Üdvözöljük. Bejelentkezés
Keresés

Rupa The April Fishes

Rupa Marya bár Amerika nyugati partján látta meg a napvilágot, hindi származása dacára tiszteletbeli franciának is elmenne a lemezeit hallgatva. Ifjonti utazgatásait és egyetemi tanulmányait követően San Franciscóban telepedett le, itt szervezte meg zenekarát, és amikor nem a zenéléssel van elfoglalva, orvosként dolgozik.

Bennünket természetesen most a zenei vonal érdekel, és van is mit nézni és hallgatni az apró termetű, ám annál tüzesebb énekesnő vezette zenekar koncertjein.

A Rupa & The April Fishes mindent tud, ami a latin zenébe belefér, és nem is szeretnek semmiféle műfaji korláthoz igazodni. Előszeretettel játszanak sanzonba ágyazott mexikói és néha balkáni reggae-t, valamint lüktető skát, mindezt legalább négy nyelven. Ehhez mérik a hangszerparkot is, csellóból, harmonikából, trombitából, dobokból, akusztikus gitárból és basszusból hozzák ki az elképzelhető maximumot. A csendesebb, de érzelmileg túlfűtött részek és a táncosabb tételek aránya nagyjából fele-fele a repertoárban, néha akár egy dalon belül is.

Már első lemezük, az Extraordinary Rendition is mindent megmutatott a tehetségükből, de a 2009-es Este Mundóval még mélyebbre nyúltak, talán mélyebbre, mint bárki a koncertező latin zenekarok közül. Annyira egyben van és annyira szívhez szóló az egész, hogy velük nevetni és sírni természetes állapotnak hat. Ők az egyik legeslegjobb színpadi produkciót nyújtó banda a műfajban!
Jegytípusok
3 600 Ft
Földszint, Oldalerkély jobb 1, Oldalerkély bal 1
4 700 Ft
Földszint, Páholy jobb I., Páholy jobb II., Páholy jobb III., Páholy jobb IV., Páholy jobb V., Páholy bal I., Páholy bal II., Páholy bal III.
Aktuális előadások
2012. Május 31. Csütörtök, 20:00
Címkék
Megosztás




Név:

Biztonsági kód:Biztonsági kód

 

Jegy.hu - az online jegyiroda