A kétfejű fenevad

A kétfejű fenevad, amelyet megírása után tizenöt évig nem engedtek bemutatni, nem hagyományos színmű: bohóctréfa és szürreális kalandtörténet, nyelvi bravúr és dühödt ítélet: hol játékos, hol lidérces álmok sorozata.

Álom a háborúról: az állandósult ostromállapotról, a menekültek országútjáról és légópincéjéről, az áttekinthetetlen csapatmozdulatokról, az országrészeket lakatlanná dúló vészről.

Álom az országról két világbirodalom, Kelet és Nyugat határán; az ütközőországról, mely hol egyikhez, hol másikhoz csapódik, miközben cinikus háttéralkuk sora köttetik a feje fölött; az országról, amelyben állandósult, végletes megosztottság uralkodik; az önsajnálatba, folytonos viszályokba, elérhetetlen álomképekbe süppedt alvó országról.

Álom a túlélésről, az örökös átöltözésekről: azokról, akik politikusi túlélésük érdekében váltanak ruhát és személyiséget; azokról, akik rémületükben vélik úgy, hogy nem tehetnek másként; azokról, akiknek a történelem és a sodródás nem hagyott más lehetőséget, minthogy az egyre-másra fölvett ruhák alatt elfelejtsék, kik is valójában – és azokról, akik minden jelmez és álca alatt is önmaguk tudnak maradni.

Álom a szerelemről: a lehetőségről, hogy a menekülés, széthullás és ideiglenesség közepette az egymásba kapaszkodás, a másik ember nyújthatja a túlélés – és talán a boldogság – egyetlen eszközét.