Üdvözöljük. Bejelentkezés
Keresés

Dolhai Attila

Született: 1977. január 7.

A zene iránti rajongása már fiatalkorában megmutatkozott, ezért szülei beiratták Gödöllőre, az Állami Zeneiskolába. Általános Iskolába Ajakon, majd Kerepestarcsán járt. Postaforgalmi Szakközépiskolát végzett Budapesten, majd a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán folytatta tanulmányait ének-hittan szakon. Ő volt a frontembere a Zsámbéki zúzók névre hallgató rockbandának, melyet barátaival a főiskola évei alatt alapítottak. 1999-ben tűnt föl először a Kifutó tehetségkutató versenyben a Karthago együttes Apáink útján c. dalával, amivel különdíjas lett. 2000-ben játszott az Elisabeth című musicalben a Miskolci Nemzeti Színházban, így ismerte meg Kerényi Miklós Gábort (a darab rendezőjét),az Ő javaslatára 2001-ben felvételizett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Másodéves korában megkapta a Mozart! c. musical címszerepét a Budapesti Operettszínházban, ahol azóta is játszik. 2005-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Kerényi Imre osztályában. Nős, két lánya van, Luca és Emma. Felesége:Dolhainé Kecskés Viktória

Fontosabb szerepei: Jézus Krisztus Szupersztár (Annás főpap), Elisabeth (Rudolf), West Side Story (Tony), Valahol Európában (Hosszú), Mozart! (Wolfgang Mozart), Rómeó és Júlia (Rómeó), Lili bárónő (Illésházy gróf), Rudolf (Rudolf, trónörökös), Oltári srácok (Matthew), Csókos asszony (Dorozsmai Pista), Mesterkurzus (Antonio Candolino).

Több szólólemeze is megjelent (2006 - Ébredjen a nap, szerzői dalok szerzői kiadásban, 2007 - Olasz szerelem, Sony BMG, (aranylemez).

Korábbi szerepei:
OLTÁRI SRÁCOK
CSÓKOS ASSZONY
Mozart!
Szentivánéji álom - musical
Rudolf
Kálmán Imre: A Bajadér / operett
Elisabeth
Lévay-Kunze: ELISABETH
Oltári srácok
Bajadér, A
Rómeó és Júlia
Csókos asszony
G.MacDermot-J.Rado-G.Ragni:HAIR
Elisabeth
West Side Story
Szenvedély – Miklósa Erika másképp
Agárdi Popstrand - Dolhai Attila önálló előadói estje
Cigányszerelem
Rád talál a boldogság - Dolhai Attila adventi koncertje
Karácsony Dolhai Attilával
Újévi Operett Gála
Huszka Jubileumi Gála
FORRÓ VÉR - Dolhai Attila koncertje
FORRÓ VÉR - Dolhai Attila koncertje
FORRÓ VÉR - Dolhai Attila koncertje
Dolhai Attila és Peller Anna est
FORRÓ VÉR - Dolhai Attila koncertje
FORRÓ VÉR - Dolhai Attila koncertje
FORRÓ VÉR - Dolhai Attila koncertje
FORRÓ VÉR - Dolhai Attila koncertje
FORRÓ VÉR - Dolhai Attila koncertje
Képek
Címkék
Megosztás



Név:

Biztonsági kód:Biztonsági kód

Jegy.hu - az online jegyiroda