Üdvözöljük. Bejelentkezés
Keresés

Budapest Bár: Hoppá! - koncertszínház

A Budapest Bár és a Karzat Színház műfajteremtő próbálkozásként 2010-ben a Budapest Bár zenei anyagára épülő színházi produkciót hozott létre, olyan színházi előadást, ahol a zenészek, énekesek egyszerre színészek is. A kísérlet sikerült, hiszen az első, Tánc című előadást – amely a zenekar 2. lemezének anyagára épült - az eltelt másfél évben sok ezer ember látta.

Az előző koncertszínház sikerén felbuzdulva a Hoppá! című lemezhez kapcsolódva, annak zenei anyagára építve újabb előadást hozott létre a csapat 2011. októberében. Az előadás rendezője és tervezője ismét Pál Kálmán, aki ezúttal egy piactéren jeleníti meg az előadást. A Hoppá! című lemez sikerét és népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy közel 10 héten keresztül vezette a magyarországi lemezeladási listát, a lemez egyik számából, mostanra dupla platina lemezzé vált. A Szilvafácskából készült klipet pedig több, mint 300000-en nézték már meg a youtube-on.

A Hoppá! színpadán egy fiktív budapesti tér épül fel a hatvanas évekből, ahol a piacos árusok bódéi mellett egy vendéglő kerthelyisége látszik. Az előadás ideje nagyjából egy napot mesél el. Éjféltől másnap éjszakáig követhetjük nyomon a piactér és a vendéglő életét, ahol minden szereplő dalra fakad, miközben szürreális képekben mutatkozik meg a hatvanas évek hangulata. A zenészek és énekesek elképzelt karaktereket, a piactér furcsa figuráit, árusait, vendégeit személyesítik meg: Kiss Tibiből kolbászsütő, Ferenczi Györgyből vendéglőtulajdonos, Lovasi Andrásból messziről érkezett vidéki vendég válik. A zenés őrület főszereplője Farkas Róbert és zenekara, ők húzzák egyre bravúrosabban a talpalávalót, amíg a végső jelenetben megnyílik a Pokolbár kapuja, és pokolbéli táncba torkollik a piactéri nap.
Aktuális előadások
Ezt a műsort jelenleg nem játsszák.
Címkék
Megosztás




Név:

Biztonsági kód:Biztonsági kód

 

Jegy.hu - az online jegyiroda