Coppélia
Harangozó Gyula / Léo Delibes
COPPÉLIA
Táncjáték három felvonásban
Harangozó Gyula / Léo Delibes
COPPÉLIA
Táncjáték három felvonásban
E. T. A. Hoffmann nevét minden bizonnyal A diótörővel azonosítják, így az talán kevésbé ismert tény, hogy a Coppélia-történet A homokember című novellája nyomán született. A polihisztor hírében álló szerző maga is foglalkozott különböző szerkezetek és automaták építésével, és jól tudta, hogy nem is olyan nehéz beleszeretni saját teremtményünkbe. A Coppélia balettváltozatát először 1877-ben láthatta a magyar közönség, 1953-ban pedig Harangozó Gyula átdolgozásában került színre. Több mint 70 évvel később, a koreográfus halálának 50. évfordulója alkalmából tűzi újra műsorra a Magyar Nemzeti Balett azt a művet, amiben a klasszikus balett, a pantomim és a bűvészmutatványok éppúgy megférnek egymás mellett, mint Léo Delibes későromantikus dallamai és a magyar csárdás.
ALKOTÓK
Koreográfus: Harangozó Gyula
Zeneszerző: Léo Delibes
A zenét átdolgozta: Kenessey Jenő
A koreográfus asszisztense: Hamala Irén
Betanította és színpadra állította: ifj. Harangozó Gyula
Díszlettervező: Fülöp Zoltán, Csikós Attila
Jelmeztervező: Márk Tivadar, Velich Rita
Betanító balettmester: Bajári Levente, Fajth Blanka
Próbavezető balettmesterek: Mirzoyan Albert, Tanykpayeva Aliya
Az MTE növendékeit betanította: Bajári Levente, Beliaevski Stanislav
Gourmet Night - Gourmet vacsora prémium moziélménnyel
Készen állsz egy igazán exkluzív élményre? Október 17-én bemutatjuk az első Gourmet…
A magyar történelem XX. százada egy teljesen új és a fiatal korosztály számára élvezhető formában! KOZMA GÉZA, gimnáziumi történelemtanár szerepében:…
A mindennapjainkhoz hasonlóan sok humorral és persze sok aggodalommal megírt, lebilincselően izgalmas, rejtvényhez hasonló kortárs Lear-parafrázist Máté Gábor rendezi.
Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!