvásárlás

 

HungarianLateNight A tisztességtudó 

Lendvay Kamilló 1978-as operáját, A tisztességtudó utcalányt először láthatják az Opera műsorán, csakúgy, mint a fiatal zeneszerző, Mezei Gábor Péter A ravatallal szemben című művét. Mindkét mű női sorsokat állít középpontba, az egyik egy klasszikus Sartre-színdarab feldolgozása, a másik egy kortárs kamaradarab. A téma mégis hasonló: mindkettő egyetemes szinten feszegeti azt, hogy mások feláldozása árán elérhető-e a valódi boldogság és boldogulás.

2017. június 4. 21:00 - Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem 

kedvezményes jegyvásárlás

 

Spiritiszták (hangv.)

A sokoldalú zeneszerző, Selmeczi György (1952-) kétfelvonásos operáját 2014. január 19-én mutatta be a Magyar Állami Operaház. A librettó alapjául Alekszandr Blok előző század elején született Komédiásdi című drámája szolgált, melyből Péntek Csilla és a zeneszerző közösen dolgozott. Furcsa tükörszínház nézői lehetünk Selmeczi operáját hallgatva, amiben álom és látszat, fantázia és valóság szétszálazhatatlanul keveredik egymással. A századfordulós orosz arisztokrácia díszletei között zajló farsangi történet irracionális gesztusok füzére: a spiritiszta herceg vendégei mulattatására egy olasz commedia dell’arte társulatot invitál házába, melynek tagjai alaposan összezavarják az orosz előkelőségek viszonyait...

2017. június 5. 19:00 - Erkel Színház 

kedvezményes jegyvásárlás

 

Canticum Rákóczianum (Czinka Panna) 

1948. március 15-én, a nagy magyar centenárium napján, ma már rekonstruálhatatlan körülmények között végül nem került sor emblematikus zeneszerzőnk, Kodály Zoltán harmadik színpadi művének ősbemutatójára. De legalábbis az este felemásra sikeredett, a darabot csak félig játszották el, pedig 'a fordulat évének' kommunista eufóriája és teljes sebességre kapcsoló terrorja egyaránt indokolta volna, hogy a pártelit, élén Rákosi Mátyás főtitkárral képes legyen a kulturált viselkedésre az Operaházban. (Állítólag a szünetben túlságosan leittasodtak az elvtársak, és végül ezért nem folytathatták az előadást.) Természetesen az sem kizárható, hogy a végül mindössze másfél estét egért Czinka Panna, a kurucz idők prímás cigánylányának és Ocskay brigadérosnak Balázs Béla-i története sem volt mérhető Háry János és a Székely fonó értékéhez. Ugyanakkor lehetetlen, hogy Kodály zsenije a szóló- és kartételekben ne lenne tetten érhető: a szerző halálának 50. évfordulóján és az Opera Magyar Évadának keretében kötelező, sőt egyfajta történelmi elégtételnek is tűnik a kurta-furcsán leradírozott daljáték legalább kottaanyagának feltámasztása és hangrögzítése.

2017. június 5. 19:30 - Magyar Állami Operaház 

kedvezményes jegyvásárlás

 

Pomádé király új ruhája (hangv.)

Pomádé király őfelségének fő a feje: egyetlen olyan ruhája sincs ugyanis, amit névnapi ünnepségére felvehetne, hisz mindet viselte már legalább egyszer. Két idegenből jött takács azonban csodás szövetből szőtt ruhát ígér a királynak – nem is akármilyet: a ruhát csak az igaz, becsületes emberek látják majd!

Ránki György népszerű gyermekoperája alapvetően a magyar népdal világából építkezik, és egészen a jazzes, karikaturisztikus hangzásig ível. A zeneszerző sziporkázó zenei tréfáival görbe tükröt mutat a királyi udvar képmutató világának. (Pszt! A király meztelen!)

2017. június 7. 19:00 - Erkel Színház 

kedvezményes jegyvásárlás

 

C'est la guerre / Lysistrate (hangv.)

„Nem kitalálni – megtalálni kell. Rátalálni. Rá kell találni a hangokra. Hogy melyikre, azt az ember biológiai alkata határozza meg. Találni kell, ez a titok” – hangzik Petrovics Emil (1930-2011) zeneszerzői ars poeticája. A hatvanas évek elején született két egyfelvonásosa, az átütő sikert arató C’est la guerre című zenedráma és az 1971-ben átdolgozott Lysistrate című vígopera. Az 1962-ben az Operaházban bemutatott C’est la guerre-ben a Vizavi nevű, tolókocsiban ülő nyugalmazott tisztben és a házmesternében a hatalom agresszív, egymást kiegészítő képviselőit teremtette meg. Az Operaház 1971-ben mutatta be az Arisztophanész vígjátéka nyomán készült Lysistratét, melynek célja a zeneszerző szavaival „hangokká alakítani a legendáktól és asszociációktól felragyogtatott görögségképzetet.”

2017. június 10. 11:00 - Magyar Állami Operaház 

kedvezményes jegyvásárlás

 

 

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!