Üdvözöljük. Bejelentkezés
Keresés

Katona József Színház


A Katona József Színház mai formájában, 1982-ben született meg.

A Katona József Színház általában igyekszik elkerülni, hogy gondolkodása áldozatul essék az olyan egészségtelen ellentéteknek-konfliktusoknak, mint az irodalom és színház, dráma és előadás szembeállítása: maximális irodalmi igényességet igyekszik érvényesíteni, kezdve a műsorra kerülő drámák kiválasztásától, a kommersz darabok következetes elutasításán keresztül, egészen a fordítások, nem egyszer újrafordítások elkészíttetéséig, a fordítókkal való együttműködésig. Miként a Katona József Színház nem ismeri el az irodalom és a színház, a dráma és az előadás ellentétét, akként nem ismeri el a színész-rendező, az avantgardizmus-értékőrzés, a kísérletező színház-közönségszínház ellentéteket sem.

A színház tagjainak egymással való munkatapasztalata nem a színészcentrikusság vagy rendezőcentrikusság hamis alternatíváját, hanem a színész és a rendező együttműködésének elvét érlelte meg. A Katona József Színház érdeklődésének homlokterében a valóság áll, s a hagyomány és modernség viszonyát is ennek jegyében fogja fel. A Színház hagyományai és mai arculata szerint realista színház. Nem szűk körű partikuláris rétegszínház, hanem minél szélesebb és tagoltabb közönséghez kíván szólni. A színház törekvése nem az elkülönülés, hanem a közönséggel való szabad "párbeszéd".

1991-től Kamra néven új stúdiószínházat nyitottak, a művészi céljaik minél differenciáltabb megvalósítására.

HASZNOS INFORMÁCIÓK:

Közönségszolgálati Iroda nyitva tartása:
Hétköznap: 11-19 óráig
Hétvégén: 16-19 óráig
Előadások napján: 21 óráig.
Nemzeti ünnepnapokon zárva.

Címkék
Megosztás




Név:

Biztonsági kód:Biztonsági kód
 

Jegy.hu - az online jegyiroda