Szöveg Színház Színházi Egyesület közleménye

Az alábbiakban a Szöveg Színház Színházi Egyesület közleményét olvashatják:

A HAUSER KONCERT ELMARAD

KEDVES JEGYVÁSÁRLÓK!

A jelenlegi koronavírus okozta globális események és a turnéra gyakorolt hatása miatt, sajnálattal közöljük, hogy a menedzsmenttel és partnereinkkel közösen meghozott döntés alapján a 2021. február 3-ra tervezett HAUSER koncert elmarad. Mindent megtettünk a menedzsmenttel közösen, hogy a show megvalósuljon, de a körülmények nem engedik, így a rajongók, fellépő művészek, stáb és HAUSER érdekében a koncertet nem tudjuk megtartani biztonságos körülmények között.

Kérjük, támogassák a Szöveg Színház Színházi Egyesületet, hogy fennmaradhassunk és olyan színvonalas eseményeket hozhassunk Magyarországra, mint eddig. A koronavírus mélyen érinti Egyesületünk működését, így az Önök támogatása nélkül szervezetünk veszélybe kerül, kérjük támogasson minket azzal, hogy nem kéri vissza a belépőjegyének árát!

Szerencsére az IL DIVO rendezvény és a C’EST LA MAGIE rendezvény sikeresen áthelyezésre került, de a HAUSER koncert lemondása (mivel nincs lehetőség sajnos új időpontra a pótlásra) hatalmas veszteséggel érinti az Egyesület működését.

Támogassanak minket, hogy a jövőben is szórakoztathassuk Önöket a koronavírus rettentő időszakát követően! Számítunk támogatására, hogyha teheti, kérjük ne váltsa vissza a koncertre szóló belépőjegyét.

Köszönjük!

Szöveg Színház Színházi Egyesület

Önöknek szervezett produkciók: 2CELLOS / MIREILLE MATHIEU / ANASTACIA / IL DIVO / DAVID GARRETT / EROS RAMAZZOTTI és sokan mások!

Amennyiben igényt tart a jegyár visszatérítésére, akkor az alábbi információkat küldje el részünkre a hauser@szovegszinhaz.hu e-mail címre 2021. január 31-ig:

  • Jegyvásárló neve
  • Vásárlást igazoló számla
  • Belépőjegyen szereplő vonalkód (például: 0020517017BPMKP)
  • Számlavezető bank
  • Bankszámlaszám
  • Számlatulajdonos neve

A magyarországi számlavezető bankkal rendelkező ügyfeleink részére a visszafizetést 2021. április 30-ig teljesítjük.

A külföldi számlavezető bankhoz tartozó ügyfeleknél ez a határidő 2021. június 30.

A JEGYVISSZAVÁLTÁSI IGÉNYÜKET KIZÁRÓLAG AZ ALÁBBI E-MAIL CÍMRE KÜLDJÉK: hauser@szovegszinhaz.hu

Kizárólag azok a jegyek kerülnek visszaváltásra, amelyekről az igény beérkezik 2021. január 31-ig, illetve a hauser@szovegszinhaz.hu címre küldik a kért adatokat.

 

 

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.