A Csiky Gergely Színház és a Kaposvári Egyetem Színész Tanszakának közös produkciója - színjáték két részben
Ahogy Andersen egész életében utazni, más és más országokat, embereket megismerni vágyott, úgy vágyódik a földi élet, a földi szerelem után meséje kis hableánya. Mindent képes feláldozni azért, hogy a véletlenül – hajótöröttként – a karjai közé hullott, és neki köszönhetően megmenekült Valdemár herceg közelében lehessen emberi alakban.
A mai kor eléggé szétroncsolta az emberi jóságba vetett hitünket, de fontos, hogy gyermekeink legalább a mesék bűvöletében vallják azt, amit Andersen, hogy a jóság, az önfeláldozás léteznek, és ezek a legnemesebb, örök emberi tulajdonságok mindannyiunkban egyformán jelen lehetnek. A kis hableány szülőhelye a tenger, kalandos út vezeti őt az emberek közé, hogy majd – éppen határtalan jóságának köszönhetően – azt is elhagyja, és örök életű legyen a levegő lányai között.
A tervezett előadásban, amely az eredeti mese alapján készül, a színház és a bábszínház kifejezési formáinak keveredésével kívánják megoldani a földi, a tengeri és a levegőben játszódó jelenetek különbözőségét, valóság közeli mivoltukat vagy meseszerűségüket, követve ezzel Andersen stílusát: a valóság és mese összefonódását. (Andersen maga is vonzódott mindkét művészethez, édesapja, a szegény csizmadia gyerekeinek „panorámát” – bábszínházat – készített, ő maga később színházban játszott színészként, foglalkozott díszlet- és jelmeztervezéssel, árnyképkészítéssel.)
A kis hableány Litvai Nelli átíratában és Kelemen József rendezésében a Stúdiószínpadon kerül bemutatásra. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy a gyerekek a nekik készült előadásokat szüleik, nagyszüleik társaságában látogassák, közös ha úgy tetszik: családi – élmény legyen számukra a színház.
Rendező: Kelemen József
Író: Hans Christian Andersen
Fordító: Rab Zsuzsa
Átdolgozta: Litvai Nelli
Dalszöveg szerző: Kiss Judit Ágnes
Zene: Rozs Tamás
Szereposztás:
Melani, a legkisebb tengeri királylány - Páll Mónika
Anyakirálynő, a nagymamája - Lovas Rozi
A tengerek királya, Melani papája - Kárpáti Pál
Cili - Kővágó Veronika
Lili, Melani nővérei, tengeri királylányok - Boros Anna
Fifi - Keresztény Tamás
Mici-Mimi, az ikrek - Decsi Edit
Tengeri tehén, Melani dadusa - Boros Anna
Tengeri boszorkány - Kővágó Veronika
Valdemár, dán királyfi - Porogi Ádám
Sören - Keresztény Tamás
Oxe - Váncsa Gábor
Anders, a királyfi barátai - Juhász István
Osrik, a dán királyi udvar titkára - Béli Ádám
Dán király - Lábodi Ádám
Lamine, norvég királylány - Decsi Edit
Norvég király - Molnár Zsolt
Egy rendház főnökasszonya - Kővágó Veronika
Apácák - Decsi Edit, Boros Anna, Lovas Rozi
Egy pap - Formán Bálint
Jelmez: Cselényi Nóra
Bábok: Tihanyi Ildikó
Játéktér: Tihanyi Ildikó
Világítás: Memlaur Imre
Videó: Kehi Richárd
Zenei munkatárs: Béli Ádám, Formán Bálint
Segédrendező: Pintér Katalin
A kis hableány
Csiky Gergely Színház