
Berecz András ének és mesemondó estje.
Különben jól vagyok...vagy mégsem?
Popper Péter anyagaiból motivációs estet adni fantasztikus érzés. A motivációs estek sokszor könnyű sikert ígérnek, és felbolygatják a Benned lévő elnyomott érzéseket.
18:00 - Múzeumszínház
Kaj Ádám évek óta foglalkozik a gyakorlatban azzal, hogyan kelthető életre, hogyan hozható közelebb egy-egy tárlat a színház eszközeivel a múzeumlátogatókhoz. A színészek, jelmezek, párbeszédek megelevenítik a kiállított tárgyakat, festményeket: történeteket mesélnek, atmoszférát teremtenek, közös utazásra hívják a nézőt. Az előadásban a rendező tapasztalatait, módszereit osztja meg az érdeklődőkkel.
Zenés, irodalmi est Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész előadásában, Négyessy Katalin gordonkaművész közreműködésével.
Gregor Bernadett estje Karády Katalin emlékére
Sziveri János, a tragikus sorsú vajdasági költő zseni 2024-ben ünnepelné 70. születésnapját.
Örökérvényű, ma is égetően aktuális és különleges humorú műveiből két színész összegyúrja a maga
Sziveri-drámáját, miközben fokozatosan megnyílnak egymásnak, és feszegetik a szövegek, formák és
saját idegrendszerük határait.
Üresfejű költő, romantikus testéhez keresi vidám, tehetséges közönségét! Gyere vissza, hiányzol, mindenem tiéd! Popkultúra, abszurd humor, melodráma, tábortűz.
impró előadás az ittről és a mostról
Ki volt Török Sophie? Tudhatjuk egyáltalán?
Keressük meg a sorok között.
vígjáték
A német szerző, Peter Hacks monodrámája a világirodalom egyik leghíresebb és leghírhedtebb szerelmi viszonyának titkait tárja elénk, mégpedig az egyik fél szemszögéből, ahogyan ő látta, ahogyan ő megélte.
A Teljes lényeddel című színházi est Polcz Alaine egész életén kísérli meg a hallgatóságot végigvezetni. Egészen fiatal korától az utolsó napokig.
AZ ELŐADÁST KÖVETŐEN A NÉZŐK POZITÍV ÉLETSZEMLÉLETET ÁTADÓ INTERAKTÍV
BESZÉLGETÉSEN VEHETNEK RÉSZT, AMELYRE KÜLÖN TUDNAK JEGYET VÁLTANI.
2025. március 5-én, 19 órától Mucsi Zoltán, EGY ÉLETEM című életrajzi stand up estjét láthatják a KMO-ban.
Clauságok - Liptai Claudia önálló teste
Vígjáték
80 perc 1 felvonásban
A II. PurimFeszt nyitóelőadása egy különleges kulturális élményre hív! Winkler Nóra BIG PICTURE – híres festmények x kerek életek című talk-showját 2025. március 11-én, kedden este 7 órakor láthatják és hallhatják a Goldmark teremben. Ezen az estén éltre kelnek a képek. Vendég a legendás televíziós-író, egyetemi tanár Kepes András lesz.
Clauságok - Liptai Claudia önálló teste
Berecz András ének- és mesemondó estje.
Szabó Tibor önálló estje, zenés utazás térben és időben.
"Erősen akarom, hogy írott dolgaim...hosszú alvás után ébredjenek végre fényes napvilágra"
Dégi János olvasatában Szalóki Ági dalaival
Két válságban lévő perifériára szorult színésznő elhatározza, hogy változtat az életén. Vajon az álmok valóra válhatnak egy ilyen rideg és reményvesztett valóságban?
Vecsei H. Miklós és Balla Gergely (Platon Karataev) József Attila-estje
Három fontos szó. Mindháromhoz hozzáfűzhetünk egy mondatot, amely az életünket illusztrálja. Ezt a három szót választotta önálló estje címéhez UDVAROS DOROTTYA, a Nemzet Színésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, akit március 29-én láthatunk a Debreceni Református Nagytemplom „színpadán”.
Különben jól vagyok...vagy mégsem?
Popper Péter anyagaiból motivációs estet adni fantasztikus érzés. A motivációs estek sokszor könnyű sikert ígérnek, és felbolygatják a Benned lévő elnyomott érzéseket.
A két legenda hazatér!
Immáron több, mint 50 éves közös színpadi lét és barátság fűzi össze a két Debrecenből elindult művészt, Kállay Borit és Heller Tamást, akik túl a hetedik ikszen is fáradhatatlanul szórakoztatnak a közönség szeretetétől hajtva-övezve, határon innen és túl.
Higgy, bízz, érezz… Kérdezz-felelek!
“Hiszek abban, hogy a valóságunkat mi teremtjük!
A Lábujjhegyen új évadában ismét játékra hívja egymást (és a közönséget) a két előadó, Megyeri Léna tánckritikus és Bősze Ádám zenetörténész: minden előadáson egy-egy hívószót vagy témát körbejárva idézik meg a tánc- és zenetörténet legendás alakjait, megkerülhetetlen mesterműveit és lebilincselő történeteit.
70-kedő BESENYŐ
LAÁR ANDRÁS abszurd önálló estje
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!