Budapesti Operettszínház 2018/19-es évad

Budapesti Operettszínház, 2018/19 évad

Magyar szerzők, magyar történetek, legendás nagy magyarok - így lehetne jellemezni a Budapesti Operettszínház 2018/2019-es évadának új bemutatóit. A Nagymező utcai teátrumban 7 premiert tartunk a következő szezonban, melyek közül 3 ősbemutató. Látható lesz az István, a király, a Maya, a Marica grófnő, a Molnár Ferenc klasszikusából, a Liliomból íródott Carousel, valamint a Semmelweis, a Tündér Lala, és A Pendragon legenda. 

Az új évadra szóló bérletek árusítása, melyekben egyaránt megtalálhatók az új bemutatók, a felújítások és a repertoáron lévő alkotások, május 16-án kezdődik.

Elsőként Szörényi Levente és Bródy János kultikus rockoperája, az István, a király érkezik a Nagyszínpadra. Az augusztus végi bajai premiert követően szeptember 20-án tartják a budapesti díszbemutatót Veréb Tamással és Feke Pállal a főszerepben. Az előadást rendező Székely Kriszta úgy fogalmazott, hogy a magyar történelemnek az a pillanata, amiről a darab szól, "egy rendkívül sűrű és komoly dilemmákkal teli időszak, ami azóta is elkíséri az országot és történelmét, ezért az előadás komoly dolgokról, mélyen tud beszélni". Mint mondta, arra törekednek alkotótársaival, Bodor Johanna és Lénárt Gábor koreográfusokkal, hogy azt az örökséget, amit ez a mű hordoz, a mai fiatalok számára is érvényessé, aktuálissá és élvezhetővé tegyék. Természetesen a bajai bemutatón főszerepet játszó Kocsis Dénes és Dolhai Attila is fellép az operettszínházi változatban. Mellettük többek között Gubik Petra, Polyák Lilla, Siménfalvy Ágota, Kerényi Miklós Máté, Szomor György, György-Rózsa Sándor, Homonnay Zsolt és Szabó P. Szilveszter kap játéklehetőséget.

A következő évadban is folytatódik az együttműködés a miskolci Bartók Plusz Operafesztivállal. A Semmelweis Ignác életét feldolgozó Semmelweis című operát, melyet az alkotók oratorikus kórképként aposztrofálnak, a miskolci premier után szeptember 28-tól láthat majd a közönség a Raktárszínházban. Raymond J. Lustig és Matthew Doherty műve eddig csak egy koncertszerű előadásban volt látható New Yorkban, a szcenírozott változat ősbemutatóját Miskolcon illetve Budapesten tartják a kiváló költő Szabó T. Anna magyar fordításában. A független színházi szcénából érkező Boross Martinnak ez lesz az első zenés rendezése. A fiatal alkotó arról beszélt, hogy az utókor Semmelweis Ignácot leginkább úgy ismeri, mint az anyák megmentőjét, ugyanakkor a saját korában "boszorkányüldözött ember volt, akit nem hallgatott meg a világ és végül egy elmegyógyintézetben a saját ápolói ölték meg. Holott csak annyi volt a bűne, hogy kiállt a saját igazáért, új tanokat mert hirdetni és mániákusan harcolt mások életéért". A darab Semmelweis önmagával és a világgal viaskodó pszichéjében kalauzolja el a nézőket, valóság, rémálmok, fikciók, lidércek mezsgyéjén. Az alkotásban különleges szerepe van annak a tizenhat fős női karnak, akik az általa megmenteni nem tudott halott nőket jelenítik meg. Az előadásban különleges interakcióban él majd egymás mellett a zene, a mozgás, a maszkos színészi játék és vetítés. A karaktereket olyan művészek formálják meg, mint mint Szabó P. Szilveszter, Frankó Tünde, Nádasi Veronika, Lévai Enikő. A produkció a Semmelweis-emlékév felkérésére és támogatásával valósul meg, és további tizenegy magyarországi városban vendégeskedik majd az év során.

Ősbemutatóval várja a legkisebbeket is az Operettszínház. Szabó Magda sokak számára emlékezetes meséje, a Tündér Lala Kautzky-Dallos Máté színpadi adaptációjában, Darvas Benedek és Ádám Rita muzsikájával, Závada Péter dalszövegeivel október 25-én debütál a Kálmán Imre Teátrumban. Az előadást a nagy szakmai- és közönségsikert aratott Szegény Dzsoni és Árnika rendezője, Szenteczki Zita állítja színpadra Widder Kristóf koreográfus segítségével. A tündéri környezetben játszódó történet az elfogadásról, a bátorságról, a befogadásról szól, megmutatja a szeretet mindent felülmúló erejét és azt, hogy a felelősség alól senki nem bújhat ki. A főbb szerepekben Auksz Éva, Füredi Nikolett, Lehoczky Zsuzsa, Földes Tamás, Veréb Tamás, György-Rózsa Sándor, Szentmártoni Norman, Bardóczy Attila és Dézsy Szabó Gábor lesz látható.

A Budapesti Operettszínház 2018/19-es évadának alkotói és közreműködői

Sok évtizedes kihagyás után, régi adósságát törlesztve tűzi műsorára a színház Fényes Szabolcs legnépszerűbb darabját, a Maya-t. Az 1931-ben íródott mű látványos show elemekkel gazdagított revü-operett, melyben a szerelmi játszmák mellett a félreértéseken alapuló vérbő francia humor is hangsúlyosan jelen van. A címszerepet alakító Fischl Mónika és Bordás Barbara olyan elődök nyomdokába lép, mint Honthy Hanna, Karády Katalin és Almási Éva, aki a nagysikerű tévéfilmben alakította a főhősnőt. A november 30-i bemutató rendezője Réthly Attila, akinek nevéhez olyan korábbi munkák kötődnek, mint a Nők az idegösszeomlás szélén, az Amerikai komédia és az Én és a kisöcsém. Színész kollégái pedig a teljesség igénye nélkül: Peller Anna, Szendy Szilvi, Dancs Annamari, Dolhai Attila, Gömöri András Máté, Brasch Bence, Gubik Petra, Kocsis Dénes és Peller Károly.

A harmadik ősbemutató az Operettszínház alkotóinak musicalje. Kovács Adrián karmester és Galambos Attila, a művészeti tanács tagja írt zenés darabot Szerb Antal A Pendragon legenda című népszerű regényéből azonos címmel, melyet Somogyi Szilárd álmodik meg a Kálmán Imre Teátrum terébe, a nézők elé idézve a hátborzongató, kísérteties Pendragon kastélyt, ahol a hősök az örök élet titkát keresik. A furcsa, különös, misztikus világban megjelenő izgalmas krimi május 10-i premier szereposztása később válik nyilvánossá. Annyi azonban bizonyos, hogy Mészáros Árpád Zsolt a sajtótájékoztatón csodásan énekelte el a mű egy dalát.

A 2018/2019-es évadot június 27-én Kálmán Imre nagyoperettje, a Marica grófnő újragondolt és mai köntösbe öltöztetett bemutatója zárja Szabó Máté rendezésében, aki a Sybill és A víg özvegy után bizonyíthat ismét a Nagyszínpadon. A minden problémát megoldó Bozsenaként Oszvald Marika játékát élvezheti a közönség, de brillírozhat majd Fischl Mónika, Lukács Anita, Dancs Annamari, Homonnay Zsolt, Vadász Zsolt és Laki Péter is. Mellettük bizonyítási lehetőséget kapnak a Zeneakadémia nemrég végzett növendékei, Bojtos Luca és Erdős Attila.

Az új szezonban sor kerül a Zikkurat Színpadi Ügynökséggel koprodukcióban megvalósuló Apáca Show bemutatójára Szente Vajk rendezésében, melyet szeptember 8-tól láthat majd az Operettszínház közönsége, és amiben a társulat olyan neves tagjai működnek közre, mint Peller Anna, Janza Kata, Lehoczky Zsuzsa, Kékkovács Mara, Vágó Zsuzsi, Szabó P. Szilveszter és Peller Károly.

 

Forrás: operett.hu

 

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!