Üdvözöljük. Bejelentkezés
Keresés

Gémes Antos

Született: 1981. április 29.

Gémes Antos (Budapest 1981. április 29.) a Leövey Klára Gimnázium zenetagozatos osztályának diákjaként 1999-ben érettségizett. Középiskolai évei alatt zeneszerzést tanult, de természetesen több hangszeren, - zongorán, gitáron, fúvós hangszereken is játszik. Valójában azonban elsősorban a színház érdekelte, ezért középfokú tanulmányai végezetével több különböző színházi formát kipróbált. Játszott a Kolibri Színház, a Mu Színház, a Mozaik Színház, a Szkéné Színház, a Vígszínház előadásaiban és különböző alternatív produkciókban. Éveken át Bohócdoktorként is tevékenykedett, nevezetesen  Dr. Monokli szerepében „gyógyított". A Színház- és Filmművészeti Egyetemre 2004-ben jelentkezett, ahová azonnal felvették, s ahol 2008-ban végzett  Bábszínész Szakon,   Meczner János tanítványaként. 2008-tól a Magyar Színház társulatának TEVA ösztöndíjas fiatal művésze.

Korábbi munkái:
CIRILL (Gombrovicz: Yvonne burgundi hercegnő) – Ódry Színpad,
A VEVŐ (Bernard-Marie Koltes: A gyapotmezők magányában)- Spinoza Ház
DR. MONOKLI (Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány)
TÁNC (Az Ágy) – Mu Színház
ORESZTÉSZ (Mükénéiek, Gyurkó László: Szerelmem Elektra nyomán) – Mozaik Színház
PISH-TUSH (Sullivan: A mikádó) – Színház- és Filmművészeti Egyetem

Jelenlegi szerepei a Magyar színházban:
ÁBEL (Tamási Áron: Ábel)
TERRY, MATRÓZ (Trier-Pirie-Asmussen-Nielsen: Hullámtörés)
TÜSKE, JULIÁN (Moliere: Tudós nők)
AZ INKVIZÍCIÓ SZÁZADOSA (Mitch Leigh - Joe Darion: La mancha lovagja)
Vörösmarty Mihály: Árpád ébredése című előadásban közreműködő

Egyébb munkái:
OBERON (Shakespeare: Szentivánéji álom) – Budapest Bábszínház
PULYKA, KACSAHÖLGY, VADKACSA (Hans Christian Andersen  Zalán Tibor: A rút kiskacsa) – Kolibri Színház

Korábbi szerepei:
Ábel
La Mancha lovagja
Hullámtörés
Tudós nők
Szentivánéji álom
Heinrich von Kleist: Herrmann csatája (a HOPPart Társulat előadása)
CYRANO DE BERGERAC
Anconai szerelmesek
LILIOM - külvárosi legenda
A KAMÉLIÁS HÖLGY - romantikus játék
KÁR, HOGY KURVA
La Mancha lovagja
HARMADIK FIGYELMEZTETÉS KONCERT
A KAMÉLIÁS HÖLGY az Eötvös 10 szervezésében
Korijolánusz
Szép Ernő: Lila ákác
Lila ákác, Jászai Mari Színház (Tatabánya) - Magyar Színház (Budapest)
BERG JUDIT: RUMINI
Címkék
Megosztás



Név:

Biztonsági kód:Biztonsági kód

Jegy.hu - az online jegyiroda